Állítólag az is felmerült, hogy tokkal-vonóval felvásárolnák a szoftvercéget, de az Airbus érdeklődésének tárgya akkor is az Atos kiberbiztonsági részlege lett volna.

Az Airbus konszern érdeklődik a francia Atos informatikai szolgáltató kiberbiztonsági üzletágának átvétele iránt – közölte csütörtökön bennfentes forrásaira hivatkozva a francia BFM TV. A tudósítás szerint az Airbus az elmúlt hetekben az Atos potenciális felvásárlását is vizsgálta, de a jelenlegi szakaszban már nincs szó a társaság teljes akvizíciójáról.

Az Airbus vezérigazgatója, Guillaume Faury állítólag úgy értékelte, hogy ez túlságosan bonyolult dolog lenne az Airbus kiberbiztonsági üzleti terveihez képest, miközben nem cég egyéb tevékenységei nem tartoznak a repülőgépgyártó érdeklődési körébe. Maga az Airbus egyelőre nem kommentálta a felvásárlásról szóló értesüléseket.

Az Airbus egyébként már rendelkezik saját kiberbiztonsági üzletággal, amelyet éppen az Atosszal közösen választott ki néhány évvel ezelőtt az Európai Unió Tanácsa másfél tucat uniós ügynökség és szolgáltatás informatikai rendszereinek biztosítására. Ezzel 2018-ban az Airbus Defense and Space által vezetett konzorciumból hat évre lett a szóban forgó biztonsági megoldások preferált szállítója, ide értve a magas szintű automatizált felügyeletet, az észlelési és reagálási képességeket, a képzést és a jövőbeli kiberfenyegetések leküzdésére szolgáló ütemterv kidolgozását is.

Február elején az ugyancsak francia Thales Groupot hozták hírbe az Atos kiberbiztonsági részlegével. A Thales akkor sietve kiadott egy közleményt, amelynek értelmében a az elektronikai multi potenciálisan érdekelt bármely eladásra szánt kiberbiztonsági üzlet megszerzésében, de az Atosszal speciel nem folytatott ilyen irányú tárgyalásokat.

Piaci hírek

A szemüvegeseké a jövő Mark Zuckerberg szerint

A Meta vezérigazgatója a személyes szuperintelligencia víziójával spannolja a társaság befektetőit, komoly lemaradást jósolva mindazoknak, akik nem használják az MI-interakciót lehetővé tevő eszközöket.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.