Izgalmas álláshirdetés jelent meg a napokban a Microsoft oldalán: nukleáris technológiáért felelős vezető programmenedzsert keresnek, aki majd a vállalat kisméretű moduláris reaktorokra (Small Modular Reactor, SMR) és mikroreaktorokra épülő globális energiastratégiájának kiérleléséért és végrehajtásáért felel. Feladata lesz, hogy csapatával műszakilag kiértékelje, hogyan lehet SMR-eket és mikroreaktorokat használni az adatközpontok energiaellátására, kidolgozza a technológia integrációjának lehetséges ütemtervét, valamint gazdasági vonatkozásait (pl. költségek, megtérülés).

Az álláshirdetés valószínűleg nem független attól, hogy idén az év elején az Amerikai Nukleáris Szabályozó Bizottság engedélyezte egy SMR-startup, a NuScale típustervét, ami alapján akár lehet is építeni kisméretű moduláris atomreaktort.

Nagyon kell a delej

A Microsoft nincs egyedül az alternatív energiaforrások keresésében. Jelenleg a legkézenfekvőbb forrásnak az atomenergia tűnik: megbízható, hosszú távon olcsó, és még viszonylag zöld is. Ráadásul bevált. A Microsoft ugyan 2028-tól számol a fúziós energiával, ami talán a nukleáris forrásoknál is zöldebb, ám addig még van öt év, ráadásul nincs garancia arra, hogy a Helion Energy, amelynek fejlesztéseire Redmondban szeretnének építeni, addigra valóban elkészül működőképes fúziós reaktorával.

Az atom viszont atombiztos, és csökkentheti az adatközpont-üzemeltetők függőségét a fosszilis energiaforrásoktól. Az USA-ban bemutatták az első olyan adatközpont tervét, amelyet már SMR látna el energiával, de Európában is vizsgálják adatközpont-üzemeltetők a technológia életképességét.

A probléma megoldása egyre sürgetőbb. A csipek teljesítménye ugyanis gyorsabban nő, mint ahogy javul az energiahatékonyságuk. Hiába futtatja ma sokkal hatékonyabban egy korszerű GPU az MI-s workloadokat, mint mondjuk két-három éve, attól még sokkal több energiát is megeszik közben. A processzorok teljesítménye nagyjából 2,4 évente duplázódik, az energiahatékonyságuk azonban ennél sokkal kisebb mértékben javul. Így nő az energiaéhség.

Ezt folyamatosan növekvő éhséget hagyományos módon (közvetlenül a hálózatból) nem lehet kielégíteni. Ahol nagy az adatközpont-koncentráció (Európában ilyen például Dublin környéke), csúcsidőszakban sok adatközpont tartalékgenerátorok segítségével egészíti ki a hálózatból kivett energiát. A legnagyobb szereplők már ún. mikro grideket építenek, azaz saját ellátási hálózatot saját üzemeltetésű erőművel. A Microsoft nyáron kapott engedélyt az ír kormánytól arra, hogy új, 900 millió euróból épülő adatközpontja mellé felhúzzon plusz 100 millióból egy 170 megawattos erőművet is – Dublin mellett!

Kisebb az ökológiai lábnyom – drágábban?

Ha azonban Amerika és Európa nem akar a kínai útra lépni, a bővülő igényhez alternatív energiaforrásokat kell keresni. Ez nagy lehetőség lehet az SMR-eknek, melyek ökológiai lábnyoma sokkal kisebb, mint a fosszilis tüzelőanyaggal működő erőműveké, és ha már beindultak, szinte alig bocsátanak ki szén-dioxidot. (A vízigény persze más kérdés, amiben az adatközpontok vetekszenek az atomerőművekkel.)

Az SMR-ek olyan miniatürizált nukleáris reaktorok, amelyeket elméletileg tömegesen lehet gyártani és bővíteni (ezért modulárisak). Ötletük egyébként onnan jött, hogy ha atommeghajtású hajókat, tengeralattjárókat lehet építeni – azokban is mini reaktor dolgozik –, akkor miért ne lehetne mini nukleáris erőművet használni máshol is?

Több startup is rárepült a témára, SMR-t épít például a NuScale Power, a Radiant Nuclear, a TerraPower, az X-energy vagy a Westinghouse is. Közülük talán a NuScale áll a legjobban, mert akár már építheti is a reaktorait.

De még le kell küzdeni egy problémát: az SMR-eknek egyelőre rosszabb a hatékonysága, mint a földgázalapú erőműveknek. A NuScale az évtized második felére tervezi elérni a 40 dollár/MWh fajlagos költséget, miközben ez most a földgáznál 37 USD/MWh.