A Celsius Network korábban annyira ígéretesnek látszott, hogy még Kanada második legnagyobb nyugdíjalapja is beszállt.

Felfüggeszti az összes kifizetést, a swap ügyleteket és a számlák közötti átutalásokat a Celsius Network. A legnagyobb kriptovaluta-befektetési platform vasárnap értesítette erről mintegy 1,7 millió ügyfelét, de a hír pillanatok alatt végigszaladt a világsajtón.

A cég tokenje teljesen elértéktelenedett: a CoinMarketCap adatai szerint (lásd az árfolyam-grafikont lentebb) egy éve még 7 dollárt, idén március végén viszont már csak 3,5 dollárt adtak egy Celsius-tokenért (CEL). Most azonban már közelít a nullához az értéke: e sorok írásakor 20 cent alatt kereskednek vele.

A Celsius bejelentése az egész kriptovaluta-piacot megrázta, mindenki elkezdte eladni kriptovalutában tartott befektetéseit.

Beütött a Terra – és minden más

A bajok nem most jelentkeztek. A Financial Times már márciusban foglalkozott a cég veszélyesen jelentős értékvesztésével. A kriptovaluta-hitelezési piac korábban jelentősen fellendült, ezt lovagolta meg a Celsius is. Tavaly 750 millió dollár befektetést lapátolt össze. Még a québec-i nyugdíjalap is jelentős összeggel szállt be, az ígért magas hozamok miatt.

Idén aztán jött a kijózanodás. A terraUSD és luna bedőlése megrendítette a piac bizalmát (amely lényegében egyes egyedül befolyásolja a kirptovaluták értékét). A Celsius alapító-vezetője, Alex Mashinsky (cikkünk címlapfotóján) igyekezett megnyugtatni az ügyfeleit, hogy cégének minimális volt a kitettsége a két stablecoin (fiat pénzhez kötött árfolyamú kriptovaluta) piacán, de ez kevésnek bizonyult. Május első felében alig több mint egy hét alatt annyi tőkét vontak ki az ügyfelek, mint amennyit az előző évben betoltak: 750 millió dollárt.

A vállalat azzal próbálta elejét venni az ügyfelek további elszivárgásának, hogy jelentős prémiumot ígért azoknak, akik legalább 180 napig a Celsiusnál állomásoztatják a pénzüket. A múlt héten viszont azzal kapcsolatban is komoly kételyek merültek fel, hogy van-e a cégnek megfelelő tartaléka kötelezettségei teljesítéséhez.

Tegnap este végül minden ügyfelüket e-mailben értesítették, hogy lényegében leállnak, nem fizetnek és nem üzletelnek, amíg nem sikerült stabilizálni a cég helyzetét. A magyarázat szerint az extrém piaci körülmények kényszerítették ki a lépést, amelynek célja, hogy a vállalat idővel képes legyen eleget tenni a kötelezettségeinek.

Túl magas hozamot kínálat

A Celsius ugyanazt csinálta kriptovalutával, mint a bankok a fiat pénzzel: betéteket gyűjtött, és abból kölcsönöket folyósított. A betétért nagyon magas, időnként 18 százalék fölötti hozamot kínált. De mivel nem volt része a klasszikus bankrendszernek, a betétesek sokat kockáztattak, hiszen befektetéseiket minimálisan sem védte betétbiztosítási alap (aminek működését a közelmúltban Magyarországon is sokan megtapasztalhatták a Sberbank bedőlése miatt). És bár a szeptikusok figyelmeztettek, hogy amit a Celsius csinál, az egy intézményesítette Ponzi-rendszer, a magas hozam ígérete sokakat megszédített.

 

Kattintson a képre a nagyobb mérethez! A CEL token árfolyamának alakulása az elmúlt egy évben (forrás: CoinMarketCap)


A szabályzó hatóságok már tavaly elkezdték vizsgálni a céget, mert felvetődött a tiltott értékpapír-kereskedés gyanúja. Az sem tett jót a vállalat renoméjának, hogy pénzügyi igazgatóját tavaly novemberben Izraelben tartóztatták le pénzmosás, csalás és szexuális zaklatás gyanújával. Szintén a kétkedők igazát erősítette, hogy amikor egy másik DeFi (decentralized finance) platformot feltörtek, a hekkerekkel kapcsolatos blockhain-mozgásokból az látszott, hogy a Celsius rendszeréből is eltűnt 54 millió dollárnyi kriptovaluta, ám ezt a cég tagadta.

A Celsius leállásának komoly következményei lehetnek. Mint a Bloomberg összegezte, felgyorsulhat az egész ökoszisztéma zuhanása. Méretéből adódóan ugyanis a Celsius a kriptopénz-piacok számos más részét is érinti. Nem tudni például, hogy mi lesz a Tether nevű stablecoinnal, amely 500 ezer dollár értékben hitelezője a Celsius Networknek.

A történet egy lehetséges kimenete, hogy valamelyik tőkeerősebb-ügyesebb versenytárs felvásárolja a Celsiusban lévő értékeket. A londoni székhelyű Nexo például már bejelentette, hogy hajlandó lenne a fedezettel rendelkező hitelportfóliót megvenni. Egyelőre a Celsius nem kér semmiféle segítségből.

Szakértők szerint az eset miatt a hatóságokon ismét nő majd a nyomás, hogy lépjenek fel határozottabban a kriptovaluta-ökoszisztéma szabályozásáért.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.