A cég szűk három évig kínlódott az online játékszolgáltatással, de most bedobja a törölközőt. Mindent visszatérítenek a vásárlóknak.

Kínosan gyengén indult 2019 őszén, majd később sem talált rá a helyes útra, így óriási meglepetésként nem érte a témában járatosakat, hogy a Google elmeszeli streaming játékszolgáltatását, a Stadiát. A cég erről kiadott blogbejegyzése szerint bár a Stadia rendszere erős technológiai alapokra épült, a felhasználókat ez a vártnál sokkal kevésbé hozta lázba, ezért hozták meg a bezárásról szóló döntést.

Ami az ügyfelek - vélhetően nem túl hatalmas - csoportját érinti, 2023. január 18-ig még kijátszhatják magukat. Nagyjából akkorra pedig a tervek szerint meg is érkezik számlájukra a Google visszatérítése minden, a szolgáltatással kapcsolatos vásárlásuk után. Ebbe nem csak a játékok és szolgáltatások, hanem a hardverek, például a Stadiához fejlesztett kontrollerek is beletartoznak. Utóbbiakat nem is kéri vissza a vállalat (amivel a Google megszabadul egy halom e-hulladék macerás és költséges kezelésének nyűgétől).

A termékért felelős alelnök által jegyzett írás meglehetősen izzadságszagúan igyekszik megtalálni a történettel kapcsolatos pozitívumokat. Phil Harrison szerint például igaz ugyan, hogy a platformot mindössze 3 év múködés után nyugdíjazzák, ám annak technológiáját a cég fel fogja használni máshol, például a YouTube videomegosztó hálózaton, a Google Play alkalmazásáruházban, illetve a kiterjesztett valósághoz (virtual reality) köthető szolgáltatásoknál. Sőt, a Google attól sem zárkózik el, hogy iparági együttműködés keretében más piaci szereplők rendelkezésére bocsássa a Stadiához kiépített megoldásait.

Az lett volna a csoda, ha beindul

A felhőből elérhető játék ötlete nem a Google boszorkánykonyhájában született, de ettől még alapvetően nem késett le semmiről a keresőóriás azzal, hogy 2019 végén indította el saját megoldását. A probléma sokkal inkább a szolgáltatás induló készletével és üzleti koncepciójával volt, amelyeken a cég később sem tudott eleget javítani ahhoz, hogy mostanra ne a roló lehúzása legyen az egyetlen vállalható lépés.

A Stadia kínálata ugyanis induláskor nagyon szegényes volt, miközben az elérhető kevés címet nem a területen megszokott egységes előfizetés keretében lehetett szabadon futtatni, hanem egyesével kellett azokat megvásárolni, jellemzően nem is olyan alacsony áron. Ez az elhibázott üzleti modell a kezdetektől hatalmas hátrányt jelentett a szolgáltatásnak, miközben olyan szereplőkkel kellett versenyezni a cégnek, mint a Microsoft Xbox Cloud Gaming, a PlayStation Plus és az Nvidia GeForce Now.

A sokak által már a startnál borítékolt bukás bekövetkeztét erősen jelezte a cég tavaly februári döntése, miszerint bezárják a házon belüli játékfejlesztést végző részleget. Ugyanakkor a hivatalos kommunikációt jellemző kincstári optimizmus még idén nyáron is kitartott, amikor a Stadia egy twitterező leállítást gyanító felvetésére határozott cáfolattal reagált.

A Stadia beszántásával egy újabb elemmel bővült a kivégzett Google-termékek szépen bővülő köre. A cég ezt olyan nagyüzemben teszi, hogy lelkes internetezők egy dedikált virtuális temetőt is gondoznak, ahol 273 másik termék mellett az egyik sírkövön már ott szerepel a Stadia neve.

Konzumer tech

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.