A Goldman Sachs vezeti az ARM esődleges nyilvános részvénykibocsátását, ami a Reuters bennfentes forrásai szerint akár 60 milliárd dollárra is értékelheti majd a brit csiptervező céget. A tőzsdei bevezetés előkészítése azután kezdődött meg, hogy az ARM tulajdonosa, a SoftBank és az Nvidia megállapodása összeomlott társaság eladásáról az amerikai és európai trösztellenes szabályozók ellenállása miatt, és a felek kénytelenek voltak elállni a tervtől.
Az Nvidia felvásárlási kísérlete egyébként egy bizonyos ponton már a 80 milliárdos értéket súrolta: bár az eredeti ajánlat 40 milliárdról szólt, az Nvidia részben saját részvényeivel fizetett volna, amelyek ára időközben jelentősen megnőtt. A SoftBank vezetősége már akkor bejelentette, hogy mindenképpen pénzt akarnak csinálni az ARM-ből, és ha eladni nem sikerül, akkor összehozzák a félvezetőgyártás történetének legnagyobb összegű tőzsdei belépőjét.
Március közepén az is kiderült, hogy az ARM megválik alkalmazottainak 12-15 százalékától, vagyis körülbelül ezer embertől, hogy biztosítsa a bevételi és kiadási oldalak egyensúlyát. A SoftBank a hírügynökség beszámolója alapján 2023 márciusáig megvalósítaná az Egyesült Államokban a nyilvános részvénykibocsátást, és állítólag megszondázta a szóba jöhető befektetési bankokat, hogy kötelezettségvállalásaik részeként mekkora hitelkeretet vállalnának.
Az a 80 milliárd dollár így is fájdalmas
A tudósításból nem derül ki, hogy pontosan mi volt a Goldman Sachs ajánlata, de a Bloomberg News az előző hónapban arról írt, hogy a SoftBank 8 milliárd dolláros, az ARM részvényeiez kötött fedezeti kölcsönt kért a bankoktól. A Reuters forrásai ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a SoftBank tervei a piaci feltételektől függenek, és még az is előfordulhat, hogy az ügylet ebben a formában nem valósulhat meg.
A hírügynöksg értesüléseit egyelőre sem a SoftBank, sem a Goldman Sachs, sem az ARM részéről nem kommentálták. A tulajdonos korábban már közölte, hogy az ARM nettó árbevétele 40 százalékkal 2 milliárd dollárra nőtt a decemberig tartó kilenc hónapban a csipek iránti kereslet növekedése miatt. Ez a tőszdei bevezetésnek nyilvánvalóan jót tesz, de az Nvidia-ügylet kútba eséséért a fenti arányok miatt így sem teljesen kárpótolja a SoftBankot.
Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai
Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak