Az amerikai csipgyártó a szabályozói ellenállást látva végleg dobja a brit ARM felvásárlásának ötletét. Utóbbi jelenlegi tulajdonosa, a japán SoftBank így inkább tőzsdére vinné a céget.

Közel másfél éve jelentette be az Nvidia az ARM felvásárlását. Az akkor 40 milliárd dollárra becsült ügylet a félvezetőipar legnagyobb akvizíciójának ígérkezett, de mivel az összeget részben részvényekkel szándékozta kifizetni a vevő, az azóta történt áremelkedés miatt alaposan felkúszott a summa, a hétfői árszinttel számolva nagyjából 60 milliárdra (tavaly év végén ez járt 80 milliárdnál is). Mindez persze annak fényében már mindegy, hogy immár hivatalossá vált: a felek elállnak a tervtől.

Füstbe ment gigaterv

A 2020-as bejelentést követően a potenciális egyesülést szinte azonnal zárótűz alá vették más piaci szereplők (többek között a Qualcomm és a Microsoft), mivel attól tartottak, hogy amennyiben az Nvidia érdekeltségébe kerülnek az ARM széles körben használt, csipgyártáshoz elengedhetetlen licencei, azzal durván megváltoznak a játékszabályok a szektorban.

Az ellenzők által megkongatott vészharang hangja megértő fülekre talált a tisztességes verseny felett őrködő különböző szabályozó hatóságoknál. A felvásárlás nagyságrendjére és várható hatásaira való tekintettel az ügy természetesen a brit versenyhatóság elé került, ahol a kormány kezdeményezésére térképezték fel az üzlet feltételezhető versenyellenes hatásait. Mivel az ARM nem csak a privát szektor K+F kiadásainak 2 százalékát adja az Egyesült Királyságban, de 3 ezer embert is foglalkoztat, illetve a cég eladása nemzetbiztonsági aggályokat is felvetett, szakértők már tavaly nyáron sem láttak sok esélyt a zöld lámpára.

A helyzetet csak nehezítette, hogy nem sokkal később Brüsszelben is elővették a nagyítót, miközben Kínában szintén váratott magára a hatósági jóváhagyás. A sokak által már a bejelentéskor megelőlegezett koporsóba az utolsó szöget valószínűleg az Egyesült Államokban verték be azzal, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission - FTC) decemberben jogi eljárást indított a felvásárlás blokkolására, mivel az állami szervezet szerint az lehetőséget adna az árak manipulására és káros hatással lenne az innovációra.

Ki erre, ki arra

Az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang számára komoly csapást jelentenek a fejlemények, hiszen a vezető az ARM technológiájára alapozva szerette volna megerősíteni a cég pozícióját az adatközponti megrendelésekért folytatott harcban. Huang azonban képtelen volt meggyőzni a hatóságokat arról, hogy az ARM licencpolitikája az egyesülést követően is változatlan marad, így az amerikai csipgyártó kénytelen lesz saját erőből felvenni a versenyt az Intellel és az AMD-vel a mesterséges intelligenciához köthető megoldások szállításánál.

Az ARM ennek értelmében marad a SoftBank tulajdonában. A japán óriásvállalat még 2016-ban szippantotta fel a brit céget 32 milliárd dollárért. A hírek szerint a kútba esett felvásárlás után a tőzsdére vitel lehet a tulajdonos új esélye arra, hogy pénzt lásson korábbi befektetéséből. Az ARM egyébként 1998 óta már szerepelt a parketten, ahonnan éppen a SoftBank vezette ki a bő öt évvel ezelőtti akvizíció során. Elemzők szerint ez az út sokkal esélyesebb exitnek tűnik a japánok számára, az ARM becsült cégértéke pedig jelenleg 45 milliárd dollárra rúg.

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.