Miután a britek már versenyügyi és nemzetbizonsági aggályok miatt vizsgálják a tervezett tranzakciót, az Európai Bizottság is csak a hivatalos értesítésre vár, hogy nekiálljon feltárni az iparágat felforgató üzlet várható hatásait.
Hirdetés
 

A Financial Times beszámolója szerint a jövő hónap elején indulhat el az uniós versenyügyi vizsgálat az ARM tavaly szeptemberben bejelentett, összességében 54 milliárd dolláros felvásárlásával kapcsolatban, miután az európai szabályozók több hónapig tartó informális megbeszélést folytatott az Nvidiával. Az amerikai csipgyártó hivatalosan még nem értesítette terveiről az Európai Bizottságot, de a lap értesülései alapján a szeptember 6-án kezdődő héten teszi majd közzé a beadványt.

A FT meg nem nevezett forrásai ehhez hozzátették, hogy a dátum még változhat, de az biztos, hogy a rivális piaci szereplők kifogásokat emeltek a tranzakcióval kapcsolatban. Ezek alapja, hogy az ARM által jegyzett dizájnokat igen széles körben licencelik az iparágban (eddig világszerte több mint 160 milliárd csipet gyártottak már le a társaság tervei alapján), így az Nvidia a felvásárlással képessé válna rá, hogy tetszés szerint korlátozza riválisait az ARM technológiáinak alkalmazásában – ez utóbbit az Nvidia természetesen igyekszik folyamatosan cáfolni.

Nehezebbnek tűnik, mint ahogy elképzelték

Ahogy arról augusztus elején mi is beszámoltunk, a felvásárlás nagyságrendjére és várható hatásaira való tekintettel az ügy már a brit versenyhatóság (Competition and Markets Authority - CMA) előtt van, ahol a kormány kezdeményezésére jelentést készítenek az üzlet feltételezhető versenyellenes hatásairól. Az ARM nem csak a privát szektor K+F kiadásainak 2 százalékát adja az Egyesült Királyságban, de 3 ezer embert foglalkoztat. Sőt a cég eladása nemzetbiztonsági aggályokat is felvet, nem beszélve arról, hogy ágazatok egész sorában lenne számottevő hatással az innovációra.

A Bloomberg riportjából az is kiderült, hogy nagyon is benne van a pakliban, ha a britek végül megakadályozzák a felvásárlást, de az a minumum, hogy az akvizíciót nagyon szigorú feltételekhez kötik majd, amelyeknek az Nvidia nem feltétlenül lesz képes eleget tenni. és a közeljövőben semmiképpen sem fognak rábólintani az Nvidia üzletére. Az Európai Unióhoz eddig még nem érkezett hivatalos értesítés az akvizícióról, de most úgy tűnik, hogy ott sem lesz sokkal könnyebb átverekedniük a versenyügyi jóváhagyást.

Az Nvidia a maga részéről ismét közölte, hogy megítélése szerint az ügylet előnyös lenne nem csak az ARM, de a licencpartnerek, a piaci verseny és a teljes iparág szempontjából is. A FT által idétett nyilatkozatban a vállalat megismétli, hogy a hatóságokkal együtt dolgoznak a szabályozási folyamaton, és várják, hogy az Európai Bizottsággal is formális kapcsolatba léphessenek, tisztázva a tranzakció részleteit és megoldásokat nyújtva az EB esetleges aggályaira.

Piaci hírek

Ha a NASA ennyi rakétát állított volna a földbe, elkaszálták volna az űrprogramot

A SpaceX 2008 óta több mint 19 milliárd dollárt kapott a szövetségi kormánytól, és még többet kaszlálhat Trump elnök Aranykupola rakétavédelmi programján.
 
Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.