Igaznak bizonyultak a már júliusban felröppenő, az utóbbi napokban pedig felerősödő pletykák. Az Nvidia nemrégiben ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott a SoftBankkal az ARM felvásárlásáról. Az új tulajdonos közleménye több ígéretet is tartalmaz, amivel valószínűleg a gigaüzlet gördülékenyebb végigzongorázását igyekszik elérni.
Gombócból is sok
A megkötetett üzlet a tranzakció értékét a 40 milliárd dolláros kategóriába lövi be, ami természetesen iparági rekordnak számít. A bonyolult konstrukció keretében a jelenlegi tulajdonos SoftBank 21,5 milliárd dollár értékben kap Nvidia-részvényeket, 12 milliárdot pedig készpénz formájában. További 5 milliárd dollárt pedig az ARM jövőbeli pénzügyi teljesítményének fényében zsebelhet be az eladó. A megállapodás részeként az Nvidia az ARM dolgozóinak közvetlenül is juttat részvényeiből 1,5 milliárd dollár értékben.
Az ügylet ugyanakkor nem csupán a nagyságrendje miatt lehet komoly hatással a csipgyártó szektorra. Az ARM ugyanis egyfajta Svájcként üzemel az iparágban, hiszen minden szereplőnek kérdés nélkül biztosítja értékes technológiáját, amennyiben az kifizeti a licencelés díját. Most viszont az egyik ügyfél tette éppen a kosarába őket, így nem csoda, hogy azonnal megjelentek az aggodalmaskodó hangok, miszerint ez nagyon káros lehet a szegmens egészséges működésére.
A másik probléma politikai jellegű. Az ARM az Egyesült Királyság egyik koronagyémántjának tekinthető, ezért szintén nem okozott különösebb meglepetést, hogy múlt héten már a brit Munkáspárt képviselői kezdték félreverni a harangokat. Az ellenzéki politikusok ugyanis aggódnak, hogy a privát szektor K+F-kiadásainak 2 százalékát adó vállalatnál a felvásárlással elveszhet a "brit hangsúly". Az ARM nagyjából 6500 munkavállalójából egyébként hozzávetőleg 3000 ember dolgozik az Egyesült Királyságban.
Előre menekülnek
Ezeket az érzékeny pontokat természetesen az Nvidia vezetése is látja, így a felvásárlásról tájékoztató közleményben komoly részt képviselnek az ezekkel kapcsolatos terveik. Röviden ez úgy foglalható össze, hogy a cég központja továbbra is az Egyesült Királyságban marad, míg az eddig bevált üzleti modellt sem kívánja megbolygatni az amerikai vevő.
A Nvidia alapító-vezetője zseniálisnak titulálta az ARM értékesítési konstrukcióját és megerősítette, hogy a nyílt, mindenki számára elérhető licencelési modellt továbbra is fenn fogják tartani. Jensen Huang ugyanakkor nem csupán a jelenleg Cambridge-ben található ARM-központ megtartására tett ígéretet, hanem annak fejlesztésére is. A közeljövőben ugyanis megkezdődhet egy mesterséges intelligenciára fókuszáló, "világszínvonalú fejlesztési központ" építése.
A felvásárlás egyébként is elsősorban a mesterséges intelligenciáról és annak számtalan potenciális felhasználási lehetőségéről szól. Az Nvidia az ARM technológiájával felvértezve igyekszik majd a lehető legteljesebben kihasználni ezeket a lehetőségeket legyen szó cloudról, PC-kről, önvezető autókról, robotokról, 5G-ről vagy éppen a dolgok internetéről.
Hosszú szülés lesz
Az üzlet azonban még messze nincs kőbe vésve, hiszen maguk a felek is igen hosszadalmas, másfél évig is elhúzódható jóváhagyási folyamatra számítanak. A SoftBank egyébként nem olyan régen, 2016-ban vette meg az ARM-et 31 milliárd dollárért. Akkor úgy sikerült a brit kormányzat áldását megkapni, hogy a japán nagyvállalat garantálta a központ megmaradását, illetőleg vállalta, hogy a brit munkavállalók számát öt év alatt a háromszorosára növeli.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak