Van 8 milliárd dollárja arra, hogy a mesterségesintelligencia-piac jelentős szereplője legyen.

Kiszáll a London Stock Exchange Groupból (LSEG), és teljes elánnal beleveti magát a mesterséges intelligenciába a Thomson Reuters. Az egyik legismertebb befektetési, jogi, adózási és számviteli szolgáltatásokkal is foglalkozó vállalat vezérigazgatója, Steve Hasker azt nyilatkozta a Financial Timesnak, hogy a csoport mintegy 8 milliárd dollár forrást tud előteremteni arra, hogy MI-képességeit erősítse. Ehhez kell az a pénz is, amit az LSEG-ben lévő részesedésükért kapnak.

A 8 milliárd elsősorban felvásárlásra megy majd, de a csoport emellett évi 100 milliót költ arra is, hogy fejlessze saját MI-technológiáját, illetve új szolgáltatásokat építsen. 2023 végén zártak le egy kétéves transzformációs programot, amelynek eredményeként a csoport tartalomszolgáltatóból "tartalomvezérelt" technológiai vállalattá vált. A program utolsó szakaszában azonban kitört a generatív MI-őrület, és a vállalat erről sem akar lemaradni. A felvásárlások egyébként már elindultak. Az elmúlt időszakban szerzett cégek között is volt olyan, amely az MI-kompetenciákat hivatott bővíteni: tavaly augusztusban vásárolták fel a Casetext nevű céget, amely olyan MI-alapú jogi asszisztens szolgáltatást kínál, amivel pl. szerződéstervezeteket lehet elemezni.

Szolgáltatnak és eladnak

A Thomson Reuters emellett számos megállapodást kötött különféle mesterséges intelligenciával foglalkozó cégekkel, melyek a Reuters hírei segítségével tanítják nyelvi modelljeiket. Ezeknek a megállapodásoknak a hátteréről Hasker nem kívánt beszélni (cégneveket sem említett), de annyit elárult, hogy az ilyen adatoknak is kezd kialakulni a piaci ára. (A Thomson Reuters egyébként hasonlóan keményen védi tartalmait, mint a The New York Times. Tavaly ősszel indítottak pert a Ross Intelligence ellen, mert állítólag a jogi folyamatok MI-vel történő automatizálásán dolgozó cég a Reuters-hírekkel taníttatta be rendszerét.)

Eközben az MI-szolgáltatások köre is bővül. A vállalat tavaly már elindított egy MI-alapú szolgáltatást, amely elsősorban jogi kérdésekben ad MI generálta választ használójának. A következő néhány hónapban további hat-nyolc új szolgáltatás piacra dobását tervezik.

Felmerül a kérdés, hogy ha a Thomson Reuters professzionális szolgáltatásokat nyújtó technológiai vállalatként pozicionálja magát, mi lesz a hírügynökségi üzletággal, ami a vállalatcsoport legkisebb részlege (2023-ban a bevételek alig tizedét hozta). Hasker ezzel kapcsolatban azt állította, hogy a Reuters hírügynökség a portfólió szerves része, és nem eladó.

A terv az, hogy az MI-t egyre mélyebben beágyazzák a hírügynökség munkájába. Az is felmerült, hogy - követve a Bloomberg példáját - a tartalmak jelentős részét paywall mögé zárják.

Piaci hírek

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.