Az autógyártó bejelentette az amerikai tőzsdefelügyeletnél, hogy 1,5 milliárdot fektetett bitcoinba. A kriptovaluta árfolyama erre 7 százalékot erősödött.
Hirdetés
 

A Tesla az amerikai tőzsdefelügyeletnél, a SEC-nél (Securities and Exchange Commission) is bejelentette, hogy 1,5 milliárd dollárt fektetett bitcoinba. A felügyeletnek küldött jelentésében a vállalat azt írja, hogy tervezi a bitcoin elfogadását fizetőeszközként – ha rendeződnek a kriptovaluta körüli szabályozási bizonytalanságok. A hírre belendült a kriptovaluta árfolyama: rövid idő alatt 7 százalékkal erősödött, és 39 700 dollár környékéről 44 ezer dollár közelébe emelkedett. A Tesláé ellenben nem.

A Tesla korábban is utalt már arra, hogy tart némi tőkét a kriptovalutában, de ekkora befektetésre már az egész piac odafigyel, tekintve, hogy Elon Musk vállalata a világ legértékesebb tőzsdei cégei között focizik.

Mint a Tesla jelentése írja, az év elején újragondolta befektetési politikáját. Olyan formát keresett, amellyel a korábbinál rugalmasabban és jövedelmezőbb kereteket biztosít azoknak a forrásainak a fialtatásához, melyekre közvetlenül nincs szüksége a működési likviditás biztosításához. A módosított befektetési szabályzat pedig lehetővé teszi, hogy a készpénzét alternatív tartalékeszközökben helyezze el. Ezek lehetnek digitális eszközök, fizikai arany, arannyal foglalkozó alapok vagy akár más, később meghatározott eszközök is.

A most vásárolt 1,5 milliárd dollárnyi bitcoin mellett a jövőben újabb digitális eszközöket is vásárolhat, akár hosszabb távra is. A SEC-nek beadott jelentésben azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy mivel hosszú távú befektetésnek szánják a bitcoint, annak árfolyam-ingadozása negatívan is befolyásolhatja a vállalat jövedelmezőségét.

Musk játszik a piacokkal

A mostani döntés elvileg nem okozhatott volna nagy meglepetést, hiszen a Twitteren a legagyamentebb ötleteit is előszeretettel megosztó Tesla-vezérnél már tavaly decemberben körvonalazódott az ötlet. Mint a Reuters írta, a lehetőségre Michael Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója hívta fel Elon Musk figyelmét. Saylor azt írta akkor, hogy ez is egy módja annak, hogy a részvényesek befektetésének értékét megőrizzék. Ezért ő például hónapok alatt 1,3 milliárd dollárt tett át bitcoinba.

A Tesla ezzel a befektetésével komoly, a bitcoin piacát meghatározó játékossá vált. Ezzel a befektetőknek érdemes számolni, hiszen a múltban számtalanszor láthattuk: Elon Musk tisztában van azzal, hogy megszólalásai komoly piaci mozgásokat tudnak elindítani, és ezt alkalomadtán nem is fél (ki)használni. Az elmúlt napokban például képes volt egy viccnek szánt kriptovaluta árfolyamát hatszorosára lökni. Ehhez elég volt kiírnia a Twitterre, hogy "a dogecoin az emberek bitcoinja". A 46 millió követőjéből (az USA-ban összesen 68-69 millió, világszerte 275 millió aktív Twitter-felhasználó van) bőven lesznek annyian, akik ugranak a szavára. És valóban sokan rohantak dogecoint vásárolni, felhajtva a minden szempontból üres kriptovaluta árát.

A bitcoinos befektetés azonban ennél komolyabb húzás. És ha a Tesla a jövőben valóban elfogadhatja bitcoinban az autói ellenértékét, az sokat segíthet abban, hogy a bitcoin árfolyama lényegesen stabilabbá váljon, vélik szakértők. Ugyanakkor az is benne van a pakliban, hogy egy meggondolatlan tweettel Musk bedönti az árfolyamot. Ez utóbbinak a kockázata azért jelentős, mert az utóbbi időben egyre több intézményi befektető jelent meg a kriptovaluta-piacon.

A bitcoin piaci értéke gyorsan nőtt elképesztő nagyra. A múlt évet 536 milliárd dolláron zárta (akkor a bankszektor globális értéke kb. 7400 milliárd dollár volt), most viszont már közel van a 810 milliárdhoz.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.