A zavartalan csoportmunka ígéretével népszerűvé vált platform a héten élesítette azt a funkciót, amellyel szervezeteken átívelően is lehet kommunikálni. Nem mindenki volt oda az ötletért.

A Slack eddigi rövid története során álomszerűen lépdelt egyre feljebb. A 2015 nyarán debütált kommunikációs platform már a kezdetektől sok rajongót nyert meg magának, elsősorban a technológiára fogékonyak, például programozók, mérnökök, szoftverfejlesztők között. A cég 2019-ben sikeres tőzsdei belépőt abszolvált, majd tavaly decemberben végleg megnyugodhattak a megélhetésükkel kapcsolatban az alapítók, hiszen a Salesforce közel 28 milliárd dollárt ajánlott az alig több mint 5 éve működő vállalkozásért.

Ám mint ahogy az alábbi történet mutatja, mindez nem jelenti azt, hogy a Slacknél nem tudnának hibázni.

Csak jót akartak

A cég még tavaly októberben jelentette be, hogy komoly nyitást tervez a rendszerében azzal, hogy lehetővé teszi a különböző cégeknél, szervezeteknél tevékenykedők közös munkáját. Az alapötlet látszólag teljesen rendben van, hiszen így szükség szerint bevonhatók a partnerek, ügyfelek is egy-egy projektbe.

A beharangozott új funkció tegnap állt éles üzembe. A Slack Connect keretében akár 20 különféle vállalat, csoport tagjai is egyetlen Slack csatornába terelhetők. Ehhez előzetesen levélben kell engedélykérő meghívót küldeni a kiszemeltnek, amihez alapesetben szöveges megjegyzést is lehetett fűzni. A közös csetelést lehetővé tevő funkció a platform minden csomagjában, így az ingyenes verzióban is működik, bár utóbbinál lényegesen limitáltabbak a beállítási, finomhangolási lehetőségek.

A kapcsolatfelvételhez a Slack asztali kliensében elég a Compose gombra kattintani a munkaterület bal felső sarkában, be kell írni a címzett címét, illetőleg opcionálisan az üzenetetet. A címzett erre elektronikus levélben kap egy egyedi linket, amelyet élesítve máris kezdődhet a közös munka.

Lassan a testtel!

Ugyanakkor a szerdán érkező újtásoknak messze nem örültek egyöntetűen a felhasználók. A Twittert pillanatok alatt elárasztották a fejlesztéssel kapcsolatos különböző negatív megjegyzések. A legtöbben azt kifogásolták, hogy pontosan azért választották a Slack platformját, mert az a lehetőségekhez képest a legvédettebb, zavarótényezőktől mentes kommunikációt biztosít. Legalábbis mostanáig, mivel a bárki által küldözgethető meghívók simán kihasználhatók spamek terítésére is.

 

 

A Slack csapatát dícséri, hogy ezekre a felvetésekre, kritikákra igyekeztek gyorsan reagálni. A fenti, egyetemi professzor által írt bejegyzésre például azt válaszolták, hogy ezt a funkciót teljesen ki lehet kapcsolni. Ez ugyan az oktatót megnyugtatta, de mások pedig éppen azon húzták fel magukat, hogy mindez csak a fizetős változatokban lehetséges. Leegyszerűsítve: ha nem akarsz spamet, fizess!

Visszavesznek

A növekvő népharag láttán a Slack meglehetősen gyorsan visszavonulót fújt. Ha nem is teljeset. A vállalat ugyanis kikapcsolta azt a lehetőséget, hogy a meghívó mellé szöveges üzenetet lehessen küldeni. Azaz ez a felület önmagában már nem képes kéretlen tartalom, egyéb zavaró információk közvetítésére.

Kicsivel később aztán egy hivatalos tájékoztatás is érkezett az ügyben. Ebben a cég megköszöni az "értékes visszajelzéseket", és elismeri, hogy az emailes meghívókkal potenciálisan kellemetlen, zaklató dolgok is érkezhetnek a felhasználókhoz. A már említett szöveges körítés lehetőségének megszüntetése mellett pedig a vállalat kommunikációs vezetője személyesen is elismerte, hogy hibát követtek el, amikor olyan funkciót építettek a rendszerbe, amelyik ellentétes a termék alapvető szellemiségével (azaz a zavaró tényezőktől mentes közös munka biztosításával).

Közösség & HR

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.