Az eMAG egyre többet költ működése digitalizálására, hogy kivédje a munkaerőhiány okozta nehézségeket. Catalin Dittel, a hazai leánycég vezetőjével beszélgettünk.

A dél-afrikai hátterű Naspers csoport tagjaként az eMAG a régió egyik legnagyobb online kereskedőjének számít. Jelenleg több mint 8500 márkát és több mint 900 ezer terméket kínál Magyarországon. A magyar leányvállalat élére tavasszal új vezető érkezett. Catalin Dit tizenhárom évet a Microsoft bukaresti irodájában különböző vezető beosztásokban, mielőtt márciusban az eMAG magyar leányvállalatához igazolt.

Bitport: Karrierjének első másfél évtizedét a Microsoft romániai leányvállalatánál töltötte. Miért döntött a váltás mellett?

Catalin Dit: Nagyon szerettem a Microsoftnál dolgozni, de már kellettek az újabb kihívások. A romániai leányvállalat kiskereskedelemért felelős vezetőjeként az ottani munkám során a kezedetektől, azaz 1999-től nyomon követhettem az eMAG működését. Kapóra jött, hogy a budapesti pozícióval kipróbálhatom magam külföldön is. A magyar piac különösen vonzónak tűnt számomra az eltérő vásárlási szokások és a nagyon erős verseny miatt.

Bitport: Nagyjából fél éve áll az eMAG élén, min változtatott márciustól, és milyen tervei vannak a jövőre nézve?

C. D.: Már közel négy éve működik az eMAG Magyarországon. Az első időszak a márkaépítésről és az intenzív növekedésről szólt, de most már másra is kell koncentrálni. A feladatomnak elsősorban a céggel kapcsolatos fogyasztói bizalom erősítését tartom, el akarom érni, hogy az eMAG-ot úgy emlegessék, mint a magyarországi online kiskereskedelmi piac legmegbízhatóbb szereplőjét.

Bitport: A bizalomerősítés azt a célt is szolgálja, hogy eltüntesse a céggel szembeni korábbi feltételezéseket, miszerint a kedvező árak mögött valamiféle trükközés lehet?

C. D.: Először is le kell, hogy szögezzem a magyarországi cég kezdettől fogva törvényesen, minden szabálynak megfelelően működik. A tulajdonosaink azt várják el tőlünk, hogy a lehető legjobb ajánlatokkal álljunk elő, és ez nemcsak a mindenkori árat jelenti, hanem a teljes ügyfélélményt, a garancia, a reklamáció, a visszáru rugalmas, térítésmentes kezelését, a fizetés egyszerűsítését, a gyors kiszállítást stb. Mindezek erősítik a vevők lojalitását. Ha már utóbbiról esik szó, tervezünk majd egy törzsvásárlói programot is.

A befektetők már eddig is rendegetg pénzt áldoztak arra, hogy minél jobban megismerjük a tényleges ügyféligényeket, és hogy fel lehessen futtatni az itteni üzletmenetet. Az eredmény őket igazolja, a cég a látogatottság alapján már az első a magyarországi online kiskereskedelemben, a forgalmat tekintve pedig a második legnagyobb.

Bitport: Milyen elvárásai vannak a magyarországi céggel kapcsolatban?

C. D.: Jelenleg az online kiskereskedelmi térben barangolók között nyolcból egy már járt a webshopunkban. Ahhoz, hogy minden szempontból piacvezetők legyünk, szerintem nagyjából egy év kell. Egyébként nem is a vezető pozíció megszerzése a legnehezebb, hanem annak a megtartása.

Közel háromszázan dolgoznak jelenleg az eMAG-nál, beleértve az üllői raktárbázisunkon dolgozó közel száz főt is.A rendkívül gyors növekedés sok feladatot ad a logisztikának, a következő négy évben meg akarjuk ötszörözni a forgalmunkat, mivel azt látjuk, hogy még bőven van tartalék az itteni piacban.

Bitport: Pedig a piackutatók egy ideje már lassúbb növekedéssel számolnak, erre utal a piacon végbemenő konszolidáció is. Ön másként látja?

C. D.: Előfordulhat ütemváltás, de a potenciál benne van a piacban, és mi mint a piac egyik meghatározó szereplője méretünkhöz mérten akarjuk kiaknázni ezt a potenciált  Ezért dupláztuk meg például idén a raktárkapacitásunkat, és eurómilliókat fordítunk a raktározás automatizálására, hogy ezáltal is lerövidítsük azt az időt, ami alatt eljut a vevőhöz a megrendelt áru. Emellett a létszámot is mintegy 25 százalékkal tervezzük növelni még az idén, ami nagyjából 70 főt jelent.

Bővíteni akarjuk a termékportfoliónkat is, az ősz folyamán megközelítjük az egymillió ternéket. Mondhatni már egy egész bevásárlóközpontot viszünk a vevőinkhez. Idén több új kategóriát is bevezetünk, például erősen fókuszálunk a divatcikkekre.

Bitport: A divatcikkek, a ruházat, a cipő vagy a kiegészítők kapcsán mindig felmerül, hogy ezek jellemzően olyan termékek, melyeket ajánlatos vásárlás előtt felpróbálni. Nem félnek attól, hogy ezeknél költséges lesz a nem megfelelők termékek visszáruzása vagy csak a méretcsere?

C. D.: Ezeknek a csapdáknak az elkerüléséhez segítségül hívjuk a tulajdonos Naspers csoport egyik tagját, az ezen a területen profinak számító Fashion Days céget. Ők már nagyon régi szereplői az online divatáru piacnak, építhetünk a tapasztalataikra.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ezeknél a termékeknél az átlagnál gyakoribb a visszáruzás, de ezekre is érvényes marad a ki- és visszaszállítás térítésmentessége. Ugyanakkor az is növeli a bizalmat a vevőkben, hogy még egy ennyire kiszámíthatatlan terméknél is vállaljuk a kihívást.

Bitport: Ha már a kihívásoknál tartunk, hírek szerint a munkaerőhiány már a webes kereskedelmet is elérte, például a raktározási és kiszállítási feladatoknál. Mit érez ebből az eMAG?

C. D.: Ez az aktuális kihívások egyik legfontosabbika. És igen, minket is érint. A további növekedésünkhöz számos pozícióba, a raktárunkba is keresünk embert. Nagyon szűkös a hazai kínálat a szakképzett munkavállalókból. A logisztikai feladatokat ugyan szerződött partnereinkkel oldjuk meg, de közvetve nekünk is nehézséget okoz, hogy aból a szakmából is nagy a külföldre vándorlás, miáltal a szállítási kapacitások csökkentek.

Bitport: Váltsunk témát. A webes kereskedelemnek egyre nagyobb részét teszi ki az ún. FMCG, azaz a napi közszükségleti cikkek forgalma. Önök hogyan reagálnak erre a trendre?

C. D.: Az eMAG, ahogy sok más az e-commerce cég, az elektronikával kezdte, amivel a fiatalabb korosztályt meg lehetett célozni. Ma viszont már egyre több nagyon egyszerűen kezelhető app segíti az online vásárlást, miáltal mind a termékek, mind a megcélzott vevők köre bővülhetett.

Nagyjából két éve leválasztottunk egy külön értékesítő csapatot az FMCG termékcsoportra. Most nagyjából huszan dolgoznak ezen a területen. Egyelőre egy szűkebb kínálattal indultunk el, amit tovább akarunk bővíteni, hogy a termékkínálatunk egyre nagyobb részét töltsék ki majd a napi cikkek. A cél az, hogy one stop shopping hellyé fejlődjünk.

Bitport: Ebbe már az élelmiszerek is beletartoznak?

Catalin Dit
ügyvezető igazgató, eMAG
A Bukaresti Műszaki Egyetem elvégzése után a Microsoft ottani irodájában kezdett dolgozni. Az eMAG-gal a szoftvercég kiskereskedelemért felelős vezetőjeként ismerkedett meg. Idén márciustól irányítja a kereskedő cég magyar leányvállalatát.

C. D.: Egyelőre nem, illetve a friss változatai még biztosan nem. Tartós élelmiszerek, konzervek, például bébiételek vagy kutyaeledel árusításán viszont gondolkodunk.

Bitport: Nagy a verseny az online kiskereskedelemben, ahol az egyik versenyelőny a személyre szabott ajánlat lehet. Önök dolgoznak ilyen megoldáson?

C. D.: Igen. A régióban 700 programozó dolgozik többek között mesterséges intelligencián alapuló fejlesztéseken. Emellett egy ideje rendszeresen gyűjtjük a tranzakciók során keletkező adatokat, hogy azokat elemezve személyre szabható ajánlatokat adhassunk.

De ez csak a fejesztések egyik iránya. Nagyon fontosak azok a fejlesztések is, amelyek magát a vásárlási folyamatot teszik gördölékenyebbé. Például akik a kártyaadataikat felteszik a rendszerünkbe, azok már használhatják a one-click fizetést, de más fizetéskönnyítési megoldásokban is gondolkodunk. A tervek szerint napokon belül indulhat a részletfizetés lehetősége, ami az online kereskedelemben még nem igazán elterjedt módszer.

Ide tartozik a mobil vásárlás, ma már a megrendelések közel 20 százaléka a mobil appunkból érkezik. Magyarországon ugyanakkor a fizetésben meglehetősen konzervatívak az emberek, nagyon sokan fizetnek kiszállításkor és készpénzzel.

Bitport: Beszéljünk az üzleti mutatókról is. Idén is tartható a korábbi évek kétszámjegyű növekedése?

C. D.: Továbbra is jóval a piaci átlag felett szeretnénk növekedni. Erre az évre a piackutatók 25-35 százalékos piacnövekedést jósolnak, mi ezt háromszorosan tervezzük felülmúlni.  

Bitport: Idén milyen meglepetéssel készülnek a Black Fridayre? Tavaly a személyautó és az utazási ajánlat volt a nagy újdonság.

C. D.: A tavalyi meglepetések beváltak, és azóta bekerültek az állandó kínálatba is. Arról azonban, hogy idén mivel készülünk a Fekete Péntekre még nem szeretnék beszélni, az legyen meglepetés.

Piaci hírek

Egyelőre csak maszatolnak, hogy ki kontrollálná a Facebook Libra valutáját

Az egyre erősödő politikai ellenállás szempontjából érdemes lenne rá válaszolni, hogy miként ellenőrizhetnek magánvállalatok egy általános fizetőeszközt, de a Facebook egyelőre csak a jóhiszeműségét bizonygatja.
 
Könnyen érthető, de fejlett védelmi megoldások nélkül nehezen elhárítható módszert követnek a bizalmas információk ellopására utazó kiberbűnözők.
A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.