A digitális asszisztenseknek az lenne az egyik feladatuk, hogy okos válaszaikkal megkönnyítsék a mindennapjainkat. Egy tesztből kiderült, van még mit tanulni a gépeknek.

A mesterséges intelligenciával turbózott személyi asszisztensek jó pár éve megjelentek az okostelefonok funkciói között, illetve dedikált otthoni eszközök formájában. Az igazi felfutás azonban még csak most jöhet, hiszen például az Apple is csak a héten állt elő saját, nappaliba szánt dobozával. A bejelentés jó apropót kínál arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire intelligensek ezek a gyártók által előszeretettel mindentudónak beállított algoritmusok.

Nem sokkal okosabb, mint egy ötödikes

A Stone Temple tavasszal átfogó kutatást készített, amelyben a vezető megoldások hatékonyságát tesztelték. A vizsgálat alanya volt a Google Home-ba ágyazott Assistant, az Apple mobil eszközeiben használt Siri, a Microsoft Cortanája és az Amazon Alexája, ami az Echóban teljesít szolgálatot.

A teszt csak az asszisztensek egyik funkciójára, a ténybeli tudást igénylő kérdések megválaszolására koncentrált. A gépek ötezer kérdést kaptak, a válaszok pedig egyaránt meglepő eltérést mutattak válaszadási hajlandóság és pontosság tekintetében. Az asszisztenseknek olyan jellegű kérdésekre kellett választ adnia, mint például, hogy ki a legjobban kereső színésznő, vagy például, hogy milyen gyors egy jaguár.

 

Digitális személyi asszisztensek hasznossága
Create your own infographics

 

A grafikonból jól látszik, hogy még a legjobb arányban válaszoló Google Assistant is mindössze a kérdések bő kétharmadára tudott valamit mondani. A Cortana ebből a szempontból hasonlóan teljesített, míg az Apple és az Amazon mesterséges segédjei meglehetősen lustának bizonyultak, hiszen csak 20-21 százalékban feleltek bármit is a nekik szegezett kérdésre. A többi esetben vagy egyáltalán nem értette a gép a kérdést, vagy félreértette, esetleg más okból tagadta meg a válaszadást.

Ráadásul abban sem volt mindig köszönet, amikor az asszisztens érdemben reagált, hiszen a válaszok sok esetben részlegesek, nem kielégítőek, illetve néha teljesen hibásak voltak. A teljes és hibátlan válaszok aránya szintén a Google algoritmusánál volt a legjobb: az Assistant tízből kilencszer megbízható megoldást szállított. Ebben a "versenyszámban" kielégítően teljesített a Cortana és az Alexa, míg a Siri ismét csak a futottak még kategóriába került. Az Apple asszisztense kevesebb mint kétharmados pontossággal dolgozott, ami bőven hagy teret a fejlődésnek.

Cloud & big data

CIO Hungary: még három nap az irányítás visszaszerzéséig

Száznál is több meghívott informatikai vezető részvételével és két napra elegendő szakmai programmal indul a 16. CIO Hungary konferencia, a CIO-k legrangosabb hazai szakmai fóruma.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.