Már csak hármat kell aludni, és kezdődik a Bitport 16. alkalommal megrendezendő CIO Hungary konferenciája. Az év legfontosabb vállalati informatikai rendezvényén idén is a menedzsmenttel kapcsolatos releváns témákkal, technológiai újdonságokkal, jó gyakorlatokkal, panelbeszélgetésekkel és interaktív workshopokkal várjuk a résztvevőket. Magyarország legnagyobb szabású, IT-vezetőknek szóló kétnapos eseményének mottója ezúttal "Az irányítás visszaszerzése" lesz, kiemelten foglalkozunk ugyanis azzal a jelenséggel, ahogy a különböző üzleti területek egyre könnyebben vehetik saját kezükbe a digitális átalakuláshoz kapcsolódó kezdeményezéseket.
Ennek során az érdeklődésük is növekszik a felhőből készen kapható megoldások iránt, önállóan rendelnek meg és vezetnek be felhős szolgáltatásokat, akár az informatikai területeket megkerülve. Kérdés, hogyan állíthatók fel olyan működési keretek, hogy az üzlet proaktivitása ne veszélyeztesse az IT-rendszerek, és ezáltal a (digitalizált) üzleti folyamatok integritását. Mindebben pedig már a mesterséges intelligencia is megjelenik, amelyről szólva még nem egyértelmű, hogy csökkenti, vagy éppen még magasabb szintre emeli majd a vállalati informatikai osztályok jelentőségét.
A nemzetközi mérések szerint az utóbbi forgatókönyvre számíthatunk: az új trendek haszonélvezői azok az informatikai vezetők és értelemszerűen az alájuk tartozó szervezetek lehetnek, akik gyorsan el tudták fogadtatni a menedzsmenttel az adatalapú technológiák üzleti hasznosítását. Az informatika egyre szorosabb integrációban dolgozik az üzlettel, miközben a komoly informatikai projektben szinte elvárás a csodaszernek tekintett MI megjelenése, ez azonban komoly csapdahelyzetet eredményezhet: senki sem futurisztikus kísérleteket akar finanszírozni, hanem látni szeretné a technológiai befektetések megtérülését is.
Minket a nemzetközi felméréseknél jobban érdekel, hogy pontosan mi a helyzet Magyarországon, ezért idén is célzott felméréssel készülünk a CIO Hungary konferenciára. A Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetének segítségével készült kutatás eredményeit elsőként a május 8-9-én Egerben rendezendő CIO Hungary közönsége ismerheti Dr. Fehér Péter egyetemi docens keynote előadásában, aki adatokkal is alátámasztott választ ad rá, hogy miként is hatott az adatalapú szemlélet és a mesterséges intelligencia berobbanása az IT-szervezetek és az azokat irányító vezetők vállalaton belüli pozíciójára, illetve milyen változások figyelhetők meg a szervezetek digitális hátterének biztosításáért felelős szerepköröknél.
A csapból is a mesterséges intelligencia folyik
Ezt követően természetesen a részletekbe is belemegyünk. A jövő intelligens adatközpontját Németh Mihály, a H1 Systems ügyvezető igazgatója mutatja be, ezt követően a 4iG presales solution architektje, Kozsda Imre beszél a keresztfunkcionális csapatok kapcsán a funkcionális silók falainak lebontásáról és az MI-alapú technológiák hatékony integrációjának stratégiáiról. A mesterséges intelligencia területén három angol nyelvű prezentációval ásunk még mélyebbre: Igor Babitsch (Senior Account Executive, MuleSoft) és Matheser Dániel (Senior Account Executive, Salesforce) a rendszereket összekapcsoló és a folyamatokat automatizáló MI-ügynökökről, Artūrs Lazdekalns (Data & Analytics Director, Noventiq Europe) az MI-korszakban működő end-to-end analitikai platformokról, Oriana Nerberka (az ARTofINFO nemzetközi partnere, a Mendix solution architectje) pedig az innovációt támogató MI-eszközök lehetőségeiről tart előadást.
Az innováció és az MI-alapú működés megalapozásáról lesz szó Kecskés D. Eszter (Head of Business Development, META-INF) prezentációjában is, majd a Baker McKenzie Budapest ügyvédje, Dr. Gaál András mutat be gyakorlati példákon keresztül olyan kritikus jogi szempontokat, amelyekre a döntéshozónak érdemes figyelmet fordítaniuk a szoftverek beszerzése során. Az LSK Hungária termékfejlesztési igazgatója, Leveli András a vizualitás szerepébe nyújt betekintést a döntéshozatalban és a fejlesztési folyamatokban, az Intalion Kft. ügyvezetője, Géczy Viktor pedig kiderül, a korszerű integrációs megközelítések hogyan segíthetnek benne, hogy a növekvő komplexitás ne hátráltassa, hanem támogassa a vállalat fejlődését.
A 99999 Kft. Üzleti Alkalmazások üzletágának vezetője, Balogh Gergely az MI lehetőségeit veszi sorra az alkalmazott fejlesztési gyakorlatokban, ezen belül a biztonsági követelményeknek való megfelelésben vagy fejlesztési folyamatok felgyorsításában. Rákosi Bálint (AI-szakértő, Athene AI) előadása a mesterséges intelligencia bevezetésének egy fontos aspektusáról, a szervezeti változáskezelésről és annak feltételeként az edukációról és megfelelő kommunikációról is beszél majd, vállalati tapasztalatokon keresztül mutatva be, hogy az MI hogyan válhat valódi értékteremtő eszközzé a mindennapi munkában. Ezt követően a felső fokú licenc- és vagyongazdálkodásról Benyovszky Balázs (Technical Sales, Inter Computer Csoport), Florovits Géza (a Market Építő Zrt. CIO-ja) és Sáfrán Péter (Automation Brand Leader, IBM Hungary) beszélget a közönség előtt.
Az MI ezúttal is beszivárog az első nap elmaradhatatlan biztonsági panelébe. Vaspöri Ferenc, a One Solutions kiberbiztonsági üzletágának vezetője konkrét példán keresztül mutatja be, hogy egy home office-ban dolgozó, felelőtlen kolléga mekkora károkat okozhat, és a támadók mit láthatnak belőlünk a dark weben. A Sicontact Kft. IT-vezetője, Béres Péter ugyancsak valós esetekről, napjainkban történt IT-biztonsági incidensekről beszél, amelyek tanulságain túl gyakorlati védelmi stratégiákat és megoldásokat is ismertet. Az előadás konkrét példákat mutat be olyan napjainkban történt IT-biztonsági incidensekről, amelyek tanulsággal szolgálhatnak a jövőre nézve. Konkrét védelmi stratégiák és megoldások is terítékre kerülnek. Kiss Zoltán, a Fortinet szenior kibervédelmi tanácsadójának témája a a működő MI-vezérelt biztonság lesz, benne a fenyegetésazonosítás automatizálásával, a riasztások priorizálásával és a válaszidő optimalizálásával.
A félrenevelt MI veszélyeitől a stresszkezelésig
Az első napot kerekasztal-beszélgetéssel zárjuk a szabályozói környezetről és a vállalati kiberbiztonsági stratégiákról, amit hagyományainknak megfelelően a gálavacsora és az esti programok követnek. A második napra összesen négy kerekasztallal és legalább ennyire érdekes szakmai programmal készültünk, kezdve Dr. Szendi István pszichiáter, kutató, az SZTE Személyiség-, Klinikai és Egészségpszichológiai Tanszékének docensének előadásával a menedzsereknél alkalmazható eszközös, nem invazív stresszcsökkentésről, a kiégés megelőzéséről és az elkötelezettség növeléséről, ami jelentős megtérülést hozhat a termelékenység, az innováció és a tehetségmegtartás terén is.
Both András, a DMÜ vezérigazgatója a Digitális Állampolgársági Program, illetve a platformban rejlő üzleti lehetőségek megismertetésében lesz segítségünkre, Farkas Richárd egyetemi docens, az SZTE Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpont munkatársa, az MILAB nyelvtechnológiai alprojektjének vezetője pedig a program zárásaként azt mutatja be, hogy hogyan válhat veszélyessé a félrenevelt és mostohán gondozott mesterséges intelligencia. A panelbeszélgetésekről, az előadásokról, az előadókról és a 2025-ös CIO Hungary menetrendjéről részletesebben is olvashat az esemény oldalán, a konferenciáról készülő összefoglaló cikkeinket és videónkat pedig a megszokott módon a Biporton is közzé tesszük.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak