A felhőszolgáltatások gyorsan növekvő piacán már a koronavírus-járvány előtt is kiélezett verseny zajlott, a mostani krízis hatására pedig a konszolidáció újabb hullámára, cégfelvásárlásokra és összeolvadásokra számíthatunk a legnagyobb piaci szereplők (így az Amazon, a Microsoft vagy a Google) részéről. A járványhelyzet kézenfekvő módon előtérbe hozta a webes platformok előnyeit a helyben telepített adatközponti megoldásokkal szemben, ez pedig természetesen még jobban a felhő irányába terelte az üzleti felhasználókat. A kisebb cloud szolgáltatók és startupok ugyanakkor nehezebb helyzetbe kerültek az általános gazdasági visszaesés közepette, ami most ideális felvásárlási célponttá teheti őket a részesedésük folyamatos növelését kereső óriásvállalatok számára.
Az IDC elnöke a Business Insider riportjában azt fejtegeti, hogy a kedvezőtlen körülmények között egyre több ügyfél egyre gyorsabban fordul a felhőszolgáltatások felé, ami a hálózati, szerver- és tárolóeszköz-piacok infrastruktúra-rétegében is az említett konszolidációs folyamatokat segíti. Egy másik elemző ehhez azt is hozzáteszi, hogy a hyperscale szolgáltatók (praktikusan a legnagyobb iparági szereplők) minden bizonnyal három területre koncentrálnak majd: a mesterséges intelligencia és a big data eszközök fejlesztésére, az ügyfélbázis növelésére, illetve a tehetséges szakemberek és az értékes szellemi tulajdon begyűjtésére.
Készülhetünk a hasonló bejelentésekre
Ebből a szempontból nyilván az óriási nemzetközi szolgáltatók vannak a legelőnyösebb pozícióban, egyszerűen azért, mert ők rendelkeznek a legtöbb forrással, nekik van a legtöbb tervezhető bevételük, és a már kiépített kiszolgáló infrastruktúra tekintetében is magasan vezetnek a kisebb versenytársak előtt. A BI beszámolója mindezt úgy foglalja össze röviden, hogy az Amazon, a Microsoft és a Google, de akár az Adobe vagy az Oracle is meg tudja vásárolni magának a legtöbb kiszemelt technológiát, szolgáltatást és felhős megoldást, és minden bizonnyal meg is teszi majd az alaposan megváltozott körülmények között.
A lap összesen 15 olyan lehetséges célpontot gyűjtött össze, ami jó eséllyel a felvásárlási célpontokat kereső óriásvállalatok látókörébe kerül, miután a világjárvány látványos hatással van az aktuális árfolyamára. Ezek között pillanatnyilag a legmagasabban jegyzett társaság a felhős kommunikációs platformjáról ismert, több mint 15 milliárd dolláros cégértékkel jegyzett Twilio, a 13,8 milliárdos Crowdstrike kiberbiztonsági szolgáltató vagy a 12,4 millárd dollárra becsült, felhős adattárházat fejlesztő Snowflake. Ugyanakkor a listán sokkal kisebb társaságok is szerepelnek, amelyek azonban ugyanilyen értékesek lehetnek a nagyok számára: a mindössze 40 millió dollárra becsült, cloud alapú MI analitikával foglalkozó Nara Logics például olyan ügyfélkörrel rendelkezik, ami önmagában is komoly értéket képvisel.
A hatalmas befektetések természetesen nem csak az M&A tevékenységekben nyilvánulnak meg: a kínai cloud piac csaknem felét uraló Alibaba például a napokban jelentette be, hogy a következő években 28 milliárd dollárt (9200 milliárd forintot) fordít majd adatközponti infrastruktúrájának bővítésére, illetve csipeket és operációs rendszerek fejlesztésére. Ahogy akkor írtuk, a járványhelyzetben a távmunkára küldött kínai munkavállalók és az otthon tanuló iskolások közül nagyon sokan választották az Alibaba DingTalk platformját, a rendszer azonban nemsokára annyira túlterhelődött, hogy egyre gyakoribbá váltak a fennakadások.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak