Az Ant Group már éppen történelmet írt volna minden idők legnagyobb tőkebevonásával, de a részvénybevezetést egyetlen nappal a tőzsdei kereskedés csütörtöki megindulása előtt felfüggesztették.

A kínai központi bank és pénzügyi felügyelet hétfőn tette közzé azt a szabályozástervezetet, ami mások mellett szigorítaná az online mikrohitel-szolgáltatásokra vonatkozó előírásokat, mérsékelve az ezekkel járó potenciális pénzügyi kockázatokat, egyben visszafogva a kihelyezett hitelek értékének gyors növekedését. A tervezetet december 2-i határidővel bocsátották társadalmi egyeztetésre, annak egyik lényeges eleme pedig az a kikötés lenne, hogy az ilyen mikrokölcsönöket nyújtó szolgáltatóknak a banki partnereikkel közösen biztosított hitelek összegének legalább 30 százalékát saját maguknak kell majd állniuk, ez pedig igen érzékenyen érinti majd az érintett társaságok jelenlegi üzleti modelljét.

A változások látszólag legnagyobb vesztese az az Ant Group (korábban Ant Financial és Alipay) lenne, amely a legértékesebb startup cégként és már így is vezető pénzügyi szolgáltatóként úgy lépett volna a tőzsdére, hogy ott újabb rekordokat döntsön. Az Ant Group elsődleges részvénykibocsátására (IPO) és csütörtökre tervezett tőzsdei megjelenésére 300 milliárd dollár körüli értékeléssel kerülhetett volna sor, maga a vállalat pedig akár 37 milliárd dollárt is bevonhatott volna ezen keresztül, megelőzve a Saudi Aramco, az Alibaba vagy a SoftBank korábbi eredményeit is.

Ebből egyelőre nem lesz semmi, miután a sanghaji (és a párhuzamos listázás nyomán a hongkongi) tőzsdén szerdára felfüggesztették a műveletet, mivel az új események fényében az Ant Group már nem felelhetett meg a befektetők tájékoztatására szolgáló nyilvánosságra hozatali követelményeknek. Az Ant két co-lending leányvállalata, a Huabei és a Jiebei például ebben a felállásban nem árulhatná eddigi vagyonkezelési termékeit, de a csoport egészére is igaz, hogy a hitelezés az idei első félévben összes bevételének 40 százalékát adta, vagyis az új szabályozás jelentősen módosítja majd pénzügyi vagy jövedelmezőségi mérőszámait.

Senki sem lehet csak félig bank

A sanghaji tőzsde közleménye szerint két nappal azután döntöttek a határozatlan időre szóló felfüggesztés mellett, hogy a csoport elnökének és többségi tulajdonosa, Jack Ma zárt ajtós megbeszélést folytatott a jegybank és a felügyeleti szervek képviselőivel a szabályozási környezet változásáról. Ma már korábban is elavultnak nevezte a pénzügyi szabályozást a technológiával összefüggő pénzügyi innováció tekintetében, a másik oldal viszont egyre kevésbé vevő rá, hogy a tulajdonképpeni pénzügyi szolgáltatók technológiai cégként határozzák meg magukat, és szinte ellenőrizetlenül válnak a terület meghatározó szereplőivé.

A dolgot úgy a legegyszerűbb elképzelni, mint azokat a korábbi vitákat, amelyek az Uber meghatározásáról szóltak. Itt azonban a tét is sokkal nagyobb, mint annak eldöntése, hogy hirtelen technológiai cég lesz-e az olyan taxitársaságokból, amelyiek egy új applikáción keresztül szervezik a fuvarokat. Általában is igaz, hogy a hitelezők a technológiától és az új üzleti modellektől várnak eredményeket a világjárvány és a kedvezőtlen gazdasági környezet hatásaival szemben, de mikrokölcsönök és a külső tech platformok ilyen ütemű bevonása a hiteltörlesztések felfüggesztéseinek szaporodását vagy általában az eszközök minőségének romlását vonhatja maga után.

Az IPO felfüggesztésének hírére az Ant anyavállalata, az Alibaba részvényeinek értéke is egyből majdnem a tizedével csökkent, különösen, hogy az Ant egyelőre visszafizeti a tőzsdei bevezetés kapcsán bevont tőkét az új részvényeseknek. A szabályozók szerint mindenesetre a cégcsoport hitelüzlete nem sokban különbözik egy kereskedelmi bankétól, így az Ant legjobb opciója ebben a helyzetben a megfelelő egységek leválasztása és külön tőzsdére vitele volna. Itt az elemzők szerint elsősorban a hitelezés és a fizetési szolgáltatások külön cégbe szervezése lenne a lényeg, kiegészítve az Ant Group számos más tevékenységének elosztásáról, amelyeket az IPO-t megelőzően mi is bővebben bemutattunk.

Piaci hírek

100 millió dollárnyit zsarolt össze a Conti utódcsapata

A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.