A Facebook után a Google is bizonyítékot talált arra, hogy rendszerét Oroszországból használták az amerikai elnökválasztás manipulálására.

Egyre dagad az az akta, amely a tavalyi elnökválasztásban játszott orosz szerepvállalást vizsgálja. Egy héttel ezelőtt a Facebook közölte, hogy közösségi hálózatán nagyjából 10 millió felhasználó találkozhatott olyan politikai tartalmú hirdetésekkel, posztokkal, amelyeket bizonyítható módon orosz "trollfarmok" generáltak. Erre a hétre a Google-lel kapcsolatban jutott egy kisértetiesen hasonló hír.

Az oroszok a YouTube-ban vannak

Az ügyről elsőként a The Washington Post számolt be. A lap informátorokra hivatkozva azt állítja, hogy a keresőóriásnál lefolytatott belső vizsgálat szerint több tízezer dollárért vásároltak hirdetéseket Oroszországból a cég számos platformján, beleértve a YouTube-ot, a Gmailt és a Google keresőt is.

Ha hinni lehet a belső forrásoknak, akkor ezek a hirdetők nem egyeznek azokkal a keleti "kollégáikkal", akik a Facebookon kampányoltak. Ez pedig arra utal, hogy Moszkva a korábban véltnél is szélesebb körben folytathatott dezinformációs akciósorozatot a tavalyi elnökválasztás manipulálására.

Érdekesség, hogy korábban a Google meglehetősen magabiztosan nyilatkozott arról, hogy rendszerét nem használták fel ilyen céllal. Egy hónapja a cég képviselője a The Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy folyamatosan keresik azokat, akik megpróbálják megszegni a felhasználási feltételeket, ám semmilyen nyom nem utal orosz politikai befolyásolásra. Úgy tűnik, az általános monitorozáson túl azért biztos, ami biztos lefolytattak egy átfogóbb vizsgálatot is, ami viszont már ellentétes eredményre jutott.

A lap értesüléseit a vállalat egyelőre nem kívánta kommentálni.

Kongresszusi meghallgatás lesz

Lehet, hogy a kiszivárgott információkat a Google nem akarja egyből megerősíteni, de több mint valószínű, hogy minderről hamarosan hivatalosan is számot kell adnia. Az amerikai Kongresszus ugyanis november elsején meghallgatást tart, ahová a Facebook és a Twitter képviselői is meghívást kaptak. A nemzetbiztonsági bizottság tagjai kíváncsiak arra, milyen szerepet játszottak a nagy amerikai közösségi hálózatok ebben az egyre komolyabbnak tűnő orosz "játékban".

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.