Csak ezen a héten több stúdió bezárását, leépítését, ezzel együtt pedig sok száz ember elbocsátását jelentették be a cégek. A legújabb a sorban az EA, ahol a dolgozók mintegy 5 százalékától válnak meg, és elkaszáltak egy készülő Star Wars-játékot is.

Alig egy napja számoltunk be róla, hogy a Sony szórakoztató részlegénél 900 embert küldenek el, mert a játékipar nem úgy muzsikál, mint a koronavírus kirobbanásakor elrendelt karanténok idején. Nem sokkal a japán vállalat bejelentését követően aztán érkezett az Electronics Arts (EA) helyzetjelentése, ami szófordulataiban és tartalmában sem sokban különbözik a Sony PR-mázba csomagolt üzenetétől.

Az egyik legismertebb videójáték-fejlesztő vezérigagatója nagyon ügyelt, hogy ne írja le az elbocsátás és leépítés szavakat, de ettől még a tény tény marad: a cég az alkalmazottainak nagyjából 5 százalékát érintő "átszervezésbe" kezd, azaz közel 700 dolgozónak köszönik meg az eddigi munkát. A vállalat egyébként szűk egy évvel korábban már tett egy hasonló lépést. Akkor a munkatársak 6 százalékával rövidült a fizetési lista.

Az EA ezzel párhuzamosan más területeken is igyekszik spórolni. Ennek szellemében csökkentik a vállalat által használt irodaterületet, illetve leállítanak már folyó projekteket. Utóbbiak körébe tartozik a Star Wars univerzumába álmodott lövöldözős akciójáték, a Respawn fejlesztésének azonnali befejezése.

Ipari szintű probléma

A játékipar jelenlegi állapotát jól szemlélteti, hogy csak ezen a héten már öt cég jelentett be leépítést. A videogamelayoffs.com összesítése alapján az idén, azaz mindössze két hónap alatt közel 8000 munkahelyet számoltak fel a szektorban érdekelt vállalkozások. Ezt a számot a tavaly egész évre kimutatott 10 500-as mennyiséggel érdemes összevetni.

A szegmensre több negatív tényező hat egyszerre. Az egyik a már említett pandémia utáni visszarendeződés, ami a játékiparban a forgalom 5 százalékos zsugorodását hozta 2022-ben, amit tavaly csak egy szerényen plusznullás eredmény követett. De nem tesz jót a beruházási kedvnek az sem, hogy az amerikai jegybanki magasan tartja az alapkamatot.

Ennek megfelelően a szektor szereplői igyekeznek elbocsátásokkal (is) alkalmazkodni a megváltozott klímához. A Sony nagy riválisa, a Microsoft például 1900 dolgozótól válik meg azt követően, hogy néhány hónapja végre lezárta a piac legnagyobb szabású akvizícióját. A League of Legendsről ismert, a kínai Tencent által birtokolt Riot Gamesnél szintén több ezer főtől köszönnek el, de ahogy a fentebbi összesített listából is kitűnik, komoly elbocsátások történtek, történnek számos más, kisebb stúdió esetében is.

(Kép: Electronic Arts)

Közösség & HR

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.