A Global Remote Work Index 108 ország között a 36. helyre sorolta Magyarországot. A régiós verseny erős.

Bár a vállalatvezetők nem sok jövőt jósolnak a távmunkának, a digitális nomádokat nem biztos, hogy könnyű lesz visszaterelni az irodába. A CEO-k szerint legfeljebb három év, és a munkaerőpiac ebből a szempontból is visszatér a pandémia előtti állapotába.

De addig is: hol érdemes eltölteni ezt a három évet? Hol a legjobb távmunkásnak lenni? A NordLayer ebből a szempontból vizsgált 108 országot. Szembeötlő, hogy a Global Remote Work Index (GRWI) Top 10-es mezőnyében csak európai ország található. Ma a három legjobb hely távmunkásoknak Dánia, Hollandia és Németország. Ebben persze benne lehetett az is, hogy a kutatást jegyző kiberbiztonsági cég európai: korábbi neve – NordVPN – valószínűleg többeknek cseng ismerősen.

Magyarország még éppen befért a mezőny első harmadába: 36. Ez akár jó helyezésnek is számítana, de a régióbeli országok között van három Top10-es: Észtország a 7., Litvánia a 8., Szlovákia pedig a 10. Jobb helyezést ért el Lengyelország (18.), Csehország (21.), Horvátország (24.), Lettország (31.) és Szlovénia (33.) is. Közvetlenül Magyarország után pedig Szerbia és Románia következik (37. és 38. hely).

A tavaly elindított GRWI négy kritériumot vizsgál: a kiberbiztonságot, a gazdasági biztonságot, a digitális és fizikai infrastruktúrát, valamint a szociális biztonságot. A kiberbiztonságon belül vizsgálták az infrastruktúrát, a reagálási kapacitást és a jogi intézkedéseket. A gazdasági biztonságon belül az ország turisztikai vonzerejét, az angol nyelvtudást, a megélhetési költségeket és az egészségügyi ellátást nézték. A digitális és fizikai infrastruktúrához tartozott az internet minősége és megfizethetősége, az e-infrastruktúra, az e-kormányzat és a fizikai infrastruktúra, míg a szociális biztonsághoz a személyes jogok tiszteletben tartása, a befogadás és a személyes biztonság.

Magyarországról a GRWI ellenmondásos képet rajzol. Míg a jogi intézkedések (8.), a turisztikai vonzerő (10.) - ebben fej-fej mellett végeztek szűkebb régiónk országai -, a kiberbiztonságon belül a válaszadási kapacitás (13.) vagy az internet minősége (17.) szempontjából befért a Top 10-be vagy legalább a Top 20-ba, befogadásban gyengék vagyunk (45.). Ugyancsak a középmezőnybe sorolta az országot a GRWI az egészségügyi ellátás (45.) tekintetében. Lengyelország fejlett kiberbiztonsága miatt került előrébb (8.). Reakcióképessége (1.) és az internet megfizethetősége (9.) miatt is sokkal vonzóbb a légköre a nomádok számára, habár utóbbi minősége Magyarországon sokkal jobb (17. vs. 33.).

A négy fő szempontot végignézve látszik, milyen kevés kellene ahhoz, hogy a magyar környezet megítélése pozitívabb legyen (lásd fentebb a táblázatot). A 7. helyre rangsorolt Észtország és a 10. Szlovákia is elsősorban a kiberbiztonság (2., valamint 1. helyezés) és a szociális biztonság (19. és 22. hely) terén kapott látványosan pozitívabb értékelést Magyarországnál (kiberbiztonság: 26. hely, szociális biztonság: 42. hely). Románia viszont bár sok szempontból gyengébben teljesít, az alacsonyabb megélhetési költségei miatt egyre vonzóbb a digitális nomádok számára – a régióban ott a legalacsonyabbak a megélhetési költségek, miközben a távmunkások élvezhetik az EU-s tagállamok minden előnyét (a schengeni övezethez csatlakozás is napirenden van).

Közösség & HR

Bemutatta első új mesterségesintelligencia-modelljét a Meta szupercsapata

Bár a Microsoft tudna róla mesélni, hogy mi lett a vége a Copilot erőltetett nyomulásának, nemsokára a Meta Muse Spark nevű MI-modellje is ott fog duruzsolni a vállalat minden jelentős online szolgáltatása mögött.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.