Az egyelőre limitált körben élesített technológia egy 2019-es felvásárlással érkezett az étteremlánchoz.

Chicagóban tíz McDonald's egységben munkába álltak a hangfelismeréssel dolgozó algoritmusok. A mesterséges intelligencia (MI) a remények szerint jelentősen megkönnyítheti a személyzet dolgát azzal, hogy önállóan felveszi az autós rendeléseket és továbbítja a konyhának az ügyfél igényeit. A társaság vezérigazgatója ugyanakkor világossá tette, hogy a technológia szélesebb körű bevetésére nem holnap kerül sor.

Van hová fejlődni

Chris Kempczinski az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban múlt héten arról beszélt, hogy az (elméletben) nyelvjárást, akcentust is kezelni képes MI az eddigi adatok alapján nagyjából 85 százalékos pontossággal képes dolgozni. Ez ha úgy nézzük, elég magas arány, másrészt viszont azt is jelenti, hogy hat esetből egy vendégnek meggyűlik a baja a gépi segédlettel. Utóbbi nem csak azt jelenti, hogy egy dolgozónak kell megoldania a keletkezett problémát, hanem azt is, hogy az ügyfélélmény jelentősen romlik egy ilyen malőrnek "köszönhetően".

Ennek ellenére a vállalat láthatóan elkötelezett a technológia és az automatizálási folyamatok kiterjesztésében. Ennek egyik legfőbb mozgatórugója lehet, hogy jelen pillanatban nagyon nehezen találnak elegendő személyzetet a járványhullám lecsengésével ismét felpezsdülő forgalomnak örvendő éttermek.

Azt azonban a vezérigazgató is világossá tette, hogy egy dolog néhány chicagói étteremben alkalmazni a szoftveres rendelésfelvevőket, és másik mindezt akár csak az Egyesült Államokban egységesen bevezetni (az USA-ban hozzávetőleg 14 ezer tagja van a gyorséttermi láncnak), mivel a különböző akciók, helyi menük és eltérő dialektusok felismerése is sokkal komolyabb próbatételt jelent az MI-nek.

Maga a hangfelismerésre épülő rendelésfelvevő technológia egy két évvel ezelőtti felvásárlással került a társasághoz. Abban az évben ugyanis több más technológiai irányultságú kisebb vállalkozás mellett az Apprente is a McDonald's kosarában landolt. A vállalkozás 2017-es alapítása óta dolgozott a kifejezetten a rendelések többnyelvű felvételére képes autonóm rendszerén, amelynek gyakorlati bevetésére most jött el az idő.  

A McDonald's az utóbbi időben láthatóan igyekszik a saját szolgálatába állítani a technológiai ipar nyújtotta lehetőségeket. Az előbb említett akvizíciókkal párhuzamosan a cégen belül megalakult egy kifejezetten jövőbe mutató megoldásokon dolgozó kutatói részleg. Az McD Tech Labs székhelye hol máshol lehetne, mint a Szilícium-völgyben, élére pedig az Apprente egyik alapítója került.

A konyhában óvatosabban lépnek

A gyorséttermi gigalánc vezérigazgatója arról is beszélt, hogy folyamatosan vizsgálják a konyhai folyamatok automatizálásának a lehetőségeit. Kempczinski azonban az elkövetkező öt évben nem látja annak komoly esélyét, hogy mindez nagymértékben teret kapjon a cég üzleteiben. Ennek oka, hogy bár ilyen megoldások már most is elérhetők a piacon, azok telepítési, beruházási költsége egyelőre túlságosan magasan van ahhoz, hogy üzletileg indokolható legyen egy ilyen drasztikus váltás.

A témával kapcsolatban egyébként alig néhány héttel ezelőtt számoltunk be a gyorséttermi hamburgereket készítő robotjairól ismert Miso Robotics új fejlesztéséről, amely gépi látás segítségével azonosítja és felügyeli a sütőlapra helyezett hússzeleteket, hogy azok a vendégek óhaja szerint készüljenek el.

Cloud & big data

TeslaMate-fiókok szivárogtatnak érzékeny információkat a Teslákról

Ez most kivételesen nem amiatt van, mert Elon Muskot nagyon leköti az X felemeléséért és a Mars meghódításáért vívott küzdelme.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.