A KPMG felmérése szerint ötből négy amerikai vállalatvezető azt jósolja, hogy a világjárvány előtt a fizikai irodai jelenléthez kötött céges feladatok a következő három éven belül ismét visszatérnek az irodába. A kutatásban idézett 79 százalékos arány jelentős növekedést jelent a tavalyi, már akkor sem alacsony arányokhoz képest, amit a kommentárok a munkaerőpiaci enyhüléssel és a jelentős technológiai munkaadók ilyen irányú lépéseivel magyaráznak: az Amazon például nem sokkal a felmérés augusztusi lezárását követően jelentette be, hogy a legtöbb alkalmazottját a jövő évtől heti öt napban, teljes munkaidőben várja a fizikai telephelyeken.
A kutatásból az is kiderül, hogy az érintett cégvezetők saját maguk is igyekeznek valóra váltani az előrejelzésüket. 86 százalékuk csábító feladatokkal, béremeléssel és előléptetéssel is jutalmazná az irodában dolgozókat, amihez a forrásokat minden bizonnyal azoktól a munkavállalóktól vonná el, akik ragaszkodnak az otthoni munkához. Ebben egyébként nem csak az az érdekes, hogy a laza munkabeosztás a felső vezetők körében is igen népszerű, mert a "távmunkás fogkrémet" már nehéz lesz visszatömni a tubusba – vagyis az általános szigorítás lehetőséget teremthet a kisebb vállalkozásoknak, hogy szakembereket szippantsanak el a nagyobb cégektől.
Már nem biztos, hogy ez a legfontosabb kérdés
Ezzel vélhetően az otthoni munkavégzés leépítésén fáradozó menedzserek is tisztában vannak, és kihasználhatják a trendet a tervezett létszámcsökkentések zökkenőmentesebbé tételére. Ennél azonban sokkal valószínűbb motiváció, hogy sok vállalatvezető egyszerűen utálja a távmunkás vagy hibid szervezeti modelleket, és a felszámolásukért hajlandó megfizetni azt az árat, ha cserébe le kell mondania néhány értékes kollégáról. Sokan gondolják, hogy a szem előtt lévő beosztottak hatékonyabban dolgoznak, bár azt a mai napig nem igazolták, hogy a távoli munkavégzés szervezeti léptékben (tehát nem az egyes egyének szintjén) rontaná a termelékenységet.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az alkalmazottak körében a távmunka és a rugalmasság már nem feltétlenül egyenértékű fogalmak. Sok mindenki keres nagyobb szabadságot a munkavégzés ütemezésében, függetlenül annak helyszínétől, mert ebben látja biztosítva a munka és a magánélet megfelelő egyensúlyát. A fenti döntés indoklásaként az Amazon is a világon mindenre hivatkozott a magasabb szintű együttműködéstől a vállalati kultúra erősítésén át egészen a kreativitás fokozásáig, de az nyilván csak a későbbiekben derül ki, hogy az alkalmazottak mennyire tanúsítanak majd érdemi ellenállást a (szerintük) értelmetlen intézkedésekkel szemben.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak