A legtöbb pénz 2018-ban is Londonba áramlott, ami a brexit árnyékában, számottevő éves visszaesést követően is stabilan előzi a kontinens más befektetési központjait.

A technológiai befektetéseket tekintve hagyományosan London számít Európa szívének, és ez az elmúlt évben sem alakult másként. Az Egyesült Kirányság fővárosában működő techcégek 1,8 milliárd fontnak (2,3 milliárd dollárnak) megfelelő tőkét vonzottak, ez pedig majdnem kétszerese annak, amit a toplista második helyén szereplő európai központ, Berlin fel tudott mutatni – derül ki a PitchBook által közölt adatokból.

Az 1,8 milliárd fontos eredményt még hangsúlyosabbá teszi, hogy az egész országban összesen 2,5 milliárd fontot sikerült szerezniük a befektetőkre vadászó technológiai vállalkozásoknak, vagyis tíz egységből több mint hét áramlott közvetlenül a fővárosba. Ez ugyanakkor még mindig elmarad a 2017-es rekordtól, amikor az Egyesült Királyságban 2,99 milliárd, Londonban pedig 2,45 milliárd fontért kötöttek ilyen üzleteket.

Európa egészét tekintve is némileg visszaesésett (gyakorlatilag stagnált) a befektetések értéke, amennyiben a két évvel ezelőtti 10,47 milliárdhoz képest tavaly 10,44 milliárd font értékben vásárolták be magukat a befektetők a feltörekvő techcégekbe. Berlin egyébként 937 millió fonttal szerepel a statisztikában, közel megduplázva az előző évi forrásokat, míg Párizs szintén jelentős növekedéssel 797 millió fonttal jelenik meg.

A nem hivatalos uniós központokat is átköltöztetnék

Érdemes megjegyezni, hogy a brit piacon elköltött pénz jelentős része, 1,2 milliárd font kifejezetten a fintech iparágba áramlott. A legnagyobb fejlődést mégis a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések finanszírozásában mutatták ki, ahol is a befektetések értéke éves összehasonlításban 47 százalékkal 736 millió fontra bővült, de London a robotikában vagy az élettudományokban is központi szerepet tölt be.

Ahogy arról korábban is többször beszámoltunk, a brexit-tárgyalásokkal párhuzamosan egy másik küzdelem is megindult a nagy európai befektetési csomópontok között, hiszen a brit kilépéssel az Európai Unió eddigi pénzügyi és fintech központja is házon kívülre kerül. A számok viszont azt mutatják, hogy még senkinek sem sikerül átvennie London vezető szerepét, vagy akár csak megközelítenie az ottani koncentrációt.

A pénzügyi technológiai startupokat például az egységes piac ígéretével csábítaná át Londonból a kontinensre az Európai Bizottság, amely a blockchain-szabályozáshoz kapcsolódóan a fintech vállalkozások finanszírozási lehetőségeit (köztük a kriptovaluták kibocsátását) is európai szinten rendezné. Az Egyesült Királyságban ehhez képest különleges vízumokat biztosítanak majd a tehetséges szakemberek és életképes startupok beáramlásának megkönnyítésére.

Piaci hírek

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.