A Gartner előrejelzése szerint idén 3 százalékkal bővülhetnek az informatikára és kommunikációs eszközökre, szolgáltatásokra fordított kiadások.

Az év elején beharangozott bő 5 százalékhoz képest már csak nagyjából 3 százaléknyi növekedési potenciált lát a Gartner a globális infokommunikációs piacban. Ezt viszont akár pozitívumként is felróhatjuk a szektornak, hiszen a januárban kiadott korábbi előrejelzés idején még sem az ukrán háború nem dúlt, sem a világszintű inflációs nyomás nem látszott olyan fenyegetőnek, mint most.

Az amerikai piackutató frissiben publikált számai alapján az IT- és kommunikációs kiadások 2022-ben várhatóan meghaladják majd a 4,5 billió dollárt. Az említett 3 százalékos bővülés lényegesen elmarad a tavaly realizált, 10 százalékot is meghaladó növekedéshez képest. A Gartner szerint ez jórészt a fogyasztók visszafogottságára vezethető vissza, akik sem PC-k, sem táblagépek, sem nyomtatók után nem kapkodnak mostanában. Ennek megfelelően az eszközökre fordított kiadások idén 5 százalékkal csökkennek.

 

 

A piackutatónál úgy látják, az áremelkedések és a szállítási bizonytalanság, amelyet az ukrajnai orosz invázió is súlyosbított, felgyorsították a CIO-k és általában a vállalatok vásárlási preferenciáinak átállását a tulajdonlásról a szolgáltatás irányába. Mindez 2021-ben 18,4, 2022-ben pedig várhatóan 22,1 százalékos növekedést eredményez a felhőkiadásokban. 

Kategóriák viszonylatában idén az adatközponti rendszerekre fordított kiadások mutatják a legerősebb potenciált: a szegmens 11,1 százalékkal bővülhet. A teljes iparágra ható féket a már említett gyenge eszközbeszerzési hajlandóság mellett a legnagyobb tortaszeletet adó távközlési szegmens "egyhelyben topogása" jelenti.

Még másfél évig lehet szakértelemhiány

A piackutató jelentése külön kitér a világszerte tapasztalható IT-s szakember- és képességhiányra is, amely várhatóan 2023 végére enyhülhet, amikor a vállalatok digitális átalakulása lelassul, és lesz idő a meglévő munkaerő továbbképzésére és átképzésére. A közeljövőben azonban a CIO-k kénytelenek lesznek lépéseket tenni a megnövekedett informatikai kereslet és a csökkenő informatikai létszám egyensúlyának megteremtése érdekében.

Az informatikai munkaerőpiac továbbra is szűkül, ami megnehezíti a tehetségek vonzását és megtartását. A Gartner idén év elején folytatott globális munkaerő-piaci felmérése szerint az informatikai tehetségek vonzásának és megtartásának első számú mozgatórugója a javadalmazás. A technológiai szolgáltatók így csak áremeléssel tudják a versenyképes fizetéseket biztosítani. Ez 2023 végéig a szoftverekre és szolgáltatásokra fordított kiadások növekedését fogja eredményezni. A szoftverekre fordított kiadások világszerte várhatóan 9,6 százalékkal, 806,8 milliárd dollárra nőnek 2022-ben, az IT-szolgáltatásokra fordított globális kiadások pedig az előrejelzések szerint elérik az 1,3 billió dollárt.

Piaci hírek

Látótávolságra került a 3D-nyomtatott emberi bőr

Svéd kutatóknak sikerült áttörésként értékelt eredményeket felmutatni egy olyan területen, amely a következő szintre emelheti az orvostudományt.
 
A vállalati IT-rendszerek egyik legnagyobb kihívása ma már nem a hardver beszerzése vagy a szoftverek integrációja, hanem az üzemeltetés. A modern storage-megoldások válasza erre az automatizáció és a menedzsment egyszerűsítése.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.