A japán vállalat most zárta 2021-es üzleti évét, amire rányomta bélyegét a globális alkatrészhiány. A cég továbbra sem tud annyi konzolt gyártani, mint amennyit a kereslet diktálna.

Alapvetően és körülményekhez képest tisztességes eredményekről számolt be az üzleti évét március végén záró Sony. A japán konglomerátumnál az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy még mindig képtelen elegendő mennyiséget szállítani a 2020 novemberében debütált PlayStation 5-ből. A koronavírus dühöngése közepette piacra dobott konzol ugyan rendkívül keresett termék, ám a félvezetőpiacon tapasztalható ellátási gondok és a globális logisztikai anomáliák miatt a Sony egyelőre képtelen utólérni magát (és a keresletet).

A legfrissebb adatok szerint az új generációból eddig összesen 19,3 millió fogyott. Ez elsőre nem tűnik kevésnek, ám a mennyiség jócskán elmaradt a menedzsment által korábban kitűzött szállítási céloktól. A cég a 2020-as üzleti évében 7,8 millió PS5-t értékesített, míg 2021-ben ez 11,5 millióra nőtt. Apró szépséghiba, hogy a terv 14,8 millió volt. A vállalatvezetés ugyanakkor bizakodóan nyilatkozott az elkövetkező időszakról, azaz a most kezdett új üzleti évben ennél komolyabb mennyiség leszállítására tettek ígéretet.

A teljes cégcsoport összességében 9 921 milliárd jent forgalmazott, ami nagyjából 10 százalékos éves növekedésnek felel meg. Üzemi eredmény szintjén ennél is erősebb expanzió mutatkozott, hiszen 955-ről 1200 milliárd jen fölé kúszott ez a mutató. A nettó profit azonban 15 százalékot esve 888 milliárd jenre olvadt. Jórészt a két periódust érintő, nagyban eltérő adóterhek miatt. 

A 2022-es pénzügyi évre a menedzsment 11 400 milliárd jen összbevétellel kalkulál, ugyanakkor a jövedelmezőség előreláthatóan romlani fog. Ennek egyik oka, hogy a Microsofttal folytatott küzdelem miatt nem csupán a Sony saját stúdióiban készülő játékokra költött összegeket kell emelni, de most fognak lecsapódni a sikeres piaci harchoz elengedhetetlennek tűnő nagyszabású felvásárlások költséges tételei is.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.