A Google pontosan két évtizede működik céges formában, de már akkorára nőtt, hogy egyre többen értekeznek a társaság feldarabolásáról.

A Google története a weblapok közti kapcsolatok matematikai analízisével foglalkozó kutatási témaként kezdődött. Magát a google.com címet 1997-ben, a Google Inc. nevű vállalatot pedig 1998-ban jegyezték be, hogy mára az internetes korszak legnagyobb hatású cégévé fejlődjön. Mivel a Google egészen pontosan 1998. szeptember 4-én, vagyis tegnaphoz húsz évre kezdte meg céges működését (a cég ikonikus terméke, a Google Search csak szeptember 27-én lesz húsz éves), az évforduló kapcsán sokan elemezgetik a társaság eddigi történetét és jelenlegi helyzetét.

A Google anyacége, az Alphabet tegnap 836 milliárd dolláros kapitalizációval a világ negyedik legértékesebb vállalata volt, tavaly 109,7 milliárd dolláros bevétel mellett 12,7 milliárdos nyereséget termelt. A Google keresőjén, mobil operációs rendszerén, webböngészőjén vagy videómegosztó oldalán keresztül rengeteg felhasználó számára a belépési pontot jelenti a világhálón, és nem lehetnek túl sokan, akik egyáltalán nincsenek kapcsolatban a vállalat egyik vagy másik szolgáltatásával.

Mindez idén nyáron, számokban kifejezve már azt jelentette, hogy a Google részesedése világszerte 90 százalék fölött volt a keresőpiacon. Az Android mobil operációs rendszer csaknem ugyanekkora, 88 százalék körüli jelenléttel rendelkezett az összes telepítést tekintve, míg a Chrome a böngészőpiac közel 60 százalékán trónolt. Ehhez jönnek az olyan, formálódó szegmensek, mint például a digitális asszisztensek piaca, amelyet a Google a köhögős indulás után már egyharmad részben ural.

Lehet, hogy túl nagyra nőtt?

Ezek a méretek természetesen lenyűgözőek, de sokak szerint hasonló nagyságrendű problémákat is felvetnek: ilyen a kvázi-monopóliumok piactorzító szerepe, az érdemi innováció megfojtása, a felhasználók vélt vagy valós érdekei, illetve az az egyszerű szempont, hogy a Big Tech szolgáltatók egyre nyilvánvalóbb és globális befolyása túl kevés kézben összpontosul. Mindezt a Google esetében már olyan, lefutott ügyekkel állítják párhuzamba, mint amilyen a 90-es években is volt a Microsoft operációs rendszerével és böngészőjével kapcsolatos fellépés.

A Google az utóbbi időben elkezdte beszedni a jelentősebb büntetéseket is – az Európai bizottság júliusban már 4,3 milliárd eurós büntetést szabott ki a Google-re az Android mobil operációs rendszerrel kapcsolatos versenykorlátozó gyakorlata miatt. Mindez azonban nem igazán befolyásolja a vállalat üzleti modelljét és beágyazottságát: a büntetéseket sokan elégtelen és elkésett kísérletnek tartják a versenytársak helyzetbe hozatalára.

A The Verge riportjában idézett szakértő szerint ennél sokkal hatékonyabb lenne a Google felvásárlási lehetőségeinek szabályozása, pillanatnyilag ugyanis az a helyzet, hogy akit a cégóriás nem tud vagy nem akar menetből lenyomni, azt egyszerűen bekebelezi. Az akvizíciók korlátozása viszont nagyon betalálna: a Google eddigi története során már több mint kétszáz cégfelvásárlást hajtott végre, és kulcsfontosságú termékeinek (YouTube, Android, DoubleClick) jó része is ezekre épül. De fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy a DeepMind akvizíciója nélkül a vállalat ugyanolyan nagyhatalom lenne-e a mesterséges intelligencia kutatásában és alkalmazásában. (Valószínűleg igen, csak ez sokkal-sokkal többe került volna neki.)

Mindezek az aggályok természetesen nem csak a Google-re vonatkoznak. Donald Trump amerikai elnök néhány nappal ezelőtt például a Bloombergnél ekézte a Google-Amazon-Facebook hármasát, és "nagyon antitrösztös helyzetről" beszélt. Bár korábban a Google-t liberális elfogultsággal és monopólium építésével vádolta, az Amazon alapító vezérigazgatójával pedig minimum hűvös a viszonya, a cégek feldarabolásának elképzelését nem kommentálta.

A The Verge szemléletes összefoglalójában mutatja be a nagy techvállalatok működését: a Google konglomerátumát, az Amazon mindent elnyelő platformját, az Uber árrögzítő manővereit vagy az ezerkarú Facebookot. A közösségi hálózat helyzetének tisztázását egyébként sokan tartják a legsürgetőbb feladatnak: elmenekülni internet-felhasználóként gyakorlatilag már lehetetlen előle, világszerte megrendítő hatással van az alapvető társadalmi folyamatokra, működése viszont minimum átláthatatlan.

Piaci hírek

Lyuk hátán lyuk a Nagy Kínai Tűzfal mögötti kormányzati weboldalak többsége

Miközben a fél világ Peking hallgatózásától retteg, a kínai rendszerek tele vannak súlyos biztonsági résekkel, melyek eredője: a trehányság.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.