A Black Basta valószínűleg a hírhedt orosz Conti hekkerbanda egykori tagjaiból állt össze tavaly, és úgy tűnik, rögtön nagyon sokat kaszáltak.

Több mint 100 millió dollárnyit zsarolt össze nagyjából másfél éves működése alatt a Black Basta néven ismert online bűnbanda - derült ki egy napokban közzétett kutatási jelentésből. A digitális pénzeszközök követésére szakosodott Elliptic és a Corvus Insurance közös anyaga szerint rövid történetes során már legalább 107 millió dollárt sikerült a csoportnak kizsarolnia, jellemzően egyesült államokbeli szervezetektől. A bitcoinba érkező váltságdíjakat leginkább az amerikai szankciók alatt lévő orosz Garantex kriptotőzsdén keresztül mossák tisztára.

Az elemzések alapján a Black Basta legalább 329 áldozatot fertőzött meg, köztük olyan komoly cégeket, mint amilyen a közel 30 milliárd dollárnyi éves forgalmat bonyolító ABB, vagy az Egyesült Királyság számos kormányzati szervezetét informatikai szolgáltatásokkal ellátó Capita.

 

A Black Basta célpontjai országok szerint (forrás: Elliptic)

 

Ahogy a fenti grafikon is jól érzékelteti, a zsarolóvírussal operáló bűnbanda legkedveltebb "vadászterülete" az USA, ám a német szervezetek szintén nem lehetnek nyugodtak, hiszen majdnem minden hatodik áldozat onnan kerül ki.

Ami az ágazati bontást illeti, a csapat kísértetiesen hasonló iparágakra lő, mint amelyekre a hírhedt orosz hekkercsoport, a tavaly feloszló Conti is előszeretettel vetette ki a digitális hálóját. A legveszélyeztetettebb körbe a gyártóvállalatok, az építőipari cégek és a kereskedelemben tevékenykedők tartoznak.

Átültetett sikerek?

A Conti felemlegetése nem véletlen, hiszen a gyanú szerint közvetlen orosz állami kapcsolatokkal is rendelkező bűnbanda sokáig a legismertebb és legsikeresebb zsarolóvírusos csapat volt. Az ukrán invázió azonban alaposan betett a csoportnak, mivel 2022 elején akasztott hóhért csináltak a Contiból. Az ellenhekkelés következtében aztán a banda gyorsan fel is oszlott. Biztonsági kutatók ugyanakkor már akkoriban is hangsúlyozták, hogy valószínűtlen, hogy a csoport tagjai valamilyen formában ne mentenék át "szaktudásukat", és folytatnák tovább ugyanazt, amiben eddig annyira sikeresek voltak.

Az Elliptic szakértői szerint a hasonló mintázatok mellett konkrét információkra is bukkantak, amelyek szerint a Black Basta tulajdonképpen nem más, mint a Conti korábbi állományából újraszerveződött csapat. Úgy tűnik, a rossz pénz tényleg nem vész el... maximum csak átneveződik.

Biztonság

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.