Beismerte az Essential, hogy hibázott, és a kiszivárgott adatokért kárpótolja ügyfeleit. Magyarázkodás és kárpótlás – lehet, hogy az Essential máris eljátszotta a felhasználók bizalmát?
Hirdetés
 

Az új Essential okostelefon mögött egy alig 100 fős vállalat áll, mások mégis hatalmas pénzekkel szálltak be a a cégbe. Ennek tulajdonképpen egyetlen oka van, mégpedig az alapító személye: ő az Android rendszer atyjaként tisztelt Andy Rubin. A Google ugyanis nem örök időktől fogva tudhatja magáénak a mobiltelefonok és tabletek legnépszerűbb operációs rendszerét, a platform és fő-fejlesztője 2005-ben egy felvásárlás révén jutott a keresőóriás tulajdonába.

Andy Rubin a Google-nél eltöltött kilenc év után, 2014 végén hagyta ott a vállalatot, hogy ismét saját útját járja. Ennek a döntésnek lett az egyik következménye az Essential Phone, a kezdeti bizalmat azonban rögtön kicsorbította, hogy a héten ellemetlen fordulatot vett az új okostelefon startja. Véletlenül olyan információkat osztottak meg ügyfeleikkel más ügyfelekről, amelyeket egyáltalán nem kellett volna közzétenniük.

Szerencsétlen dolog volt

Az Essential ügyfeleinek egy része ugyanis azzal szembesült, hogy személyes adatait – beleértve személyi azonosítóit – megosztották az Essential más ügyfelei között. Tulajdonképpen a leendő vevők szállítás előtti utolsó ellenőrzésének folyamata ment félre. A felhasználók eredetileg azt hitték, hogy jelszóhalász támadás áldozatává váltak, de később a vállalat elismerte, hogy az ő hibájukból történt az eset.

Rubin leírása szerint nagyjából 70 ügyfél adatait osztották meg más ügyfelek egy kis csoportjával. A CEO bocsánatot kért, illetve közölte, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a folyamat hibás beállítását megváltoztatták, valamint  olyan belső lépéseket tettek, amik megakadályozzák egy ilyen malőr újbóli kialakulását. Ezen túlmenően bejelentette, hogy a pórul jártak számára fel fognak kínálni egy évnyi LifeLock előfizetést; a szolgáltatás felhasználóazonosság-lopást gátló megoldást nyújt a felhasználóknak.

Csökkenőben a bizalom

Az sem javít a helyzeten, hogy a fent említett rövid bejegyzésen kívül Rubin nem szolgált további részletekkel. Annak ellenére sem, hogy az Essential renoméját már kikezdte az Essential Phone megjelenésének folyamatos csúszása. Az eredeti határidőhöz képest több hónapot is késett az okostelefon, az előrendelők azonban nem sokáig örülhettek hosszú várakozás után, mikor elkezdték megterhelni bankkártyáikat. A pénz levonását követő egy hét után ugyanis egy jelentős részük még mindig nem jutott hozzá az eszközhöz.

Pedig annak sorozatgyártására a CEO olyan büszke volt, hogy a folyamat elindulását képekkel illusztrált Twitter-bejegyzésben osztotta meg az érdeklődőkkel:
 


Visszatérve a bizalom kérdésére: egy vállalat esetében, amely ennyire támaszkodik a belé vetett hitre és támogatásra, nagyon kockázatos ezt a tőkét eljátszani. Sokan sokat tettek fel Andy Rubin nevére, és szemet hunytak azon aggasztó kérdések felett, hogy vajon a telefon moduláris csatlakoztathatósága tényleg működőképes elképzelés lesz-e hosszú távon, és azt is türelemmel fogadták, hogy az első próbák szerint nem éppen zökkenőmentesen működő kamera elfogadható szintre javításának pontos ideje nem ismert.

A vásárlók jó része ugyanakkor már megkapta készülékét, tehát az Essential Phone elkezdte hódító útját. Az 5,71 inch méretű kijelzővel rendelkező eszköz fejlesztője egyben számos szoftverfrissítésről is beszámolt, amikkel relatíve rövid idő alatt akarja felvértezni (jobbá tenni) készülékét.

Mobilitás

Képzeljen el egy országot, ahol két emberre jut egy megfigyelőkamera

De nem is kell elképzelni: Kína hamarosan ilyen lesz. Már most is közel 170 millió kamera figyeli az embereket a távol-keleti országban.
 
Hirdetés

Üzleti sikerek az unalom ellen

A budapesti gasztroforradalom két jellegzetes vállalkozását, a Budapest Bakeringet és a Budapest Makeryt egy képzőművész alapította, ám a sikerhez nagy szükség volt a digitális technológia teremtette lehetőségekre is.

A magánszektorban az egyetlen út a sikeres üzletmenethez az ügyfélen keresztül vezet. Ha értjük, mit akar, igényeit hatékonyan és gyorsan ki tudjuk elégíteni, akkor nincs menekvés a növekvő bevétel elől.

a melléklet támogatója a TOPdesk

Hirdetés

Agilis módszerek a szolgáltatás-menedzsmentben

Számos szervezet hozott olyan stratégiai döntést, hogy mindent agilis módszerek alapján kell csinálni. Az a felismerés indokolta ezt, hogy az elégedett ügyfelek és egy működő végtermék fontosabbak, mint a folyamatok vagy szerződések. A szolgáltatásmenedzsment területén ez különösen lényeges.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.