A phablet kategóriás okostelefonokat annak ellenére furcsa viszolygás fogadja az itthoni felhasználók részéről, hogy a világpiacon tarolnak a 6 colos, vagy annál nagyobb kijelzővel szerelt mobilok. A hatalmas felület előnye egyértelmű (rengeteg információ látványos megjelenítése), hátrányai (kezelési nehézségek, magas ár) viszont még mindig elriasztják az érdeklődőket. A táblagép méreteket közelítő mobilok ennek ellenére a magyar piacra is megérkeztek, és a Samsung Note szériájának dominanciája után a Huawei, illetve a Nokia és a HTC is beköszönt a saját modelljeivel.

A kép csak illusztráció!

A HTC One Max, illetve Nokia Lumia 1520 egy cikkbe foglalásának oka többek között az, hogy a készülékek egy időben voltak nálam, hasonló kategóriába tartoznak, és egyikük sem hoz annyi újdonságot, különlegességet, egyediséget, hogy érdemes lenne külön cikkben foglalkozni velük. Ha szívtelenek akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy a Max az eredeti One növekedési hormonnal erőteljesen ellátott verziója, a Lumia 1520 pedig takkra ugyanaz, mint a többi Nokia, csak nagyobb. Nyilván ez nincs teljesen így, de valahogy mégis: a kijelzőméret növelésén túl és az abból fakadó pluszokon kívül nem kapunk eget rengető újdonságokat (egyedül a HTC ujjlenyomat-olvasója képez kivételt), csak hatalmas, egykezes használatra alig alkalmas óriásokat.

Fémes tajvani

A HTC One Max dizájnban, anyaghasználatban hű az elődökhöz, ami azt jelenti, hogy a fém fetisiszták most is örülhetnek. Az előlapon elhelyezett hangszórórácsok, a kamera, a különböző érzékelők egy az egyben itt is megtalálhatók, csak éppen a távolság nőtt meg a mobil két vége között. A jobboldali hangerőgombok most már sokkal kezesebbek, ez alá került a bekapcsoló is, a felső részen az infra érzékelőnek is megkíméltek, csak a gomb jellegét vesztette el, így az ember fia rosszabb fényviszonyok között gyakran próbálta meg belegyömöszölni a töltőcsatlakozót (ami egyébként alul található).

A mérethez és az anyagokhoz 217 grammos tömeg párosul

A Nokia meg tudta oldani az egy darabból való kialakítást (unibody), a HTC most ezt nem szerette volna, így a bal szélen található kis reteszelő feloldásával leválasztható a hátlap (az akku azonban így sem emelhető ki). Amennyiben a műveletet elvégeztük, hozzáférhetünk a SIM-kártyához (micro, ez fontos!), és a memóriakártya foglalathoz. A panel pontosan visszapattintható, így nem esik csorba az egyébként kiváló illesztéseken, kidolgozottságon. A hátlap új eleme az ujjlenyomat-olvasó, ami a kamera alá került és örültem volna, ha inkább valami másba fekteti az energiáját a fejlesztő csapat, mert a kivitelezés nem sikerült különösebben jól, de erről egy kicsit később.

Polikarbonát finn

Egy fekete Lumia 1520 töltötte be nálam a tesztkészülék szerepét, és ahogy a One Max sem hagyta el a jól bejáratott utat, úgy ez a legnagyobb Lumiáról is elmondható. A 1520 hozza a selymes műanyag felületű polikarbonát házra ültetett, gömbölyded szélű kijelező stílust, ami a Lumia 800 óta tökéletesen alkalmas arra, hogy az embert elvarázsolja. Ekkora felületen is működik az anyagok ilyen vegyítésű használata, e készülék esetében főleg azért, mert a 920-szal ellentétben sokkal karcsúbb lett a ház. A HTC csökkentett mennyiségű kezelőszerveihez hasonlóan a 1520 is a megszokott gombhármast kapta, és a jobboldalra pakolt hangerő-bekapcsoló-kamera gombok rendszere is változatlan.

A Lumia 367 ppi-s képpontsűrűsége alig marad el a HTC-től (373ppi)

A Nokia ennél a modellnél szigorúan maradt a csúcskészülékekre jellemző unibody hitvallásnál (az akku házilagos cseréje tehát itt is ugrik), így a szükséges kártyákat a baloldalon található, két egymás mellé pozicionált ajtócska felpattintása után helyezhetjük be. Rövid próbálgatás után kiderült, hogy van egy dolog, amiben a Nokia mégiscsak követi az Apple-t: a nano SIM alkalmazásában.

Biztosan van védhető és logikus magyarázat arra, hogy miért kell egy 6 colos kijelzővel bíró okostelefon esetében hanyagolni a már majdnem mindenhol alkalmazott micro méretet, de annak (mármint a magyarázat) ismeretének hiányában is kénytelenek leszünk ezzel megbarátkozni, mi mást is tehetnénk? A többi csatlakozó már unalomig ismert (jack felül, USB alul) listáját gyorsan ugorva a hátlapról annyit érdemes elmondani, hogy a kamera dudora látványos, ami felett a PureView kamera LED vakuja, alatta pedig a külső hangszóró lelhető fel.

Vasak, vasak mindenhol

Az, hogy négymagos processzorból, memóriából, grafikus gyorsítóból mindkét modellbe jutott bőven, valószínűleg nem meglepő, egy csúcsmodellnél ez alap. A specifikációkat böngészve az látszik, hogy a One Max egy leheletnyivel gyengébbre sikerült a 1520-hoz képest, ami azonban a teljesítményen egy pillanatig sem érződik meg. A panel típus már talán jóval érdekesebb kérdés, hiszen ezeknél a mobiloknál ez a terület az, ami valóban fontos és izgalmas.

A full HD felbontás szintén alaptartozék, viszont a készülékek fotózásakor, illetve a közvetlen összehasonlításoknál egyértelművé vált, hogy a Nokia IPS panelje látványosabb, szebb, élénkebb színeket, képet ad, mint a HTC évek óta alkalmazott (erőltetett) SLCD3 kijelzője. Utóbbira némi homályosság, fátyolosság jellemző, aminek megvan a maga rajongótábora, így nyilván vannak olyan vásárlók, akik erre vágynak.

A Beats Audio felirat, illetve támogatottság is elmarad a One Max esetében

Noha nem összehasonlító tesztről van szó, egy területen mégis érdemes ezt megejteni, ez pedig a kamera. Itt a HTC nemcsak a 1520-hoz képest marad alul, hanem az összes piaci szereplőhöz képest teljesít gyengén. A Nokia PureView technológiája, illetve az ahhoz kapcsolt szoftver és szolgáltatás csomag (Camera, Cinemagraph, Storyteller, stb.) a finneket továbbra is a mobilfotózás csúcsán tartja, miközben a One Max-nak sincs szégyenkezésre oka, csak talán érdemes lett volna a 4 megapixeles UltraPixel kamerát a mobil rangjához méltóan felturbózni. A HTC kamerához kapcsolódó szoftverei mentik a helyzetet, sokat ki lehet hozni ezek segítségével, de a One Max erőssége nem ebben rejlik.

A felső ajtó a nano SIM-et, az alsó a memóriakártyát rejti

Futballpályányi Android és Windows Phone

Hanem a szoftverben, illetve a Sense-ben, ami ma a piacon lévő legelegánsabb, legátgondoltabb és legstílusosabb kezelőfelüket. A BlinkFeed (részletek a One tesztben elolvashatók) az 5,9 colos felületen él csak igazán: a részletesen testre szabható és érdeklődésnek megfelelően beállítható adatfolyam rendkívül látványos, áttekinthető, igazi különlegesség a konkurensek csicsás androidos felületei között. De ez igaz az ikonokra, a különböző animációkra, vagyis mindenre, amivel használat közben találkozunk. Extraként a korábban említett ujjlenyomat-olvasó szenzor jön be a képbe, amit eddig csak az Apple alkalmazott az iPhone 5s esetében (ha az évekkel korábbi első próbálkozásokat nem számítjuk)

A kamera alatti kis sötét négyszög szolgál az ujjlenyomat beolvasására

A kamera alatti leolvasóhoz tartozó szoftver segítségével legfeljebb három ujjbegyünket vethetjük be, így aki szereti a kalandokat, az próbálkozhat a kis-, vagy hüvelykujjával is. De miért is tenné, ha az egyébként a „kézreálló” mutatóval vagy középsővel is épp elég gondja lesz, ha a mindennapi életben szeretné használni. A probléma abban rejlik, hogy ezt a méretes mobilt nagyon nehéz (kb. lehetetlen) úgy tartani, hogy könnyen, gyorsan leolvassuk bármelyik ujjunk lenyomatát is az érzékelővel.

A javított, immáron nem lötyögő hangerő és a bekapcsoló gombok

Az első sikeres alkalmak száma elenyésző volt az esetemben, pedig minden trükköt kipróbáltam és a vége általában az lett, hogy bal kézzel kicsit megtámasztottam a Maxot, majd úgy érintettem meg a felületet. Az érintés még nem is helytálló, mert az Apple, megoldásával ellentétben nem elég csak odaérinteni, hanem végig kell gördíteni az ujjbegyet, ami még nehezebb mutatvány. Az ujjlenyomat leolvasásával indítható alkalmazások ötlete valóban kedves a HTC-től, de egy ikon megérintése még mindig egyszerűbb, így marad a képernyő feloldása, még akkor is, ha a fenti problémákat hozza magával.

Menürendszer Windows Phone és Sense módra

A rendszerekre visszatérve a Lumia 1520 is profitál a 6 colos felületből, hiszen még több látványos, mozgó, animált csempe helyezhető ki a nyitóképernyőre. A Lumia Black frissítés elhozza ugyan majd a mappák alkalmazásának ragyogó lehetőségét, de a Windows Phone jellegéből fakadóan nincs semmi olyan egyéb tulajdonság, vagy képesség, ami rendszerszinten boldoggá tenné a felhasználót. A WP praktikussága, átláthatósága, vagy mondjuk úgy, hogy egyszerűsége itt bicsaklik meg, hiszen ekkora felületből egy BlinkFeedhez hasonló megoldással rengeteget ki lehet hozni, helyette viszont ott vannak a színes csempék.

Meglepően vékony maradt, de a kamera még mindig dudorodik

Egyiket, másikat?

Aki a Windows Phone adottságaival ki van békülve, annak a felvetéseim (hasfájásaim) biztosan nem veszik el a kedvét a Lumia 1520-tól, hiszen a Nokia megint odatette magát, időben lépte meg a phablet bedobását a termékportfólióba, amit szerencsére a teljesítmény növelése és a rendszer erre való felkészítése is megelőzött. Tiszteletet parancsoló lett a 1520, ami a Lumiáknál megszokott módon több színvariációban (fehér, sárga, piros) is elérhető lesz.

A különbség egy átlagos méretű, 4,5 colos mobilhoz képest

A HTC One Max következetesen viszi tovább a már bevált formavilágot, így már három méretben érhető el a One univerzum fémből készült készülékei. Az Android variálhatóságára ez a mobil hozható fel elsőként pozitív példaként, amit nem tud elhomályosítani a (talán) csak azért beleerőltetett ujjlenyomat-leolvasó, hogy a HTC legyen az Apple után a második, aki ezt a funkciót elérhetővé teszi egy mobilban.