Nézzük, mit lehet tudni a Sony, a HTC, illetve az LG bemutatkozás előtt álló csúcskészülékeiről.
Hirdetés
 

Egyre közeledik (február 24-27.) az év legnagyobb jelentőséggel bíró mobilos kiállítás, a Mobile World Congress, ahol a gyártók bemutatják azokat a termékeket, amelyek a 2014-es évet meghatározhatják. A Samsung Galaxy S5-re most külön nem térünk ki, mivel korábban a lehetséges hardveres újdonságokról, illetve a teljesen megújult kezelőfelületről már beszámoltunk. Így maradnak a Sony, az LG, illetve a HTC csúcsmodelljei, amelyek jellemzően egy korábbi szériát visznek tovább.

Zé, a mobil

A hollywoodi filmgyártás és a mobilpiac nem sokban hasonlít, de a folytatások feltétlenül azt a területet jelentik, ahol remek párhuzamok fedezhetők fel a két iparág között. Kezdjük a sort Sony-val, amely Las Vegasban az Xperia Z1 Compact képében megmutatta, hogy a csúcstechnológia szinte maradék nélkül bepréselhető egy jóval kisebb készülékházba is. Az igazi újdonságot azonban ők is Barcelonára hagyták, ami eddig ugyan Sirius kódnéven futott, viszont nagy tétekben lehet fogadni, hogy a végleges terméket Xperia Z2-nek fogják nevezni.

Az egyik kiszivárgott, Xperia Siriust ábrázoló fotó

A Z2-ről eddig azt lehet tudni, hogy bár nagy az érdeklődés a 2k felbontású kijelzők iránt, a készülék mégis marad a full HD-nál, illetve az 5,2 colos méretnél. A hardveres alapokat egy 2,3 GHz-es, négymagos Snapdragon processzor, 3 GB RAM, egy Adreno 330-as grafikus gyorsító képezi, a fotózáshoz pedig a 20,7 megapixeles hátlapi, illetve 2,1 megapixeles előlapi kamerákat lehet használni. A várakozások és tippek szerint a Z2 már Android 4.4-gyel, vagyis a KitKat verzióval jelenik meg, és az akkumulátor is izmosodik 3000-ről 3700 mAh-ra.

A harmadik nekifutás

Az LG a tavalyi évben folytatta jó szereplését az okostelefonos mezőnyben, aminek az egyik „felelőse” az általunk is tesztelt G2 volt. A csúcskészülék annyira jól sikerült (a Nexus 5-ről nem is beszélve), hogy a koreai cég nem hagyhatja ki a harmadik kiadást. Ennek piacra dobása május közepén esedékes, vagyis jóval rövidebb ciklust hagynak a G2 (ez tavaly szeptemberben jött ki) és a G3 között. Az LG valószínűleg nem akar maradni a full HD felbontásnál, így az új modell feltehetően egy 5,2 colos, 2560 × 1440 képpont felbontású, QHD (IPS) panellel érkezik.

A G2 sok szoftveres újdonságot és hátlapra helyezett gombokat hozott

A G3 hardverével kapcsolatban az a pletyka tartja magát a legerősebben, mely szerint egy saját fejlesztésű, nyolcmagos Odin processzort kap a mobil, ami mellé a már szabványnak mondható 3 GB RAM társul. Szinte biztos, hogy a 16 megapixeles kamera megkapja az optikai képstabilizátort, és valószínűleg azzal sem lövünk mellé, ha azt mondjuk, hogy az Android legfrissebb, 4.4-es verziójával kerül piacra. Ide tartozik még az a híresztelés is, hogy jön az Optimus G Pro 2, ami a phablet kategóriát erősíti a maga 5,9 colos QHD kijelzőjével.

Egyről a kettőre

A HTC sem maradhat ki a termékfrissítési körből, főleg úgy, hogy a One is egy évvel ezelőtt, a barcelonai kiállítást megelőzően mutatkozott be. A hírekben M8 néven futó, de valószínűleg One 2-re, vagy „Two”-ra keresztelt mobil első ránézésre nem sok igazi újdonsággal bír, inkább a korábbi képességek finom csiszolását fogja elhozni. Ez igaz a hardveres képességekre is, hiszen az 5 colos full HD kijelző, a Snapdragon 800-as chipset, illetve a 2 GB RAM egyikre sem fogja a szükségesnél jobban felborzolni a kedélyeket.

Egy elképzelés arról, hogy milyen lehet(ne) a HTC M8

Az már talán egy kicsit izgalmasabb, hogy a Sense kezelőfelület megújulás előtt áll, illetve az @evleaks azt is megszellőztette már, hogy rögtön a piacra dobás után négy színben lesz elérhető az M8. Sokan beszélnek a kamera feljavításáról, ami állítólag egy speciális, dupla UltraPixel kamerát, illetve érzékelőt, ergo jobb minőségű képeket jelent. Végül jó hírrel szolgálhatunk azoknak, akik nem voltak kibékülve azzal, ahogy a HTC a kezelőgombokat variálta. Az új modell lesz ez első olyan HTC készülék, ami kijelzőn elhelyezett gombokat fog használni, bár emiatt legalább annyian fognak bánkódni, mint lelkesedni. 

Mobilitás

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.