A készülék az amerikai Verizon szolgáltatónál kerülhet elsőként forgalomba.

A HTC az elmúlt években tudatosan elfordulhatott a Windows Phone rendszertől és kizárólag az Android segítségével kereste a boldogulást. A 2012 szeptemberében bemutatott 8S és 8X (lásd felső kép) modellek óta egyetlen csempés rendszerű készülék sem jelent meg a tajvaniak kínálatában, most azonban több jel is arra mutat, hogy ez megváltozhat.

Nagyon kell a partner

A Microsoftnak elemi érdeke, hogy ne csak az immáron saját termékkörébe tartozó Nokia márka hordozza a Windows Phone-t és annak szolgáltatásait, így a redmondiak jó ideje dolgoznak azon, hogy akár ismertebb, akár (európai szemmel) teljesen ismeretlen gyártókat rávegyenek arra, hogy nyissanak a Windows felé.

Úgy tűnik, hogy jelenleg a HTC áll legközelebb a sztori felélesztéséhez, amire több mozzanat utalt az elmúlt hónapokban. Az egyik ilyen utalás Nick Parkertől, a MS OEM divíziójának vezetőjétől származik, aki a Computexen nyilatkozott úgy, hogy a cég folyamatosan dolgozik a HTC-vel való jó viszony megtartásán és hamarosan izgalmas dolgok történnek ezen a területen.

Erre számíthatunk (a kép csak illusztráció)

A pletykák nagymestere, az @evleaks nem sokkal ezután, még június elején szellőztette meg azt, hogy a HTC W8 néven érkezik egy Windows Phone 8.1 mobil a Verizon kínálatába, ami A9-es processzorral, az M8-nál már megismert Duo kamerával és Boom Sound hangrendszerrel fog rendelkezni. Ekkor még az volt az elképzelés, hogy a W8 nem egyezik meg az M8 képességeivel és szintjével és egy közép kategóriás WP készüléket tisztelhetünk majd a személyében.

HTC One (M8) for Windows

A találgatás folyam most ismét beindult, az információk pedig tovább formálódnak. A WP Central szerint a mobil neve HTC One (M8) for Windows lesz és a Verizon szeptember 21-től veszi fel a kínálatába, ami bele is illik a képbe, mivel ez az operátor eddig is több olyan speciális Nokia, illetve HTC variánst megjelenését támogatta, ami addig máshol nem volt elérhető.

Hamarosan érkezik a Windows Phone 8.1 első frissítése, ami a mappák bevezetése mellett támogatni fogja az úgynevezett intelligens tokok használatát. Ezek olyan tokok, amelyek speciális információkkal, feliratokkal segítik a felhasználót úgy is, hogy ki sem emeli a mobilt a helyéről. A HTC is készített ilyet Dot View néven, így ez egy újabb megerősítése annak, hogy az One (M8) windowsos kiadást kap.

Konzumer tech

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.