Sok dollár elégetése után úgy tűnik, nem lesz autógyártó a Google. Az önvezető projekt ettől nem áll le, de mielőbb pénzt akarnak látni belőle.

Hiába volt az első cég, amely teljesen mellszélességgel beleállt az önvezető autók fejlesztésébe, most visszavett a Google: minél előbb pénzt akar csinálni az eddigi eredményekből. Felhagynak az önálló autó ötletével, helyette olyan vezérlési rendszert akarnak csinálni, amelyet majd az autógyártók be tudnak építeni saját modelljeikbe.

Az egész projektet kiszervezik egy önálló cégbe. A Waymo az Alphabet ernyője alá tartozó cégek sorát gyarapítja. Az új céget John Krafcik irányítja, aki 2015 végén igazolt a Google-höz, korábban 14 évet húzott le a Fordnál, majd 9 évig állt a Hyundai Motor America élén. 2013 nyarán még megválasztották Amerikában az év autóipari vezetőjének, de év végén mégis lapátra tette a Hyundai, mert az elnök-vezérigazgatónak nem sikerült megállítania a gyártó piaci részesedésének zsugorodását. (Krafcik egyébként arról is nevezetes, hogy állítólag tőle származik a lean módszertan elnevezése.)

Az új cég létrejöttekor Krafcik külön kitért arra, hogy bár a projektnek így saját lábára kell állnia, továbbra is tud támaszkodni az Alphabet infrasturktúrájára, például az adatközpontokra.

Lemaradtak, vagy másban gondolkodnak?

Már az első konkrét üzletről is szivárogtak információk. A Bloomberg értesülései szerint a Fiat Chryslerrel a jövő évre tervezik egy autómegosztási szolgáltatás indítását, amelyhez azonban egyelőre csak félautonóm technológiát használnának. A Fiat-partnerség egyébként nem új keletű: idén tavasszal kötöttek megállapodást önvezető autók gyártásáról, amihez az informatikai részt a Google szállította volna.

Az irányváltás összességében nem meglepő. Hiába működött a sikerpropaganda, az elmúlt egy évben a projekt több meghatározó szereplője is távozott. Elégedetlenek voltak a tempóval, és nem látták azt sem, hogy mikor lesz az egész fejlesztésből valós üzlet.

A Google több mint hét éve fogott bele a projektbe, sőt az évtized elején autógyártóknál is tapogatózott egy esetleges együttműködésről. Akkor azonban – bár a gyártóknak kezdetben tetszett a koncepció – nagyon gyorsan kiderült az is, hogy a két iparág képviselőinek nagyon más srófra jár az agya. Egyre inkább úgy tűnt, hogy a Google-nek magának kell megvalósítani a végső célt, a kormány és pedálok nélküli, teljes mértékben autonóm járművet, valamint annak gyártását.

Ugyanakkor az autóipart jól ismerő szakértők már akkor figyelmeztettek arra, hogy ez a Google számára igencsak költséges lehet, egy új szériamodell kifejlesztése rengeteg idő és pénz. Alsó hangon ez még az autógyártóknak is 1-1,5 milliárd dollárjába kerül, pedig megvan hozzá a háttér és egy sor best practice is. Ugyanakkor voltak olyan vélemények, hogy bár a több mint százéves hagyományú gyártóiparba kellene beszállnia az alapvetően szoftveres cégnek, az ezen a téren mutatkozó hátránya a mai általános technológiai szinten könnyen ledolgozható.

A sikerek ellenére nehéz útnak tűnhetett

Az önálló autógyártást ennek ellenére úgy tűnik, nehéz útnak ítélte a Google. Bár a cég régóta a kormány és pedálok nélküli autó mellett kardoskodott, a jelenlegi szabályok egyelőre ezt nem teszik lehetővé. Krafcik azonban úgy nyilatkozott, hogy a végső cél csakis ez lehet.

A Google irányváltása több okra is visszavezethető. Egyrészt ott van az a kényszer, hogy tőzsdei cégként a befektetők szeretnék tudni, hogy az egyébként nem kis pénzt felemésztő kutatási projektek mikor fognak pénzügyileg megtérülni. Ez eleve jóval nagyobb pénzügyi fegyelmet követel, ami a pénzügyi igazgató, a Morgan Stanleytől igazolt pénzügyi vezető, Ruth Porat érkezésével nagyon sokat javult. Ez volt az oka például, hogy takarékra csavarták a Google Fiber projektet, továbbá erősen visszavágták a csapat létszámát, és megszorítások voltak a technikai gondokkal küzdő Nestnél is.

Nagy a verseny

A másik ok, hogy nagyon komoly kihívókat kapott az autonóm jármű projekt is. Ezen a piacon mindenki szövetkezik mindenkivel, hogy ott lehessen az élen (érdemes tanulmányozni ezt a cégkapcsolatokat ábrázoló infografikát). A Google beleesett az úttörőkre mindig leselkedő csapdába: annyira a technológiára koncentrált, hogy közben az ötletet üzleti oldalról megközelítők simán elhúztak mellette. Az Uber például eleve a szolgáltatás felől közelített, és Pittsburghben már élesben teszteli az önvezető technológiát. De az amerikai céget egy kis szingapúri startup, a nuTonomy pár héttel meg is előzte, sőt a városállamban már a tömegközlekedésben is kísérleteznek az autonóm járművekkel. Az autógyártók – a Volvótól a Mercedesig, a Volkswagentől a Fordig – már szintén készülnek arra, hogy a jövőben egyre kevesebben akarnak majd autót vásárolni, és szívesebben veszik igénybe a valamilyen formában autómegosztást biztosító szolgáltatásokat. Ez viszont az önvezető technlógiával oldható meg leghatékonyabban.

De a technológia felől közletíő cégek is nagyon erősen nyomulnak. A Tesla annak ellenére nagyon jól halad, hogy autójával történt az első halálos baleset. De ott van az Intel, amely a a BMW-vel szövetkezett, majd Delphi és a Mobileye társulásába is beszállt, és szintén autógyártóknak szállítható komplett, beszerelhető önvezető rendszereket akarnak fejleszteni.

A Google helyzetét és lehetőségeit jól foglalta össze Krafcik az új cég megalapításának bejelentésekor: a Waymo nem autós cég. Nem abban akar a legjobb lenni, hogy még jobb autókat készít, hanem abban, hogy még jobb üzleti lehetőségeket találjon az önvezető járműveknek.

Arról egyelőre nincs konkrétum, hogy a beépíthető önvezető technológia mikor kerül forgalomba. Krafcik is egyetlen üzletről beszélt csak: speciális szenzorokat fognak szállítani a Chrysler autóihoz.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.