Összegyűjtöttük, mely hajlítható, forgatható hibrid gépek voltak legérdekesebbek idén a CES-en.

A Las Vegas-i seregszemle elsősorban a szórakoztatásra fókuszál, ez viszont nem akadályozza meg a cégeket, hogy a létező összes termékkategóriában megmutassák, amijük van. A notebook kínálat így szintén meglehetősen erős, és azon belül is inkább a hibrid készülékek területe az, ahol újításokról, érdekes megoldásokról lehet beszámolni. A PC-k folyamatos hanyatlásával és a tabletek előretörésével a gyártók tervezőcsapataira különösen nagy nyomás nehezedhet, hiszen rövid időn belül meg kellene újra vonzóvá kellene tenni ezt a termékkategóriát, ami azért nem egyszerű feladat. Ezekből a próbálkozásokból mutatunk meg most hármat.

Aki a dual bootra esküszik

Az pedig az Asus. A tajvaniak nem engednek abból, hogy a jelen/jövő notebookjait valamiféle hibrid formába öntsék, ezzel párhuzamosan pedig azt is kitűzték célul, hogy egy géppel két operációs rendszert használhassunk. Ennek megtestesítője a Transformer Book Duet, ami egyetlen gombnyomással képes váltani Windows és Android között. A gépről a 13,3 colos kijelző leválasztható, a váltás pedig így is, illetve dokkolt állapotban is kivitelezhető. Technikailag ez úgy lehetséges, hogy a processzor, illetve a rendszereket tároló 128 GB-os SSD is a tábla részben található meg, míg a billentyűzet további tárhelyet nyújt egy 1 terás merevlemezzel.

Hogy a váltás gyorsan, másodpercek alatt megtörténjen, a Duet egy igen combos hardvert kapott, ami Intel Core i7 processzort, 4 GB RAM-ot jelent, a megjelenítő pedig a már említett 13,3 colos, full HD felbontású IPS panel. Ennek leválasztásával egy a megszokottnál nagyobb és nehezebb táblagépet kapunk, ami abban egyedi, hogy választásunk szerint Windows 8.1, vagy Android 4.1 fut rajta.

Mágnesben az erő

A Lenovo fejlesztői is szorgosan dolgozhattak az elmúlt időszakban, mert a Miix 2 több érdekes, és első pillantásra furcsa megoldást használ ahhoz, hogy hibrid legyen. A Miix 2 frissített verziója sokkal jobban hasonlít egy dokkolóba állítható táblagépre, mint egy tabletként is használható notebookra. Ennek oka a csatlakoztatás módjában rejlik, mivel a kínaiak nem a hagyományos zsanéros rendszert használják, hanem egy, a Surface gépeknél megszokott portot helyeztek el a dokkolón, amire a táblagép rész mágnesek segítségével „cuppan rá”.

Az 1920 × 1200 képpont felbontású, 10,1, illetve 11,6 colos kijelzővel, az Intel processzorainak különböző verzióival érkező Miix 2 így megkímél bennünket attól az élménytől, amikor egy kézzel próbáljuk kirángatni a táblagép részt a dokkolóból, viszont ezzel elvesztjük azt a lehetőséget, hogy a dőlésszöget a saját ízlésünk szerint beállítsuk. Cserébe azonban a becsukást is egyedi módon oldották meg: amikor hajlik le a kijelző, elengedi az eredeti mágnest és vízszintes állapotban csatlakozik egy másik mágnesréteghez, ami a dokkoló végén lévő kiemelkedésen található (még szerencse, hogy a gyakorlatban mindez sokkal egyszerűbben zajlik, mint leírva). A táblagép rész kifelé fordítva, prezentációs módon is elhelyezhető, de azt a ziccert a Lenovo már kihagyta, hogy a kijelzőt képpel felfelé rátehessük a dokkolóra.

A ragaszkodó kivitel

A hibrid megoldások harmadik, egyben bizonyos szempontból legbiztonságosabb módját választotta a Sony a Flip sorozattal. A 13, 14 colos korábbi verziók után a gyártó a CES-en mutatta be a windowsos Vaio Fit 11A modellt, ami a számozásában már utal arra, hogy a bemutatónk egyik legkisebb kijelzőjével rendelkező darabja. Ez a körülmény még vonzóbbá teheti azt a tényt, hogy a megjelenítő tabletként nem választható le a dokkolóról, hanem a mágneses szerkezet különböző tekerő, forgató módokat enged csak meg.

A panel alatt megtalálható zár kioldása után a kijelző elválasztható a háta mögött található támasztól, majd így egy síkba „terelhető” a készülékházzal. Így kapunk egy 11 colos táblagépet, amihez azért szükségszerűen csatlakozik egy könnyű, de mégis 1 kg-nál valamivel nagyobb tömegű notebook. A kijelző úgy variálható még, hogy ha a kijelzőt nem pattintjuk vissza a helyére, hanem enyhén döntött formában a szélét a touchpad felett támasztjuk meg. Így prezentációs eszközként, a billentyűzetet eltakarva használható a Vaio Fit 11A. Míg a többiek nem spóroltak a teljesítménnyel, a Sony úgy gondolta, hogy elég lesz egy négymagos Pentium N3520 CPU, amihez 8 GB RAM, egy 128 gigabájtos SSD, illetve gy aktív stylus jár még.

Mobilitás

Jön a félmilliós iPad brutál neurális feldolgozó egységgel

Ez persze csak az alapár, az extrákért külön kell fizetni. A nagyobb modell minden extrával forintban bőven millió fölött lesz.
 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.