Miközben a CES-en megállás nélkül mutatkoznak be az új termékek, technológiák, kísérleti eszközök, addig a kutatócégek azzal vannak elfoglalva, hogy megjósolják a 2014-es év alakulását. Ahogy tavaly, úgy ebben az évben is kiemelt szerepet kapnak a mobileszközök, hiszen az okostelefonok, a táblagépek, ultrabookok idén is hajtani fogják a piacot, és vásárlásra késztetni a felhasználókat.
A táblagép viszi a prímet
A Gartner az IT eszközök 2014-es szereplésére vonatkozó jóslataiban az előbb említett készüléktípusokhoz hozzácsapta még a PC-ket is, amelyekből az elemzők szerint összesen 2,5 milliárd darabot fognak értékesíteni idén. Ez a 2013-a évhez képest 7,6 százalékos növekedést jelent, vagyis a növekedés nem látványos ugyan, de legalább érzékelhető lesz. A kutatók az eredmények között szerepeltetik az operációs rendszerek arányát is, amiből kiderül, hogy 2014-ben 1 milliárdnál is több Androiddal szerelt készülék talál gazdára.
A készülékpiac tehát továbbra is fejlődik, a szédületes növekedési iram azonban némileg visszaesett, aminek az elsődleges oka az, hogy a vásárlók inkább a középkategóriás, megfizethető készülékek felé hajlanak. Ezt a trendet jól alátámasztja az a várakozás, mely szerint 2017-re az androidos készülékek 75 százaléka a fejlődő országok piacain kerül majd használatba. A Gartner elemzői csak erősítik azt az egyébként is érezhető változást, mely szerint a felhasználók a tartalomfogyasztási és -létrehozási szokások megváltozásával egyre jobban a hibrid, és egyéb mobil készülékeket részesítik előnyben, míg az asztali gépek és a notebookok kevésbé érdeklik őket.
Foytatódik az Android egyeduralma
A mobilok (okos, nem okos egyaránt) továbbra is brutális mennyiségben kerülnek piacra ebben az évben, ami 1,9 milliárd darab készüléket jelent. Ez csak 5 százalékos plusz lesz tavalyhoz képest, így a számottevő növekedést (54%) ezúttal a tabletek, a hibrid gépek fogják hozni a következő hónapokban. Az igazi nagy ugrást ezeken belül a táblagépek viszik véghez: az átlagos értékesítési ár csökkenésének köszönhetően a 47 százalékkal több kel el belőlük, mint tavaly, illetve köztük is a kisebb kijelzővel szerelt modellek lesznek a népszerűbbek. A PC-kkel kapcsolatban nem meglepő módon visszafogottak a várakozások, ami a Gartner esetében 278 millió eladott gépet (7%-os csökkenés) jelent 2014-ben.
Ami az operációs rendszerek harcát illeti, ott sok meglepővel nem fogunk találkozni idén, hacsak azzal nem, hogy az Android első ízben lépi át az 1 milliárdos felhasználói bázist 2014 során. A 26 százalékos növekedés egyértelműen annak köszönhető, hogy a megfizethető készülékek nagy részén ez a rendszer fut, és a fejlődő országok bekapcsolódásával ez az irány a jövőben is erősödni fog. Míg a Windows és az Apple oprendszereinek esetében nem lényeges, de kimutatható növekedést prognosztizál a Gartner, addig a Chrome OS egészen nagyot fog ugrani 2014-ben. A számok szerint 1,8-ról 4,8 millióra nő a Chromebookok száma, ami 2015-re tovább duplázódik.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak