Intelligens fogkefe, fitnesz kiegészítőként működő karkötő, WebOS alapú tévék és tabletek minden mennyiségben.

Épphogy lezártuk a 2013-as évet, máris dübörög a világ legnagyobb szórakoztató elektronikával foglalkozó kiállítása, a CES. A Consumer Electronic Show Las Vegasban igyekszik összefoglalni, hogy miről fogunk beszélni, illetve írni idén, és a hivatalos program még el sem indult, máris számos érdekes és fontos bejelentést tettek a gyártók. A 0. napon kirajzolódó trendek szerint erős lesz a felhozatal a régóta jósolgatott hordható eszközök területén, a televíziózás is újra fókuszba kerül, a dolgok internete most már tényleg kézzelfogható formát ölt, illetve a mobil eszközök egyre durvább teljesítményű processzorokat kapnak.

Újjászülető webOS és fitness karkötő

A két témát egy koreai gyártó, az LG kapcsolja össze, ami azt is jól illusztrálja, hogy a vállalat valóban kezdeni akar valamit a pár hónappal ezelőtt megszerzett, a mobileszközökben kudarcot vallott rendszerrel. Azt előzetes híresztelések igaznak bizonyultak: a Palm, majd később a HP által kezelt webOS most az LG okostelevízióin éled újjá. Eddig azt lehet tudni, hogy az egykori mobilos platform grafikai jegyei csak nyomokban (kártyák formájában) köszön vissza, és hogy a webOS az LG 2014-es modellkínálatának 70 százalékán meg fog jelenni. Az ismert okostévés funkciókon kívül (alkalmazások, böngészés, netes tartalmak) erősen jelen lesz a hang-, illetve a gesztus alapú vezérlés, valamint a gyártó kiemelten fontosnak tartja a rendszer minél egyszerűbb használatát.

Az LG webOS alapú tévéjének felülete

Szintén az LG-hez kötődik a Lifeband Touch elnevezésű kiegészítő, ami jól illeszkedik a hordható készülékek idei trendjébe. Egy érintéssel vezérelhető, OLED panellel ellátott, vízálló karperecről van szó, ami számolja felhasználójának lépéseit, számon tartja, hogy mennyi kalóriát égettünk el sportolás közben, illetve egy megfelelő (iOS és Android) alkalmazással párosítva a telefon értesítéseit is megjeleníti. A karkötő áráról, piacra lépéséről még semmit sem lehet tudni, a webOS alapú tévékről annyit tett közzé az LG, hogy elsőként a koreai piacon jelennek meg, azt követi USA, illetve Európa.

A csuklókon pedig a Lifeband Touch karperec

Majd a Meta megmutatja

Az okosórákkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legtöbb kritika nem is a tudással, hanem a dizájnnal, pontosabban annak hiányával kapcsolatban merültek fel leggyakrabban. Egy óránál elsődleges szempont az esztétikum, amit a CES-en a MetaWatch szeretne bizonyítani: ehhez a Fossilnál tapasztalatot szerzett mérnökök, illetve a Nokia és a Vertu volt dizájnere, Frank Nuovo nyújt segítséget. Szerencsére a Pebble-höz hasonlóan itt is e-ink kijelzőt használnak, de az ikonok, illetve az értesítések rendszere is erősen hasonlít a terület úttörőjéhez.

De míg a Pebble műanyag, addig a Meta órák elegáns kereteket, fém alkatrészeket és időtálló kialakítást kap. A témához kapcsolódik, hogy a pletykák szerint maga a Pebble is bejelentéssel készül az idei CES-en, aminek fókuszában szintén a fém komponensek megjelenése áll majd.

Tegra Power

Bár a CES elsősorban a szórakoztatásról szól, az elektronika is komoly hangsúlyt kap. Idén is bemutatkoznak majd új mobilok, de arra lehet számítani, hogy az igazán nagy durranásokat a gyártók inkább februárra és Barcelonára időzítik. Az Nvidia viszont nem várt addig, és már most leleplezte a mobil processzorának vadonatúj kiadását, a Tegra K1-et. A rendszer lelke a Kepler GPU, ami óriási ugrást tesz lehetővé a mobilok, táblagépek képernyőin való grafikai megjelenítés terén.

A 32 és 64 bites verzióban is elérhető SoC úgy nyújt az asztali gépekkel vetekedő grafikai teljesítményt, hogy mindez az akkumulátor időre nincs negatív hatással. A Tegra K1 a mobileszközökön kívül megjelenhet majd a 4K tévékben, konzolokban (pl. az Nvidia saját fejlesztésű Shieldje), autókban, és tulajdonképpen bármilyen olyan egységben, ahol a grafikai megjelenítésnek fontos szerepe van.

Moss fogat okosan!

A dolgok internete, vagyis az átlagos használati tárgyak behálózottsága, különleges tudással való felvértezése egy olyan vonulat, amiről sokat fogunk beszélni ebben az évben, Egy francia startup ezt a felhajtást már a CES-en elkezdte, mert egy olyan okos fogkefe tervét, ötletét mutatta be, amihez hasonló még nem nagyon jelent meg a piacon. A Kolibree egy nyáron induló Kickstarter kampányban próbálja majd ki magát, és akkor derül ki, hogy tényleg életképes-e az az ötlet, mely szerint egy szenzorokkal ellátott fogkefe tanácsokat adjon felhasználójának arról, hogy miként kellene javítani a fogmosási technikáján.

Kolibree: a jövő fogkeféje?

A fogkeféhez iOS-re és Androidra is készült alkalmazás, amellyel nyomon követhető a fogmosási tevékenység, amivel egyszerre a család több tagja is figyelheti, hogy kellően alaposan, és hosszasan foglalkoztak-e a fogak tisztításával. A készítők szerint a Kolibree nem szabadítja meg felhasználóját a fogorvostól, de segít a sokkal tudatosabb fogápolásban.

ThinkPad 8 colon

Azért a jelek szerint nem maradunk új készülékek, tabletek nélkül sem, amire jó példa a Lenovo 8 colos, Windows 8.1-es táblagépe. A ThinkPad 8 a nevével ellentétben 8,3 colos kijelzővel rendelkezik, amivel egyértelműen az iPad mini ellenfele szeretne lenni. Ezt az 1920 × 1080-as képfelbontással is megerősíti, ami ezért is különleges, mert eddig nem került piacra windowsos tablet ilyen magas felbontású panellel.

Lenovo ThinkPad 8

A teljesítmény sem aprózták el a kínaiak, mivel egy 2,4 GHz-es, négymagos Intel Atom processzor végzi a feladatokat, a micro HDMI portnak köszönhetően pedig egy monitor segítségével (plusz az USB 3.0 csatlakozókkal) egy teljes munkaállomás is kialakítható a tablettel. A 400 dolláros (kb. 87 ezer Ft) ThinkPad 8 kapott egy trükkös kiegészítőt: a Quickshot Cover a hátsó sarkának felemelésével automatikusan bekapcsol a kamera, így pillantok alatt elkészíthető a kívánt fotó.

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.