A chipgyártó vállalat egy hongkongi illetőségű dróngyártóban látott fantáziát.

Az Intel a nemrég lezajlott IDF előadásain azt hangsúlyozta, hogy a processzorok hamarosan meghódítják a PC-n túli világot is. A vállalat vezetői úgy gondolják, hogy az IoT, illetve a hordható eszközök előretörésével, illetve úgy általában az élet technológiai fókuszáltsága miatt a processzorok olyan helyeken is megjelenhetnek, amelyek addig nem voltak jellemzőek.

Drónokra hangolt chipek

A céges hitvallást egy kicsit lebontva úgy is fogalmazhatunk, hogy az Intel keresi, sőt saját maga generál új piacokat és igyekszik felkészülni arra az időszakra, amikor a számítógépek már annyira sem lesznek kelendőek, mint most. Éppen ezért az Intel vezetése úgy döntött, hogy 60 millió amerikai dollárral beszáll a drónokra specializálódott Yuneec Holdingba.

A Yuneec 2009-ben jött létre és évekig hagyományos, pilótákkal vezérelt repülőgépek gyártásával foglalkozott. A hongkongi vállalkozás 2013-ben váltott profilt és kezdett bele a mára közismertté vált, távirányítással működő drónok fejlesztésébe. A Yuneec gépei a magasabb, high-tech vonalat képviselik, a másik „ismertetőjegye” pedig az, hogy a járművek a dobozból való kibontás után azonnal, további szerelés nélkül azonnal röptethetők.

A Yuneec nemrég debütált, 4k videó felvételére képes, 1300 dolláros drónja

Az Intel és a Yuneec együttműködésének részleteiről a felek nem árultak el többet, de annyit lehet tudni, hogy a chipgyártó egy új platformként tekint ere a piacra. A jövőben a két vállalat közösen fejleszti az új drónokat, amelyeket az Intel lapkáival látnak majd el.

Mindeni lát benne fantáziát

Különösen nagy a mozgolódás a drónk és a nagy elektronikai vállalatok környékén. A Sony is a napokban jelentette be, hogy vegyes vállalatot alapít a kínai ZMP-vel, amelynek keretében az Aerosense névre keresztelt drónokkal végeznek kutatási, felderítő, adatgyűjtési feladatokat elsősorban üzleti ügyfelek számára. De közismert, hogy a Facebook is fontos szerepet szán ezeknek a járműveknek, ahogy a Google is aktívan részt vesz hasonló gépek fejlesztésében, sőt, az azokat érintő szabályozásban is szívesen részt venne.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.