Meetupot szervez a már magyar irodával is rendelkező Amazon Web Services (AWS) két hazai partnerével, a Devertixszel és az Ingram Micróval Irány a felhő! címen. Az eddig webinárok formájában zajló AWS Lounge Hungary előadás-sorozat szeptember 20-án, a MagNet Közösségi Házban folytatódik. A sorozat célja a szakmai közösség építése mellett az AWS lehetőségeinek, újdonságainak, valamint az azokhoz kapcsolódó third-party szolgáltatásoknak a megismertetése. Bár a webinárokkal a szervezők elsődlegesen a hazai szakmai közönség AWS-ismereteit kívánják bővíteni, ezen az első alkalommal személyes részvételre is lehetőséget adó rendezvényén, ezúttal a már megszokott mély szakmai tartalom helyett, közérthetőbb kissé üzletibb szemlélettel közelítik meg a felhő migráció témáját.
A Magnet Közösségi Házba szervezett meetup témája: milyen lépések vezetnek a sikeres migrációhoz, és hogyan lehet elkerülni a leggyakoribb buktatókat?
Aktuális minden felhőt használó szervezetnek
Sok cég szembesül azzal, hogy a felhőmigrációs projektjei elhúzódnak, a költségek pedig a legszorosabb kontroll ellenére elszállnak. Ráadásként gyakran az is kiderül – természetesen utólag –, hogy a projekt eredményei meg sem közelítik az elvártakat.
A kudarcélményt legtöbbször az okozza, hogy a szervezetek nincsenek tisztában a lehetséges buktatókkal, így értelemszerűen felkészülni sem tudnak azokra. Az ugyanis önmagában kevés, hogy egy vállalat kiemelt feladatként kezeli a nyílt felhőre való átállást. Sokan mindjárt az első klasszikus hibát elkövetik: a már meglevő on-premise rendszereken szerzett gyakorlataikat akarják viszontlátni a felhőben.
De ha az ezzel járó problémákon (pl. az erőforrásigény túlméretezése) át is lépnek, ott van a folyamatos kontroll problémája. A felhős erőforrások folyamatos kontrollt igényelnek, és ha épp erre nem lesz erőforrás, az egyenes út a költségek elszállásához.
Ezt tanulhatja, aki benevez
Aki rászánja a napját, a meetupon nemzetközi szakértőktől hallhat előadásokat a felhőmigráció nyújtotta lehetőségekről és kihívásokról, egy esettanulmányon keresztül mélyebben megismerheti, hogyan zajlik egy banki migrációs projekt, és milyen buktatókat érdemes elkerülni.
Lesz szó migrációt támogató eszközökről, valamint arról is, hogy ne csak a kiválasztott felhőbe, hanem onnan akár tovább, más felhők vagy akár (visszafelé) az on-premise rendszerek felé is szabad maradjon az út. A programot egy panelbeszélgetés zárja, ahol felhasználók és a felhő világában jártas szakemberek ütköztetik tapasztalataikat.
Mivel a meetupon több külföldi előadó is lesz, a programok részben magyar, részben angol nyelvűek lesznek.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.) Hamvas termében tartandó meetupra a Devertix oldalán lehet regisztrálni.
A felkészüléshez javasoljuk a Bitport alábbi, FinOps-témájú cikkgyűjteményének értő átlapozását.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak