Bár több ország is a két európai hálózatieszköz-gyártót választotta az 5G-hez, a térségnek továbbra is meghatározó szereplője a Huawei.

Ha az európai piac elveszni is látszik a Huawei számára, Délkelet-Ázsiában bőven van tere a kibontakozásra. A Nikkei annak kapcsán nézte meg az térségben az 5G-helyzetet, hogy meglepetésre két állam is európai szállítót választott.

Szingapúrban a közelmúltban derült ki, hogy a városállam két legjelentősebb hálózatfejlesztése, a Singapore Telecommunicationsé (Singtel) és a StarHub–M1-konzorciumé is az Ericsson és a Nokia eszközeivel valósul meg. Mindkét szolgáltató jövő januárban tervezi indítani a kereskedelmi 5G-t.

A másik ország Vietnám. Az ország három legfontosabb és állami kézben lévő operátora, a Viettel, a MobiFone és a Vinaphone áprilisra fejezte be az 5G-s pilotjait a nagyobb városokban, és most az országos hálózatukat szintén a két európai gyártóval építik. Az ország egyébként olyannyira külön utat követ, hogy például a Viettel a Nokia támogatásával önálló hálózatieszköz-fejlesztésekbe is fogott.

Szingapúrban nincs radikális szakítás

Szingapúr nem teszi ki a kínai gyártó szűrét, ahogy például Európában a britek. A szingapúri kormány a két szolgáltató bejelentése után közleményt is kiadott, miszerint a mostani döntés nem jelenti azt, hogy a továbbiakban sem akarnak együtt dolgozni a kínai gyártóval. A Huawei tovább is részese lesz a városállam távközlési ökoszisztémájának.

Szingapúr döntése szakértők szerint nem is fogja lényegesen befolyásolni a Huawei helyzetét a globális versenyben. Annak persze lehet hatása később, hogy a gyártó pont a térség leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb országában maradt ki azokból a fejlesztésekből, melyek hosszú távon meghatározhatják más iparágakban is a technológiai irányvonalat (lásd IoT, ipari hálózatok stb.). Az sem elhanyagolható szempont, hogy a Singtel a térség egyik legmeghatározóbb szolgáltatója, jelentős részesedése van a legnagyobb thaiföldi szolgáltatóban, az Advanced Info Service-ben (AIS), de vannak érdekeltségei Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Indiában is. Ezeknek a szolgáltatóknak a beszerzéseire szintén hathat a mostani döntés.

Mint a Nikkei írja, a fejlettebb hálózatok iránti igényt a globális járványhelyzet is erősítette a távmunka, a távoktatás, az e-kereskedelem vagy a videostreaming felpörgése miatt. Több ország is tavasszal jelentette be, hogy gyorsítani szeretné az 5G-s fejlesztéseit. Thaiföldön például az AIS 1,2 milliárd dollár költ arra, hogy az év végéig a teljes thaiföldi lakosság 13 százalékát lefedje 5G-vel.

A verseny létfontosságú, hogy ne szálljanak el az árak

A Nikkei szerint a Huawei egyik legnagyobb fegyvere azokon a piacokon, melyeken a szabályzó hatóságok nem teszik lehetetlenné az indulását az 5G-tendereken, az ár. Szakértői vélemények alapján nagyjából 30 százalékkal olcsóbb, mint az Ericsson vagy a Nokia. Ez a gyors fejlesztéseket szorgalmazó operátoroknál nagyon fontos szempont lehet. A Huawei benne van az AIS nagy hálózatépítési projektjében, jelen van Malajziában, a Fülöp-szigeteken futó 5G-s pilotokban és Kambodzsában is.

Ezzel szemben Európában egyértelműen csökken a verseny, ha az a forgatókönyv valósulna meg, mint az USA-ban vagy a briteknél. Azzal ugyanis a két házi szállító – a svéd Ericsson és a finn Nokia – ölébe hullna az európai piac. Bár hosszabb távon számolhatnak azzal, hogy cserébe teljesen kiszorulnak a kínai hálózatfejlesztésekből, a hazai pálya és a kisebb verseny rövid távon jó haszonnal kecsegtethet.

A britek most épp ezt a helyzetet szeretnék elkerülni, hogy kisebb hálózatieszköz-szállítókat is szeretnének bevonzani a verseny élénkítésére. Szintén a Nikkei értesült arról, hogy az Egyesült Királyság japán segítséggel élénkítené a versenyt az 5G kiépítésénél. A Fujitsut és a NEC-et szeretnék bevonni, hogy ellensúlyozzák az Ericssont és a Nokiát.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.