Az Intel belengette, hogy jelentősen csúszhat az utóbbi évek legjelentősebb amerikai félvezetőgyártó-beruházása Ohióban.

Elakadhatnak vagy legalábbis lassulhatnak az Intel amerikai gyárépítései. A vállalat belengette: ha nem fogadja el az amerikai törvényhozás a Chip Act néven emlegetett állami támogatási tervet, akkor jelentősen csúszhatnak a beruházások. Mint a Bitport is megírta, Pat Gelsinger januárban jelentette be, hogy első körben 20 milliárd dollárt szán egy félvezetőgyár építésére az ohiói Columbus közelében, de a beruházás több év alatt elérheti a 100 milliárd dollárt. A tervnek egyöntetűen tapsolt szinte az egész nyugati világ.

Mint a CNBC írta, az Intel szóvivője tegnap ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az ohiói bővítés volumene és üteme is nagyban nagyban függ a beígért állami támogatástól.

A törvény elfogadása a vártnál lassabban halad, és a szóvivő szerint nem is lehet tudni, mikor bólint rá az amerikai kongresszus. A tervezett 52 milliárd dolláros keret egyébként nem csak a gyártókapacitás bővítését, hanem a kutatás-fejlesztést is hivatott segíteni.

Pár hónapja még sokkal biztatóbb volt a helyzet. A szenátus március végén 68-28 arányban megszavazta a tervezetet, és akkor úgy tűnt, nyárra akár a képviselőház is elfogadhatja. A jóslat azonban nem jött be. A félvezetőipar állami támogatása ugyanis része egy nagyobb csomagnak, és a terv többi részében egyelőre nem jutottak dűlőre a honatyák. Ezek nem kötődnek szorosan a félvezetőiparhoz, elsősorban a klímavédelemre, illetve a Kínával való kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozó részek miatt vannak nézeteltérések. A közös nevező megtalálása további hónapokig tarthat.

Ezermilliárdos nagyságrendben kellene beruházni

Az Intel szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta a CNBC-nek, az Intel hajlandó beruházni a Chip Act nélkül is, de a grandiózus, 100 milliárdos fejlesztés a támogatás nélkül bizonytalanná válik. A vállalat mindenesetre lobbizik erősen: Gelsinger a folyamat gyorsítása érdekében Washingtonba utazott, hogy meggyőzze a képviselőket a törvény fontosságáról.

Mint a Seeking Alpha írja, a csipeknek körülbelül a 12 százalékát gyártják az USA-ban. A legnagyobb gyártókapacitással az ázsiai országok (Tajvan, Dél-Korea, Kína stb.) rendelkeznek. Ázsia felel a kibocsátás közel 80 százalékáért.

Bár a világgazdaságot ismét recesszió fenyegeti, iparági szereplők szerint a csiphiányon ez átmenetileg sem segít. Thomas Caulfield, a GlobalFoundries vezérigazgatója egy friss nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy ezermilliárd dolláros nagyságrendű befektetések kellenének ahhoz, a félvezetőipar utolérje magát, és képes legyen kielégíteni a globális keresletet. Ezek alapján szerinte nyolc-tíz év alatt duplázódhat a számítógépes csipek globális ipara, és ezt a növekedési tempót még a jelenlegi világgazdasági problémák (például az ellátási láncok zavarai) sem lassítják. A GlobalFoundries egyébként az USA-ban, Szingapúrban és Németországban is jelentősen bővíti gyártási kapacitását.

Piaci hírek

Honfitársaink meglehetősen magabiztosak MI-témában

Magyarországon ma már szinte mindenki halott a mesterséges intelligenciáról, ráadásul a társadalom jelentős része úgy gondolja, átfogó ismeretekkel rendelkezik a technológiáról – derül ki a Világgazdaság héten publikált kutatásából.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.