Egy San Franciscó-i startup egy rakás pénzt költött rá, hogy szuper menő hellyé varázsolja az irodáit, de a kísérlet kudarcot vallott. Az persze nem világos, hogy mi lett volna, ha valami értelmes dologgal próbálkoznak.
Hirdetés
 

Az Expensify nevű fintech startup áprilisban nyitott egy koktélbárt San Franciscó-i irodájában, amit akkor a cég vezetője, David Barrett "egyfajta kísérletnek" nevezett egy csábító munkahelyi tér létrehozására és a produktív növelésére. Fél évvel később, november elsejével aztán be is zárták a spéci céges társalgót, Barrett pedig egy blogbejegyzésben ismerte el, hogy a kísérlet lényegében az alkalmazottak visszacsábításáról szólt, akik már túlságosan is hozzászoktak az otthoni munkavégzéshez.

Szerinte kiderült, hogy ha egy részben ingyenes, elegáns koktélbár sem elég hozzá, hogy az emberek szívesen járjanak be, akkor a fizikai irodát hivatalosan is halottnak nyilváníthatjuk. Ahogy az eseményekről beszámoló SFist oldalán is kiemelik, az Expensify kezdeményezése kifejezetten sokba került: a cég az italok árusítását lehetővé tevő engedélyekért önmagában negyedmillió dollárt fizetett, és a bár állítólag úgy is nagyon kevés bevételt termelt, hogy a pulthoz vezető sor vége néha az ajtón kívül volt.

Az a biztos, hogy náluk nem működött

Barrett szerint mindezek után nyugodtan kijelenthető, hogy aki mindennap bejár az irodába, az valószínűleg azért teszi, mert a főnöke vagy a munkatársai elvárják tőle, és nem azért, mert tényleg onnan akar dolgozni. A kommentárok mindezt egy célzott lövésnek értékelték a többi technológiai vezezető irányába, akik a járvány végeztével megpróbálták visszakényszeríteni az alkalmazottakat az irodahelyiségekbe, és ezzel semmi mást nem értek el, mint hogy sokan közülük beadták a felmondásukat.

A nyár végén mi is beszámoltunk egy amerikai kutatásról, amelynek alapján a cégvezetők többsége beidegződések alapján, adatok nélkül döntött a dolgozók visszarendeléséről, és sokszor logisztikai szempontból sem sikerül rendesen megszervezni a dolgot. Egy másik kutatás azonban arra is rávilágít, hogy a legfelsőbb szinteken így is három éven belül teljes visszarendeződésre számítanak, miközben egy harmadik tanulmány szerint a legjobb távmunkások éppen azokból lettek, aki szívesebben járnának be az irodába.


a kép forrása: community.expensify.com

 

Közösség & HR

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.