Amerikai lapok szerint komoly jogi lépés van készülőben a közösségi órás ellen. A hatóságok heteken belül megtilthatják a cégnek, hogy végigvigye alkalmazásai tervezett integrációját.

Ha igaznak bizonyulnak a The Wall Street Journal által nyilvánosságra hozott információk, akkor igencsak nehéz évkezdés előtt áll a világ legnagyobb közösségi hálózatait üzemeltető Facebook.  

Álljon meg a menet!

A lap úgy tudja, hogy a versenyjogi témákért felelős Szövetségi Kereskedelmi Bizottságban (Federal Trade Commission - FTC) komolyan mérlegelik azt, hogy hatalmi szóval tiltsák meg a vállalatnak azt, hogy a különböző infrastruktúra alatt futó brandjeit egységesítse. A hatósági végzés állítólag elvenné azt a kiváltságot is a Facebooktól, hogy utóbbi határozhassa meg, a külső alkalmazások fejlesztői milyen keretek között működhetnek együtt a szolgáltatásaival.

A kiszivárgott információkat az FTC szóvivője nem kívánta kommentálni. Nem úgy a befektetők, akik a hír megjelenését követően nagyjából 3 százalékos mínuszba rángatták a cég papírjainak árfolyamát.

Persze a fentiek nem következnek be varázsütésre, ám ha valóban jók a fülesek, akkor a gépezet már januárban beindulhat. A korlátozások életbe lépéséhez elsőként egy öt főből álló bizottságnak kell pozitív döntést hozni, majd ennek birtokában fordulhat bírósághoz az FTC, ahol kérheti a rendelkezései érvényesítését.

Füstbe ment terv?

Szintén lapértesüléseknek köszönhetően még idén januárban derült ki, hogy a Facebook különböző csevegőalkalmazásai egy platfromra terelésén dolgozik. A Messenger, a WhatsApp és az Instagram egy rendszerbe integrálásán már a bejelentéskor is dolgoztak és az akkori tervek szerint valamikor 2020-ban készülnének el vele.

Belsős informátorok szerint házon belül sem váltott ki osztatlan sikert a terv. Mark Zuckerberggel több WhatsApp-alkalmazott is nyíltan vitába szállt, és amikor a döntés okairól faggatták, homályosan megfogalmazott válaszokat kaptak. A felháborodást fűthette, hogy a Facebook alapítója a WhatsApp bő öt évvel ezelőtti felvásárlásakor még azt ígért, hogy a szolgáltatás megtartja önállóságát.

Persze nem véletlenül erőlteti ezt a gigantikus projektet Zuckerberg, hiszen a lehetséges előnyök kézenfekvőek. A cégnél jelen pillanatban silószerűen meglévő információs adatbányák egy tárolóba öntésével sokkal komolyabb fegyver áll majd a Facebook rendelkezésére. Jobban célzott, több helyre és változatosabb formában elhelyezhető hirdetések jöhetnek, újabb fizetős szolgáltatások indítása válik lehetségessé válik.

A csevegőalkalmazások egymáshoz simításával megvan az esély arra, hogy a cég alapszolgáltatása, a közösségi hálózat is újabb felhasználókat, nagyobb aktivitást érjen el. Az integrációval ráadásul a cég bebetonozza magát az üzenetküldők piacán, és sokkal erősebb szereplőként léphet fel a riválisokkal szemben. A Facebook ezen a területen olyanná válhat, mint ami a Google lett a keresők piacán.

Első lépés

Mindezen törekvések most hirtelen veszélybe kerülhetnek az FTC megszellőztetett akciójával. Ha tényleg megtörténik, akkor ez lehet az első igazán komoly, a cég számára is fájdalmas lépés azóta, hogy a nagy technológiai óriások túlhatalma ellen egyre erősödő félelmek és aggályok fogalmazódtak meg szerte a világban.

A Facebook mellett többek között a Google-t, az Amazont és az Apple-t is érintő politikai, szabályozói nyomás az idén kezdett magasabb fokozatba kapcsolni, és vizsgálatok, eljárások, bírságok sokasága zúdult a gigászokra. Ezek többsége azonban vagy nem jutott még végső szakaszba, vagy éppen a kiszabott büntetés nem olyan nagyságrendű, amit ne tudnának benyelni a monopolisztikus helyzetükből fakadóan rendkívüli profitot zsebre rakó vállalatok.

Közösség & HR

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.