Belső informátorok szerint a márciusi, halálos kimenetelű ütközés előtt a cég autonóm üzemmódban közlekedő járműve érzékelte az áldozatot, de a szoftveres beállítások miatt nem reagált.

Márciusban egy, az Uber flottájához tartozó, hardervesen és szoftveresen is módosított Volvo XC90 halálos kimenetelű közlekedési balesetet okozott, miközben a cég az autonóm közlekedési technológiát tesztelte élesben. Az arizonai Tempében történt esettel kapcsolatban még most is zajlik a hivatalos vizsgálat, ám az amerikai sajtóban újabb részletek bukkantak fel.

Látta, de ignorálta

A The Independent hasábjain megjelent cikk szerint két forrás is állítja, megtalálták a történtek okát. Mivel az eset éjszaka, rossz látási viszonyok között történt, elsőre sokan úgy gondolták, hogy mindez a szenzorokat is megzavarta annyira, hogy azok ne érzékeljék az úttesten kerékpárját éppen áttoló nőt. Ehhez képest az informátorok szerint az Uber rendszere felismerte a gyalogost, ám a szoftveres beállítások miatt azt valószínűleg fals pozitívnak értékelte, és ezért nem kezdett elkerülő manőverbe. A beállítás elméletileg szükségszerű, hiszen a kocsinak nem lenne szerencsés minden árnyékra kitérő manővereket tennie, ám úgy tűnik, hogy ebben az esetben a beavatkozás értékhatárát túlságosan könnyelműen állapították meg.

A tesztvezetések során kötelező egy embert is a volán mögé ültetni, ám az arizónai eset belső kamerájából jól látszik, hogy a robotjármű felügyeletével megbízott munkatárs a becsapódás előtt nem az utat figyeli, hanem lefelé néz, valószínűleg a telefonja képernyőjét bámulja.

A sajtó a feniekkel kapcsolatban megpróbált hozzászólást kicsikarni a vállalattól, ám az a még most is folyó hivatalos vizsgálatokra hivatkozva nem kívánta a konkrét részletet kommentálni. Az Uber mindössze egy általános nyilatkozatot adott ki, amelyben megerősíti, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és ezzel párhuzamosan egy teljes körű belső átvilágítás is folyik, melynek célja a biztonság magasabb szintre emelése.

Aggasztó előzmények

Ami a biztonságot illeti, van is min dolgozni, hiszen a márciusi ügy óta egy sor, korábban tett megkérdőjelezhető intézkedésre is fény derült. A New York Times beszámolója szerint például korábban két emberi felügyelővel közlekedtek a tesztautók, ám egy ideje ezt a számot lecsökkentették egyre. Március végén a Reuters arról írt, hogy a környezet feltérképezésében kritikus szerepet játszó LIDAR szenzorok mennyiségét is csökkentették a járműveken. A The Guardian pedig az Uber és az arizónai kormányzó, Doug Ducey különleges viszonyát ecsetelte a lap birtokába került levelezésre alapozva.

Mindeközben a projektben valamilyen szinten részt vevő partnerek és beszállítók szinte egy emberként igyekeztek elhárítani magukról a felelőséget. Az autonóm járművek rendszereibe csipeket gyártó Nvidia világossá tette, hogy a processzorai nem okolhatók az ügyben, és a hiba minden bizonnyal az Uber szoftverében keresendő (ezt látszik igazolni a friss értesülés is). A LIDAR szenzorokat adó Velodyne sietett kijelenteni, hogy érzékelőit semmilyen szinten nem befolyásolhatta az éjszakai környezet. De az eset jó alkalom volt arra is, hogy az immár az Intel tulajdonában lévő, szintén az autonóm közlekedés elterjedésén dolgozó Mobileye elmagyarázza, az ő megoldása hogyan és miért lett volna képes felismerni a kerékpárt toló nőt. (Ha igazak az értesülések, akkor nem ez jelentette a problémát az Uber rendszerénél sem.)

Cloud & big data

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.