Pár hónapja úgy volt, hogy idén biztosan érkezik. Aztán technikai problémákról és 2023-ra csúszásról pletykáltak. Most pedig az a hír, hogy mégis befuthat karácsonyra.

Az Apple régóta emlegetett, virtuális- és kiterjesztett valóság (VR/AR) megjelenítésére egyaránt alkalmas eszközével kapcsolatban csak egyetlen dolog tűnik biztosnak: mégpedig az, hogy minden bizonytalan. A legfrissebb pletykákat a témában a DigiTimes szállította egy előfizetőknek elérhető előzetes beszámolóban.

A lap beszállítói forrásokra hivatkozva arról ír, hogy a headset túl van a gyártást megelőző második körös tesztfázison (EVT 2), ami jelek szerint sikeres volt. A termék a próbák alatt megfelelően teljesített és elérte az Apple által elvárt szintet, illetve teljesítményt. A DigiTimes bővebb riportot is ígért az ügyben, ugyanakkor az már az ízelítőből is kiderül, hogy a sorozatgyártás augusztus-szeptember környékén kezdődhet, ami ha szűken is, de elvben lehetőséget ad az idei debütálásra.

Amennyiben igaznak bizonyulnak a fentiek, az zárójelbe teheti a Bloombergen bő egy hónappal ezelőtt napvilágot látott értesüléseket, miszerint gyártási problémák miatt további csúszást szenvedett el a projekt, és jó eséllyel csak valamikor 2023-ban várható a piaci bevezetés. A Bloomberg forrásai szerint a korai tesztpéldányoknál problémák mutatkoznak a melegedéssel, de a kamerák és a szoftveres támogatás területén sem került minden a megfelelő helyre.

Valamikor majd lesz valami

A headsettel kapcsolatban sok részlet továbbra is homályban maradt, vagy egymásnak ellentmondó információk jelentek meg egy-egy részletnél. Az ugyanakkor bizonyosan kimondható, hogy az első verzió minimum 2000 (más források szerint 3000) dollárba fog kerülni, azaz elsősorban professzionális felhasználóknak, különböző, a technológiát hasznosítani tudó iparágakban érdekelt cégek számára lehet érdekes. A neve talán Apple Vision, esetleg Apple Reality lesz.

A headsetben vélhetően két processzor dolgozik majd. Az egyik hasonló képességekkel bír, mint a cég saját gyártású, impresszív tulajdonságokkal büszkélkedő M1 elnevezésű alkatrésze. A páros másik tagja pedig egy szerényebb félvezető lesz, amelynek a szenzorokkal kapcsolatos számítási feladatok ellátása lesz a dolga.

További pletykák alapján elmondható, hogy a headset teljesen önálló működésre képes. Azaz a felhasználónak nem lesz szüksége sem egy Macintosh, sem egy iPhone támogatására. A kiterjesztett valóság mellett az eszköz természetesen a virtuális valóság megjelenítésére is alkalmas lesz, köszönhetően a Sony gyártotta 4K Micro OLED kijelzőpárnak. A headset a hírek szerint kompatibilis lesz a legújabb vezeték nélküli technológiával, a Wi-Fi 6E-vel, ami nagyban hozzájárulhat a zökkenőmentes felhasználói élmény megteremtéséhez.

Konzumer tech

Forbes: egyelőre riasztóan gagyi a Meta metaverzuma

A Horizon Worlds világát népszerűsítő képek és demók eddig kiábrándítóan festenek, és az sem világos, hogy a Meta vezetői ezt ugyanúgy érzékelnék, mint az egyszeri felhasználók.
 
A felhő térfoglalása és a ransomware-támadások elszaporodása sok szervezetet rákényszerít, hogy újratervezze a mentési és helyreállítási infrastruktúráját.
A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.