A csúcsmodellek elképesztő árai és a komolyabb, hasznos innovációk hiánya érthető módon a másodlagos piac felé tereli a vásárlókat. Miközben az új készülékek eladásai stagnálnak, a használt szegmens rakétázik.

Több mint 200 millió használt és felújított okostelefon cserélhetett gazdát tavaly az IDC számításai szerint. A 17,6 százalékos éves növekedésnek megfelelő lendület csak enyhén csillapodik az elkövetkező években, aminek köszönhetően három év múlva már 333 millió darabosra hízhat a piac.

Ár kontra érték

Az amerikai piackutató előrejelzése alapján 2023-ban már 67 milliárd dollárt mozgathat meg a nem új mobilok szegmense. Ez azt jelenti, hogy átlagosan nagyjából 200 dolláros árszinten kelnek majd el a használt és felújított telefonok. Bár önmagában ez az összeg is magasnak tűnhet, ám az utóbbi években a vásárlóknak hozzá kellett szokni az 1000 dollár feletti árcédulák látványához. Egy-egy különleges csúcsmodellért pedig még ennél is többet kell fizetni. Vagy pontosabban kellene, ugyanis a felhasználók egy jó részének ez már szó szerint túl sok.

Ez meg is látszik az utóbbi időszak értékesítési számaiban, hiszen az új okostelefonok piaca nagyjából három éve folyamatosan csökken. A visszaesés mögött nem csak a drága készülékek állnak, hanem az értelmes, valóban áttörésnek tekinthető fejlesztések szinte teljes hiánya is. Nem segítette az elmúlt időszak forgalmát az sem, hogy az 5G elterjedésére váró vásárlók inkább kivártak.

Érdekes módon az új generációs mobilhálózat kiépítése és az egyre többféle 5G-képes modell megjelenése idén várhatóan segíteni fogja a másodlagos piac élénkülését is. Az IDC-nél arra számítanak, hogy a felhasználók az új modellek megvásárlásakor beadják régebbi telefonjukat, ami felpezsdíti a felújított eszközök kínálatát.

Előny előny hátán

Az újrahasznosítás és -értékesítés természetesen megéri a gyártóknak is, mivel általában egy új telefon eladásával párosul, ráadásul környezetvédelmi szempontokból is jól mutat a PR-bizonyítványban. De segíti a márka és a hozzá kapcsolt ökoszisztéma terjedését is. 

Nem véletlenül futtat egy sor szállító hivatalos programokat ezeknek a készülékeknek a kezelésére és forgalmazására. A leadott mobilokat jellemzően átnézik, kitisztítják, új akkumulátort és borítást kapnak, majd ugyanúgy csomagolják őket, mint egy új terméket. Az Apple dedikált oldalán például látszik, hogy a feljavított iPhone X modellek nagyjából harmadáron vihetők.

A végtelenbe, és tovább!

Az IDC szerint a pozitívumok hatására a telefonok másodlagos piaca az elkövetkező esztendőkben is szép kilátásokkal bír. A korábban említett, közel 333 millió darabos jóslat ugyanis éves átlagban 13,6 százalékos növekedésnek felel meg a 2018-2023-as periódusban. Ez pedig messze felette van az új készülékekre vonatkozó előrejelzésektől, amelyek szerint jó, ha 1-2 százalékos bővülést képes lesz a közeljövőben elérni a szegmens.
Konzumer tech

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.