A Google Project Link a lassú internetkapcsolattal rendelkező országoknak, városoknak nyújtana szélessávú elérést.

Aki az internetes szolgáltatásokból, a netet használó emberekből él, annak az az érdeke, hogy minél több fizetőképes felhasználó legyen a világon. Ennek előmozdítása érdekében az adott vállalat egyrészt reménykedhet az egyes országok szolgáltatóinak, kormányainak fejlesztési kedvében, vagy saját maga is léphet és kiépítheti azt az infrastruktúrát, amire szüksége van.

Nettel segítenének a felzárkózásban

A Google nem először gondolja az utóbbit, aminek eredményeképpen elindította a Project Link kezdeményezést. Ennek keretében a cég üvegszálas technológián alapuló hálózatokat fog kiépíteni a világ azon fejlődő országaiban, ahol még nem áll rendelkezésre a megfelelően gyors és megbízható internetkapcsolat. A Project Link a már kiépített, helyi hálózatokat fogja összeköttetésbe hozni azokkal a gerinchálózatokkal, amelyek a kontinenseket kötik össze. A Google arra számít, hogy a fejlemények láttán a helyi internet szolgáltatók kellő késztetés éreznek a saját hálózatuk fejlesztésére is, aminek következtében nőni fog a problémákkal küzdő területek internetellátása.

A projekt tulajdonképpen már el is kezdődött, aminek első szerencsés nyertese Uganda fővárosa, Kampala. A Google egy videóban szólaltatja meg az afrikai város lakóit, amiből kiderül, hogy a gazdaságnak, az oktatásnak, az egészségügynek óriási szüksége van a gyors netre, ami igaz szervezeti, vagy akár egyéni szinten is. A választás azért esett Kampalára, mert a Google nagy potenciált lát ebben a fiatal, nyüzsgő, és fejlődésre képes városban. A videóból és a projekt oldalán megtalálható információkból nem egyértelmű, hogy melyik város lesz a következő állomás (bár említés szintjén Afrika városai szerepelnek), ahogy az sem, hogy milyen módszerrel döntik el a fejlesztés következő helyszínét.

Másnak is eszébe jutott már

A Google nem ingyen és bérmentve nyújtja majd ezt a lehetőséget, a Project Link mögött nem meglepő módon üzleti érdekek húzódnak. A kiépített hálózatra magánszemélyek nem tudnak csatlakozni, az csak a helyei vezetékes és mobilszolgáltatókon keresztül lesz lehetséges, akiknek fizetniük kell a Google hálózatának használatáért.

A Google nem először foglalkozik az „internetet mindenkinek” gondolattal: a világháló megosztása hőlégballonokról például egy hasonló, bár sokkal inkább a jövőbe mutató és kísérleti megoldás volt. Optikai hálózat kiépítése sem első alkalommal történik a Google részéről, mivel tavaly Kansas már belekóstolhatott, hogy milyen a világ legnagyobb keresőcégénél előfizetni.

A Facebook közel két hónapja mutatta meg hasonló ambícióit az Internet.org szervezet megalapításával. Ennek célja az internet-hozzáférés gyors ütemű bővítése és a fejlődő régiók mielőbbi felzárkóztatása, aminek érdekében a Facebook olyan technológiai partnerekkel társult, mint a Samsung, az Ericsson, a Nokia, a Qualcomm, a MediaTek és az Opera.

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.