A korábbi modell csak a világosabb árnyalatok közötti különbségek osztályozásában működött megfelelően, így az új szabványtól azt várják, hogy jobb szolgálatot tesz majd a felhasználók többségének.

Itteni idő szerint szerda este vette kezdetét a Google éves I/O fejlesztői konferenciája, amelynek keretei között a vállalat bemutatta saját Pixel Watch okosóráját az ugyancsak saját Wear OS 3 operációs rendszerrel, a júliustól rendelhető Pixel 6A okostelefonokat és a később érkező Pixel 7 és 7 Pro modelleket, egy okosszemüveget és más hardvereket. A rendezvényen szóba kerültek az Android 13 oprendszer újdonságai (jobban mondva az előző kiadás finomításai), a felfrissített Google Wallet, a térképszolgáltatás (Maps) immerzív nézete, illetve mások mellett az AI Test Kitchen alkalmazás és a LaMDA 2 MI-rendszer. A keynote előadáson elhangzottakról itt olvasható részletesebb beszámolónk.

A Google I/O konferencia egyik legérdekesebb bejelentése így is egy tíz tónusból álló színpaletta volt, amelyet lényeges előrelépésnek tartanak a színes bőrű (értsd: nem fehér) embereket kiszolgáló eszközök és alkalmazások építésében. A társaság közölte, hogy az új paletta, a Monk Skin Tone Scale váltja fel az eddig használt, Fitzpatrick Skin Type nevű szabványt, amelyik hat színből állt. Ez utóbbi igen elterjedtnek számít a technológiai iparban, de útközben egyértelművé vált, hogy a mesterségesintelligencia-rendszerek, beleértve az arcfelismerő modelleket, gyakran adnak erre alapozva hibás eredményeket, működésük pedig egyértelmű torzulásokat mutat.

A Fitzpatrick alulreprezentálta a sötétebb bőrű embereket, a Reuters pedig már tavaly is arról írt, hogy a Google javában fejleszti annak alternatíváját. Mint kiderült, a cég együttműködött a Harvard Egyetem szociológusával, Ellis Monkkal, aki szerint a Fitzpatrick kiválóan alkalmas ugyan a világosabb árnyalatok közötti különbségek osztályozására, de a felhasználók többségére mégiscsak a sötétebb tónusok jellemző. A róla elnevezett skála így már tíz árnyalatból áll, ami egyrészt még kezelhető mennyiség az MI-rendszerek betanítását és értékelését végző szakembereknek, de az előző szabványnál sokkal hatékonyabb.

Előelépés, de nem száz százalékos megoldás

A kutató és a Google háromezer embert vont be egy kísérletbe szerte az Egyesült Államokban, és azt találta, hogy a nagy többség már a tízpontos skálán is éppen olyan egyértelműen képes azonosítani a saját bőrszínét, mint egy negyven árnyalatból álló palettán. A Google a Monk-skálát így megfelelően reprezentatívnak, emellett pedig megfelelően kezelhetőnek is tartja, sőt már alkalmazásba is állította. Mostantól bizonyos szépségipari témájú képkereséseknél, például a menyasszonyi sminkkel kapcsolatban, már lehetővé teszi a találatok szűrését Monk alapján, más esetekben pedig alapból változó bőrtónusú embereket ábrázoló fényképeket jelenít meg.

A Reuters mostani riportja szerint a teljes körű bevezetés bevezetés is folyamatban van a képkereső szűrőbeállításaiban, ami a Google várakozásai szerint nagyban hozzájárul majd az elfogulatlan eredményekhez. Ennek ellenére a társaság felhívta rá a figyelmet, hogy az új paletta önmagában mág nem jelent mindenre megoldást, ha a rá épülő applikációkban nem rendelnek megfelelő mennyiségű adatot az egyes tónusokhoz, plusz a bőrszín osztályozását végző embereket vagy eszközöket továbbra is befolyásolhatják az olyan körülmények, mint a megvilágítás eltérései, vagy akár személyes érzékelésük torzításai.

Közösség & HR

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.