Az amerikai elnöktől eredeztethető, fordulatokban már eddig sem szűkölködő globális vámháborúban a jelek szerint még hétvégén sincs pihenés. Az okostelefonok kapcsán például az elmúlt 2-3 napban is annyi minden változott, amire normál ügymenet esetén évek alatt sem nagyon kerül sor.
Első körben az volt, hogy a munkaszüneti napokra úgy fordulhatott rá a világ, hogy a mobilgyártók, és különösen az Apple nagy bajban van, mivel a zömében Kínában készülő iPhone-ok esetében már három számjegyű tarifáknál tart a Washington és Peking között zajló kereskedelmi számháború. Az amerikai vámhivatal azonban péntek késő éjjel kiadott tájékoztatása szerint egy sor elektronikai eszköz, köztük laptopok, különböző számítógépes perifériák és a mobilok is felmentést kapnak a Donald Trump által pár nappal korábban 145 százalékra emelt csillagászati importtehertől.
A technológia ipar számára rendkívül pozitív hírnek azonban csak néhány óráig örülhettek az érintettek. Szombaton ugyanis kormányzati forrásból világossá tették, hogy a vámháború alapvető célja nem változott: az elnök az informatikai terméknél is ragaszkodik a belföldi gyártás megerősítéséhez. A helyzetet aztán Howard Lutnick kereskedelmi miniszter igyekezett egy ABC-nek adott nyilatkozatában egyértelműsíteni, miszerint a pénteken kiadott felmentés csak időleges, várhatóan egy vagy két hónapig marad érvényben.
Végül a kört személyesen az elnök zárta be vasárnap azzal, hogy a saját maga által gründolt Truth közösségi platformon írt egy szokásához híven nagybetűs kiemelésektől hemzsegő posztot. Ebben Trump közli, hogy "SENKI nem ússza meg a vámokat", a pénteken adott mentesség pedig igazából nem is mentesség, mert egyrészt a fentanilbehozatal miatt kivetett 20 százalékos büntetővám ezekre a termékekre is érvényes, másrészt csak arról van szó, hogy az elektronikai temékek más vámbesorolásba fognak esni.
Make Tariffs Great Again
Hogy ez utóbbi pontosan mit takar, az egyelőre nem világos, de az elnök azt ígérte, hogy alaposan megvizsgálják a félvezetőkkel és általában az elektronikai iparral kapcsolatos ellátási láncokat. Ezeknek a lezárultával várható, hogy kialakul az a végső felállás, amivel a frissen pozícióba került kabinet megpróbálja házon belülre hozni a stratégiai jelentőségű termékek gyártását.
Trump már a ciklusa elején világossá tette, hogy nagyon eltökélt az amerikai csipgyártás felvirágoztatásában, aminek kapcsán 25, 50, sőt akár 100 százalékos vámokat sem lesz rest kiszabni. A januárban még hihetetlennek tűnő ráták aztán április közepére már egyáltalán nem látszanak túlzónak.
Az elnök elképzelése annyiban nehezen látszik megvalósíthatónak, hogy a félvezetőipari kapacitások kiépítése, illetve az ehhez szükséges szakembergárda összetoborzása egyaránt nehéz, költséges és hosszadalmas folyamat. Ennek következtében a csillagászati vámok rövid távon szinte bizonyosan nem Amerikát, hanem az inflációt fogják naggyá tenni. Ráadásul nemcsak az USA-ban, de szerte a világon.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak