A szigetország kormánya idéntől egy új adót vet ki a Japánt elhagyókra. A befolyt összegből a beléptetési rendszert emelnék új szintre.

Érdekes megoldást választott a japán kormányzat arra, hogy teremtse elő a szükséges pénzt arra a projektre, amelynek keretében repterein és kikötőiben arcfelismerésen alapuló azonosítási rendszert vezetne be. Az ígéretek szerint minde nem csak a gyorsabb, utazási papírok elővételét sem igénylő beléptetést tenné lehetővé, de egy sor egyéb kényelmi szolgáltatást is nyújtana az országba látogatóknak. Éppen ezért ők is fogják kifizetni.

Biometrikus különadó

Az új adó mértéke 1000 jen (nagyjából 2600 forint) lesz, amit minden két évnél idősebb személynek meg kell majd fizetnie, ha repülővel vagy hajóval hagyja el a szigetországot (mással ugye nem is nagyon lehet). Azaz a fejlesztések finanszírozásából a külföldre látogató helyieknek is ki kell venniük majd a saját részüket. A tételt egyébként a jegyek árába építik be, így az közvetve folyik az államkaszába. A kormányzat számításai szerint mindebből idén 50 milliárd jent tudnak kasszírozni.

Tavaly Japán nagyjából 30 millió turistát fogadott, de ez a szám jövőre, a 2020-es olimpiai játékok miatt elérheti majd a 40 milliót is. Nyilvánvalóan ez utóbbi miatt is igyekszik a kormányzat olyan fejlesztéseket eszközölni, amelyek gyorsítják, egyben magasabb nívóra is emelik a reptéri beléptetés rendszerét. Utóbbiak között említhető például a látogatók automatikus, többnyelvű tájékoztatása.

Áprilisban indulnak

Azt már két hónappal ezelőtt tudni lehetett, hogy az NEC megoldására épülő első kísérleti helyszínnek a Narita nemzetközi repülőtér ad otthont. Itt a tervek szerint áprilisban indul a tesztüzem, amely többek között a reptéri ellenőrzést teszi "papírmentessé" azzal, hogy a felállított érzékelőkön áthaladva arcról azonosítják az utasokat.

A speciális beléptető kapuk mellett készül egy okostelefonos alkalmazás is. Ebben lehet regisztálni az útlevelek adatait, és ezzel lehet kiváltani például a pogyászok tartalmaról szóló nyilatkozatot, amely így elektronikus módon automatikusan bekerül a vámhivatali rendszerbe.

Keleten nagyon aktívak

Országok közötti forgalom kezelését könnyítő megoldásokon persze nem csak Japánban törik a fejüket. A biometrikus, jellemzően arcfelismerésen alapuló technológiák tesztelésében az ázsiai régió és Ausztrália kifejezetten aktivnak bizonyul. Utóbbi területén például már több reptéren is működtetnek ilyen rendszert, melyek közül a legígéretesebb a múlt évben bejelentett, a Sydney repülőtér és a Qantas légitársaság közreműködésével megvalósuló projekt. Itt a cél egy olyan arcfelismerő rendszer tesztelése, amely a biometrikus azonosítást a teljes beléptetési folyamat minden fázisában alkalmazná.

De a kamerák és az arcfelismerés iránt legmagasabb szinten érdeklődő Kínában sem pihennek. Sanghaj nemzetközi repterén olyan automata kioszkokat állítottak fel, ahol az utasok a becsekkolást és a csomagfeladást tudják intézni arcuk "felmutatásával". Ez egyébként csak egy apró lépés abban az országos programban, amelynek végső célja Kína teljes behálózása.

Biztonság

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.