Noha a Xiaomi egyre agresszívebben terjeszkedik külföldön, legnagyobb piacának Kína számít. Éppen ezért nem jött jól a vállalatnak, hogy a nagy nekibuzdulást követően az idei év második felében már visszaestek eladásai otthon. Az IDC jelentése szerint Q2-ben már csupán 10,5 millió okostelefont szállított le a gyártó, míg egy évvel korábban ez az adat még 17,1 millió volt.
Mégsem aggódik különösebben a Xiaomi, mert – szemben legtöbb riválisával – saját utas üzletpolitikát követ. Amint azt Hugo Barra, a vállalat egyik alelnöke nemrég egy Reuters-nek adott interjújában elárulta, „gyakorlatilag haszon nélkül értékesítjük okostelefonjainkat. Akár 10 milliárd darabot is eladhatnánk, mégsem keresnénk rajta egyetlen centet sem.”
A profit útja
Azért teheti ezt meg a kínai vállalat, mert nem csak hardveres értékesítéssel foglalkozik. Míg a gyártók többsége (kivéve az Apple-t) döntően egyszeri bevételekre számít, egy-egy készülék eladását követően a következő példány értékesítéséig nullához közeli további bevételre téve szert az okostelefonjait választókból, addig a Xiaomi a kapcsolódó szolgáltatásokból finanszírozza a vállalat működését. Emellett az okosotthon koncepciót meglovagló készülékei és szoftveres ökoszisztémája révén vár profitot.
Csökkentendő a kínai piactól való függését, a Xiaomi több befektetést is eszközölt Indiában és Ázsia egyéb pontjain. Jelenleg komoly energiákat koncentrál az amerikai fogyasztók elérésére, közölte Barra.
A vállalat új termékei egyébként hamarosan bemutatkoznak a nagy nyilvánosság előtt: az alig egy hónap múlva esedékes CES 2017-en fogja lerántani a leplet legújabb fejlesztéseiről. Ez lesz egyébként az első alkalom a Xiaomi életében, hogy ellátogat az amerikai Consumer Electronics Show-ra.
Lecsúszott a Samsung
Az idei harmadik negyedévben a kínai Huawei Technologies vette át a dél-koreai Samsung Electronics helyét a legnyereségesebb androidos okostelefon-gyártók listájának élén. A Strategy Analytics friss adati szerint a harmadik és a negyedik helyen is két kínai márka, a Vivo ésaz Oppo szerepel. A Huawei eredményéhez ezúttal elég volt, hogy a vállalat mobilos részlege a július és szeptember közötti időszakot 200 millió dolláros működési eredménnyel zárja.
A rangsort korábban folyamatosan a Samsung vezette, ami méretéből – és nem közvetlenül a haszonkulcsából – adódóan a legtöbb nyereséget termelte az androidos gyártók között. A cég most eltűnt a lista éléről, köszönhetően a gyúlékony Galaxy Note 7-eseknek és a kudarcos termékvonalon elkönyvelt veszteségeknek. A koreaiak profitja 96 százalékkal (!) csökkent a harmadik negyedévben, 88 millió dolláros nyereségével a társaság mobilgyártó részlege az elmúlt nyolc év legrosszabb teljesítményét produkálta.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak