A napokban várható amerikai korlátozások számtalan kínai vállalkozást érinthetnek, ez azonban éppen hogy felverte a kínai technológiai cégek árfolyamát a hazai tőzsdéken.

"Trump elnök azt mondta, elég volt. Rendet fogunk csinálni, és a következő napokban lépéseket teszünk a nemzetbiztonsági kockázatok széles körét illetően, amelyet a Kínai Kommunista Párthoz becsatornázott szoftverek jelentenek" – fogalmazott vasárnapi tévés interjújában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Ahogy a Reuters beszámolójából kiderül, a bejenetés nem sokkal azután érkezett, hogy az elnök pénteken a TikTok alkalmazás betiltásáról beszélt – erre formálisan azóta sem került sor, de a legújabb nyilatkozatok szerint akár már hétfőn megtörténhet, hasonlóan a TikTokot üzemeltető ByteDance teljes amerikai üzletének leválasztásához.

Pompeo most általában a kínai szoftverek kapcsán is megismételte a TikTokot érintő korábbi kritikáját, amelynek értelmében csak az töltse le az alkalmazást, aki szeretné személyes adatait a kínai kommunista pártra bízni. Szerinte olyan biztonsági aggályokról van szó, amelyeket ráadásul nagyon hosszú ideje figyelmen kívül hagytak: ha a kínai alkalmazások szórakoztatók voltak, vagy üzletet lehetett rajtuk keresztül csinálni, akkor az amerikai szabályozók nem igazán piszkálták azokat. Az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin ugyancsak vasárnap ígért vizsgálatokat a külföldi cégekkel kötött megállapodások nemzetbiztonsági vonatkozásairól.

A kereskedelmi háború újabb fejezetének egyik érdekessége, hogy a nyilatkozatok nyomán hétfőn nem hogy gyengült, de elindult felfelé a kontinentális Kínában bejegyzett technológiai cégek árfolyama. A Bloomberg összeállítása alapján a startupokat listázó sanghaji Star Board 6,6 százalékot erősödött már a reggeli kereskedésben, és ezzel új rekordot állított be, de a sencseni ChiNext Index is egyből 2,4 százalékal emelkedett. A befektetők ugyanis arra spekulálnak, hogy az amerikai lépéseket kínai válaszlépések követik majd, amelyek között ott lesz a kínai tuljdonban lévő szoftvercégek számottevő állami támogatása is.

A befektetők ebben is a lehetőséget látják

A Bloomberg által idézett elemző úgy látja, hogy az Egyesült Államok akármelyik üzleti szektort sújtja szankciókkal, ott azonnal megjeleni a kínai állam, és forrásokat rendel a hazai fejlesztések erősítéséhez. Mivel az amerikai külügyminiszter világossá tette, hogy az új korlátozások nem merülnek majd ki a TikTok alkalmazás elleni fellépésben, a befektetők olyan támogató intézkedésekre számítanak, amelyek biztosítanák az érintett technológiai vállalatok stabil növekedését. Ez a vélekedés annyira látványosan érvényesül, hogy még a TikTokra specializálódott hirdetésszervező cégek árfolyama is 10 százalék körül erősödött a hétvége óta.

Az amerikai külügyminiszter szerint egyébként megszámolhatatlanul sok oylan cég működik az USA-ban, amelyik potenciálisan adatokat szolgáltathat a kínai állami szerveknek, legyen szó az arcfelismerő rendszerekben rögzített mintákról, nevekről, címekről, telefonszámokról vagy kapcsolati információról. Bár a TikToknak is nagyjából 80 millió havi szinten aktív felhasználója van az Egyesült Államokban, az érintettek köre ennek alaján még annál is sokkal szélesebb lenne. A kínai állami média ehhez képest már vasárnap a Huawei elleni boszorkányüldözéshez hasonlította az ügyet, most is hipotetikus és semmiylen értelemben nem bizonyított amerikai vádakat emlegetve.

Az amarikai kifogások egyébként nem csak az adatok átjátszásáról szólnak, hanem például az olyan tartalmak tengerentúli cenzúrázásáról, amelyek a kínai kormányzat nem kívánatosnak ítél meg. Mindez azonban messzebbre mutat az egyes cégek és szolgáltatók kínai bejegyzésénél, hiszen az állandó növekedési kényszerben élő nyugati cégek sem szívesen zárják ki magukat a világ legnagyobb piacáról, így gyakran ők is elébe mennek a kínai elvárásoknak. Júniusban például a Zoom alkalmazás háza táján okozott kisebb botrányt a kínai szabályozás lelkes exportja, amin azonban a videokonferencia-alkalmazás és annak lelkes felhasználói is hamar túltették magukat.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.