Az amerikai hálózati óriás 28 milliárd dollárt sem sajnál kifizetni a kiberbiztonsági szolgáltatásokat kínáló Splunkért.
Hirdetés
 

Közel négy évtizedes története messze legnagyobb akvizícióját jelentette be a Cisco Systems tegnap. A közlemény szerint az amerikai nagyvállalat részvényenként 157 dollárt fizet a 2003-ban alapított, adatelemzéssel és kiberbiztonsággal foglalkozó Splunk papírjaiért, ami több mint 30 százalékos prémiumot jelent a szerdai záróárhoz képest.

Történelmi ajánlat

A teljes egészében készpénzes tranzakció összértéke nagyjából 28 milliárd dollárra rúg, ez pedig sokszorosa annak, amennyit eddig hajlandó volt a Cisco bármelyik korábban felvásárolt cégért fizetni. (Mostanáig a csúcsot a fizetőtévé-technológia területén nagyhatalomnak számító NDS Group 5 milliárdos akvizíciója jelentette, amire még 2012-ben került sor.)

Chuck Robbins, a Cisco vezérigazgatja a felvásárlás kapcsán a biztonság és a megfigyelhetőség erősítését hangsúlyozta, amely véleménye szerint két olyan terület, amire az ügyfelek fontosságuknál fogva mindenképpen költeni fognak. A Reutersnek nyilatkozó cégvezető azt is elmondta, hogy várakozásai szerint a technológiai piac idei legnagyobb ügylete ellen a szabályozó hatóságoknak sem lesz kifogása.

Az integrációra a tervek szerint 2024 harmadik negyedévében kerülhet sor, ezt követően pedig a Splunk jelenlegi vezérigazgatója csatlakozik a Cisco topmenedzsmentjéhez, és közvetlenül Robbinsnak jelent majd. Azzal kapcsolatban ugyanakkor nem látni tisztán, hogy pontosan mi történik a Splunk hozzávetőleg 8000 dolgozójával, illetve a portfóliót alkotó brandekkel.

A felvásárlás abból a szempontból nem tekinthető meglepetésnek, hogy az ilyen célú tárgyalások híre már korábban is bejárta a sajtót, ám ténylegesen csak mostanra lett kézfogás a beszélgetésekből. Szintén az akvizíciót erősíti a két cég között régebb óta fennálló partneri kapcsolat, ami gördülékenyebbé teheti az egyesülést.

Nem mindenkit győzött meg

Bár Robbins magabiztosan nyilatkozott, a befektetők egy része szemmel láthatóan nincs meggyőződve arról, hogy ez az üzlet simán átmegy a különböző versenyhatósági vizsgálatokon. A Splunk részvényei ugyanis a bejelentést követően csak nagyjából 21 százalékot erősödtek, és 145 dollár környékére ugrottak fel. A 12 dolláros többlet az ajánlati árban pedig nem más, mint a rizikófaktor számszerűsítése.

Egy esetleges hatósági tiltás nagyon nem jönne jól a portfóliója "szoftveresítésén" dolgozó Ciscónak, amelynek alapvető hálózati üzletága az utóbbi időszakban nagyon sebezhetőnek bizonyult. Először a pandémia idején kialakult logisztikai problémák és alkatrészhiány hátráltatta az üzletkötést, majd a világgazdasági nehézségek miatt párolgott el a kereslet. Nem csoda, hogy bő egy éve sok más technológiai óriáshoz hasonlóan a Ciscónál is behúzták a féket.

Biztonság

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.